Ugrás a tartalomra

 

Boszorkányok lüktető jambusokban

NOMÁD

Nomád zenét hallgatok
a Youtube-on, nem tudom, mi lelt,
fölbukkant majd elragadott egy kazah
történelmi giccs, és fölébredt bennem
az őskelet. Végtelen puszták, feneketlen
ég, sólymok és véres harcosok,
és egyetlen erény: a győzelem.
Evolúciós szempontból a történelem
legeredményesebb férfiúja
Dzsingisz kán. A kutatások szerint
minden kétszázadik férfi a világon
hordozza génjét. Ennek érdekében
több mint száz gyermeket nemzett,
és mintegy huszonötmillió vetélytársát
mészároltatta le, utódai ezt még
megtriplázták. Nem az én világom
– az univerzum: a kávéház és a könyvtár –,
mégis lenyűgöző a véres erő,
melynek bűvöletében az ősök éltek.
Nem volt semmi más az életükben,
csak a szenvedély. Harc és szerelem.
Nem udvaroltak: asszonyaikat
elragadták. És az elrabolt
nők példás feleségként imádták
a rablót. A Stockholm-szindrómára
ennél jobb esettanulmányok
aligha vannak. Hát magába szívott
az éjjel ez a véres, vad szabadság,
és vágtattam volna ész nélkül
szembe bármilyen túlerővel.
Ehhez képest ébredés után
nyulat pácoltam, és a vadsághoz
ennek csupán annyi köze volt,
hogy vadhúsra való fűszerrel
ízesítettem. Az állatot,
mit le nem vadásztam, hanem
a Lidlben raktam bevásárlókocsimba.
A szomszéd törzs legszebb lányának,
akibe fülig szerelmes vagyok,
verseket írok. Pedig csak néhány száz év
telt el. Egy fél perc sem az evolúcióban.

 

TÖBBES

 
Kéne egy ego, aki válaszol
a napi hetven levélre. És egy másik
nem telefonfóbiás, aki bájcseveg
mindazokkal, kik szentül azt hiszik,
öt másodpercnél több időm van rájuk.
Egy harmadik, ki megszervezi
a teendőket és beosztja az időt,
és hű titkárként emlékeztet
arra, hogy mit és hogyan kéne tennem.
Egy negyedik és egy ötödik,
ki megírja a mindenféle textust,
szinopszist vagy épp stratégiai tervet.
Egy hatodik, ki cinikus pamfletet
farag politikai ellen ellen.
„A hetedik te magad légy”
már meghaladott. A hetedik
háztáji munkát végez, s mikor a szükség
úgy diktálja, hát párátlanító
vakolatért dúlja föl a járást,
és kőműveskanalat is fog kezébe.
A nyolcadik – a művész – verset írna,
regényt s még inkább drámai költeményt,
melyben minden szereplő más-más
versformában beszél. Az ördög disztichonban,
Isten fenséges hexameterekben,
s a boszorkányok lüktető jambusokban.
A kilencedik, a duhaj, szórakozna,
víg cimboráknak töltené a sört, bort,
röpködnének poénok, szóvirágok,
és éktelen röhögés rázná az asztalt.
A tizedik? A tizedik pihenne,
meg sportolna, és ápolná a testet,
és szembeszállna idővel és halállal,
és dagálykor a láthatárig úszna
egy enyhén déli tenger kék vizében.
És még hány én kéne szeretni téged,
lesni lelkednek minden rezdülését,
arcod – e folyton átrendeződő térkép –
titkait és szemed mély csodáját?
Végigcsókolni észbontó, drága tested,
a karcsú, csupasz, csíkok nélküli tigrist,
és bűvös, buja ágyékodba hatolni,
s lüktetni benned holnap hajnalig,
s reggel megint, és délelőtt, délben, este.
Nem is tudom, még hányan lehetünk,
mindenütt csak téged, téged keresve.
Egymillió vers után rád találtam,
és már tudom, rólad szólt mindegyik,
szó szerint, na meg úgy általában.

DON DIHORE PAJZÁN SZERENÁDJA

madonna ó madonnám
találkozunk a kékben
donodtól elrabolván

versembe hozlak éppen
con permiso hebegném
felé hajszolt a vérem

s ez most egy új cselekmény
én éneklem a dívát
mert éppen elszeretném

és nincs alternatívád
ez az én szerenádom
kösz hogy megérted viszlát

itt s most csak én imádom
madonna ó madonnám
szívspecialitásom

te hétpróbás boszorkány
lépjél hát versszobámba
s ha túl vagyunk a vodkán

fekhetsz is föl az ágyra
hogy a lényegre térjünk
hiszen mi másra vágyna

örökkön ajzott vérünk
mint hogy göncünk letépve
a next levelre lépjünk

s a lelkemet is végre
meglásd s véle hatoljak
megvadulva tiédbe

s ne jöjjön el a holnap
legyen virágvasárnap
intsünk fityiszt a kornak

s a szörnyü elmúlásnak
madonna ó madonnám
mutasd mit úgy kívánhat

mit elejtett a portyán
a lüktető vadállat
az izmokat a bordán

s mit combod közt találhat
s a diadalmas mellet
csomagolás-csodákat

mit az isten teremtett
hogy árulja a földön
a pajzán égi lelket

de testünk csak egy börtön
hagyd hát fölszabadítnom
(előtte jól betöltöm)

s minden kelyhedből innom
barangolnom a bőrön
mint pók a rózsaszirmon

engedd jövőnket szőnöm
és minden terzinával
méhedet telelőnöm

bizony ez itt a nászdal
járulj hát te is hozzá
a hamvas kis pináddal

és katarzist okozzál
s a katarzist akard is
a dramaturgiában

kell hüvelyhez a kard is
a párzó szerenádom
sorok között a kaddis

s ha tudnád hogy kévánom
madonna ó madonnám
nem hagynál itten állnom

magányom rút porondján
szeretnél agyba-főbe
így öregen és rondán

versembe belefőve

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.