Ugrás a tartalomra

 

Veronától Csíksomlyóig

Naplórészlet

Ha Shakespeare járt volna Veronában, bizonyára bekerül néhány drámájába helyszín-, illetve díszletelemként az Amfiteátrum impozáns épülete, amely akkoriban talán még jobb állapotban is volt, mint napjainkban. 

Most mindenesetre olyanszerűen rom-állapotú, mely kinézetben a két évezredes falak nem a pusztulás, hanem az örökkévalóság üzenetét hordozzák, és főleg jelenítik-testesítik meg.

Mintegy nyolcszázmillió tévénéző előtