Ugrás a tartalomra

 

„Néhanapján egy kéz értem kinyúl” – 120 éve született Sárközi György

Éppen 120 éve, egy terézvárosi lakásban látta meg a napvilágot a Nyugat második nemzedékének egyik legkiemelkedőbb költője, aki Szerb Antallal együtt vált kora áldozatává. Az utókor olvasóiként szerencsés helyzetben vagyunk: fia, Sárközi Mátyás eleven krónikása édesapja életének. Emlékezése mellé egy izgalmas részletet közlünk a Sárközi György életéről szóló, frissen megjelent kötetéből.

 

Jeles, varázsos hangú költő volt, irodalmi nézeteltéréseket elsimító folyóirat-szerkesztő, társadalmi kérdésekhez hozzászóló cikkíró, ragyogó műfordító, s még egy vaskos történelmi regényt is írt a szabadságharc kalandos életű katonájáról, báró Mednyánszky Cézárról.

Dunántúlról Pestre fölköltözött, kispolgári szülők fiaként született, öt gyermek közül harmadikként. A Markó utcai főgimnáziumban legjobb barátai hozzá hasonlóan zsidó származásúak voltak, Szent Ferenc virágoskertjének a szeretetfilozófia által megigézett olvasói, akik közül Juhász Vilmos a katolikus Vigília társszerkesztője lett, Szedő Dénes ferences papköltő, Szedő Szeverin karmelita szerzetes. Sárközi Györgyöt kiforrott irodalmár korában katolikus költőként tartották számon. 1945. március 8-án végelgyengülésben halt meg negyvenhat éves korában a balfi táborban, amikor már odahallatszott az előretörő szovjet hadsereg ágyúinak dörgése, és ahová a fajüldözés áldozataként Szerb Antallal együtt kényszermunkára hurcolták el.

Elsőéves egyetemista volt még, amikor két költeményét közlésre fogadta el a Nyugat. Babits annyira rokonszenvesnek találta, hogy megnyílt előtte baráti köre. 1921-ben fontos költeménye jelent meg az ország vezető irodalmi folyóiratában, az Angyalok harca, amely a jó és a rossz küzdelméről szól. Ez lett első kötetének a címadója.

Sárközi György egy ma is sokat idézett verse keltett feltűnést a Nyugatban 1925-ben, a Virágok beszélgetése. Szerelmesek küldik vagy olvassák fel egymásnak. Így kezdődik:

Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,  
Köszönöm, hogy nagy magányodban végül mégis hozzámhajoltál.

Pedig nem szerelmes vers, hanem hálamondás valakinek, lelki támogatásért.

Egyetemi tanulmányai után az Athenaeum Kiadó lektora lett, jól fizetett, kedvére való állást kapott az ország egyik legrangosabb irodalmi intézeténél. Elvált asszonyt vett el 1933 májusában, barátja kétgyermekes volt feleségét, Molnár Ferenc leányát, Mártát. Közös gyermekükként születtem meg 1937-ben, nagyobb lett a család, nőttek a költségek, Sárközi György tehát nagyon sok műfordítói munkát vállalt, és megkezdte felkészülését a Mint oldott kéve megírásához. Több polcnyi emlékezést, tanulmányt vásárolt össze 1848/49-ről. (A gyűjteményt anyám 1945 után a tehetséges egyetemista parasztifjak számára alapított Győrffy Kollégiumnak ajándékozta. Ennek megszüntetésekor a könyveket szétszórták.) 1935-ben Sárközi György az Athenaeum cégvezetője lett. 

Ugyanebben az évben vette át a belső széthúzástól szenvedő Válasz szerkesztését, s a lapot a népi mozgalom fórumává tette. Kimerítő kiadói, szerkesztői, írói tevékenysége idején, szabadsága néhány hetében csendes üdülőhelyeken pihent, ahol új versei is születhettek. Nyaralt osztrák tóparti városkákban, de Szovátán, a Medve-tónál vagy Tusnádfürdőn is.

Gondjai szaporodtak, egész Európát nyomasztotta a fasizmus erősödése, emellett Sárközi feladatának érezte, hogy az ország aktuális problémáival is foglalkozzon, gondozta a Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozatot, s ezért szerkesztőtársaival együtt nemzetrágalmazás vádjával bíróság elé állították, pénzbüntetésre ítélték. A politikai nyomás nehezedett, a Válasz 1938-ban már nem tudott teljes évfolyamot megjelentetni. 1939 májusától teljes erővel tombolni kezdett a magyarországi fajüldözés. Sárközi György mentesítő okiratot kapott vitéz Sztójay Döme magyar királyi miniszterelnök aláírásával. Ezt tépték össze azok a nyilasok, akik az utcáról hurcolták a balfi táborba a költőt. Utolsó költeményei között volt az Illyés Gyula szerint „üvegtisztasága révén messzire-mélyre látó” Esőcseppek, amely így kezdődik:

Eljön a nap, hogy többé nem leszek,
a könyvespolcon kis kötet leszek.
Mi életem volt, öröm, szenvedés,
sötét sorok örök csendjébe vész.
Néhanapján egy kéz értem kinyúl,
s zörgő lapjaimon váratlanul
fölsüt egy szó, mint másvilági hold,
s új életet kezd, ki fölém hajolt.

Az idő varázsában bízott, s abban is, hogy a magyar nyelv nem vész nyomtalanul az időbe, nem nyeli el a fölkavart korok örvénye.

 

***

ÉLET A NYÚL UTCÁBAN

borito.jpg

Részlet Sárközi Mátyás: Mi erősebb? A dal vagy az orkán? – Sárközi György életpályája  (Kortárs Kiadó, Budapest, 2018.) című könyvéből

 

Már óvodás lehettem, amikor valamelyik vasárnap délelőtt oldott hangulatában megbámulhattam apámat, ahogyan habbal, pamaccsal, késsel borotválkozik a fürdőszobatükör előtt. Közben rigmussal szórakoztatott engem, aki a kád szélén ülve a habból igyekeztem csenni.

Láttál-e, gyermek, megvadult bikát?
Láttál-e lóval töltött paprikát?
Láttál-e szarvatlan csigabigát?
Láttál-e gyermek széttörött bigát?
Láttál-e Gyermekvédő Ligát?

Költeményeiben gonddal érlelt sorok vannak, de ha kellett, apám könnyedén és nagy leleménnyel kovácsolt rímeket. Amikor extra jövedelemre volt szüksége, például nyaralás előtt vagy a karácsony közeledtével, az Athenaeum Kiadóban gyors haditanácsot tartott a házigrafikussal, és napok alatt összehoztak egy-egy kisgyerekeknek szóló leporellót vagy képeskönyvet. A csengő-bongó és mégis jólejtésű sorok egyikére-másikára ma is emlékszem. Ha a könyvecske a sietségben középfinomra sikeredett, akkor szerzőként „Gyuri bácsi” állt a címlapon. Ha vállalható volt a tartalom, akkor Sárközi György. Ezek a kiadványok elkallódtak, antikváriumi kínálatban csak egyet láttam, Földön-vízen-levegőben címmel (é.n.), és fennmaradt egy szerződés Vadas Ernő fotóművésszel, a Kutya, macska, szamaracska leporelló megjelentetéséről 6000 példányban.

Gyermekkoromból ilyen verssorokra emlékszem: „Hollandiában, aki éhes / Sajtot kérhet kenyeréhez. / Hollandiában, aki fáradt, / Térdig tulipánban járhat.” Hát bizony, Hollandia ilyen.

Az egyik leporelló vastag kartonlapjai a falu mindennapi életét villantották fel a városi gyerekek számára: „Kiskakas szól, kikeriki! Keljen fel az ágyból ki-ki.” Sajnáltam szegény Kikit, akinek az első kakasszóra föl kellett kelnie az ágyból.

Sárközi György legsikeresebb verses gyerekkönyve a Babaváros volt. Úgy tudom, eredetileg egy színes fényképekből álló, német könyv került a költő kezébe, a lapokon szépen varrt ruhácskákba öltöztetett porcelánbabák jelenítettek meg életképeket, az egyik baba babakocsiban még kisebb babát tolt, a másik kosárral a karján bevásárolt a zöldségesnél. Ezekhez a fotókhoz készültek a kedves versikék, s a Móra Könyvkiadó 1955-ben kérte fel F. Győrffy Annát, Sárközi Györgyné jó barátnőjét, hogy készítsen illusztrációkat a kéziratban hátrahagyott versekhez, a maga népszerű stílusában. Olyan sikeres volt a Babaváros, hogy megjelent később lengyel, orosz és német fordításban is, Farkas Ferencné Győrffy Panni színes rajzaival.

A sokadik magyar kiadásban a Népszabadság talált kivetnivalót. Ekkor írta Londonba, hozzám címzett levelében anyám:

„Irodalmi csemegém e héten egy kis glossza volt a Népszabadságban apád Babaváros című gyerekképeskönyvének a verseiről. Hogy egy mai gyerek nem érti, ha »a kofa rosszul mér«, és azt sem, hogy mi a »babacselédke«. A kiadó mellékeljen magyarázatot a babakapitalizmusról és a babaszocializmusról. Kénytelen voltam életemben először névtelen levelet küldeni a szerkesztőségbe, megnyugtatva a glosszaírót, hogy ma is mérnek rosszul az üzletekben, babacselédkének pedig a kis leánygyereket nevezi a költő, miként ez a képen is látható. Ha azt nem tudják megmagyarázni a gyereknek, hogy mi a kofa, akkor azt sem érti meg, hogy mi a kopár szik sarja.”

Míg készült a vasárnapi ebéd, apámmal a szokásos sétát tettük a Nyúl utca és a Fillér utca környékén. Ünnepnapokon a rendőr, aki szemben, Reményi-Schneller pénzügyminiszter villája előtt silbakolt, díszegyenruhában jelent meg. Oldalán ilyenkor kard volt, a fején ezüst sisak. Így, fehér kesztyűsen, kétségtelenül emelte a környék eleganciáját. A Nyúl utca felett a jómódú középosztály csendje, rendje honolt.

A környék nyugalmát akkor még nem borzolta semmi. Hetente jöttek kicsinosítva délelőtti haboskávéra a „városmajori asszonykák”, Cecil a Fillér utcából, Manci a Trombitás utcából, tiszteletbeli tagként Surányi Marianne Pestről. Szép vénasszonyok nyara volt negyvenháromban.

A légitámadások váratlan hirtelenséggel, éjszaka jöttek. Mély álmomban kaptak fel az ágyból a szüleim, és egy nyitott kofferben, ágyneműstől vittek a kazánházba, ahol a koksz mellett, lócákon ült a másik lakásból a Róth család, a házmesterpár és a mi kvintettünk. A Kis-Svábhegyről ugattak a légvédelmi „boforcok”. Egy éjjel iszonyatos dörrenés rázta meg a környéket. Elfáradt repülőgép dobta le a bombáit, az egyik éppen a városmajori templom mellé csapódott, mély krátert vágva a sétaúton. Árkayné Sztehló Lili művészi festett üvegablakait pozdorjává zúzta a légnyomás.

Még bekövetkezett egy számomra viszonylag zavartalannak tűnő tél, mielőtt fölgyorsultak az események. A szüleim egyre gondterheltebbek lettek, apám gyomorbetegsége rosszabbodott, terítéke mellett üvegcsék álltak glédában az ebédlőasztalon. Az Athenaeum Könyvkiadó, legnagyobb sajnálatára, a faji törvény miatt, kénytelen volt elbocsátani.

Megérkezett a tavasz. A közeli Olasz fasorban német katonai autók robogtak. Volt egy jól szabott, fémgombos kedvenc kiskabátom, arra is sárga csillagot kellett varrni. Anyám és nővérem szabták a hatágú posztócsillagokat, mint ahogyan telente a karácsonyfadíszeket szokták összeügyeskedni. Azután Eszter nővérem egyszer csak elment apácának, befogadták a Szürkenővérek. Egy reggelen Ádám pakolt össze, beállt Erdei Ferenc szigetszentmiklósi kisbirtokára hagymaszedő napszámosnak. Anyám pénzt csinált: birsalmasajtot készített eladásra, vadgesztenyéből és házi zsírmaradékokból Annussal mosószappant főzött, megtanult műstoppolni.

Nyomasztó, bár csak elmosódó emlékeim vannak arról, hogy Cecil kisgimnazista fiával, Jánoskával kézen fogva kivillamosoztunk egy városszéli fiúintézetbe, a szalézi papokhoz. Nagy hálóteremben aludtunk. Azután Jánoska rosszat sejtett, újból kézen fogott és hazavillamosoztunk. A rákövetkező napon Gestapo-fegyveresek szállták meg az intézetet. A zsidó gyerekeket kiválogatták és elhurcolták, néhány papot agyonlőttek.

Rózsi minden szerdán beállított hozzánk tojással, tejföllel, túróval. Vöröses hajú, tenyeres-talpas fiatalasszony volt. „Elviszem a gyereket mihozzánk, Kilitire – mondta Rózsi anyámnak –, elnevelgetem az én kis apátlan Jenőkémmel.” Anyám hamarosan feltűnt a Kilitihez közeli Balatonlellén, mint Pestről elbocsájtott szobalány. Annus adta át neki a leánykori iratait. Ha nagy ritkán meglátogatott Kilitin, Annusnak kellett szólítanom.

Apám Balla István miniszteri osztályvezetőtől Mentesítő Okiratot vehetett kézhez, ami így szólt:

Magyarország Főméltóságú Kormányzója a m. kir. minisztérium előterjesztésére Budapesten, 1944. évi augusztus hó 23. napján kelt legfelsőbb elhatározásával

SÁRKÖZI GYÖRGY

1899. évi január hó 22. napján Budapesten született rom. kat. vallásu lakost a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya alól a 30140/1944. M.E. számu rendelet I.§-a alapján mentesíteni méltóztatott azzal a megszorítással, hogy a mentesítés az 1941. évi XV. törvénycikkben fajvédelmi rendelkezések, valamint a zsidókra vonatkozó vagyonjogi rendelkezések hatályát nem érinti.

vitéz Sztójay Döme s.k.

m. kir. Miniszterelnök

Ez volt az a mentesítés, amit a nyilas hatalomátvétel után semmibe vettek, hogy Sárközi Györgyöt előbb budapesti kényszermunkára rendeljék, majd onnan balfi munkatáborba vigyék, ahol meghalt.

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.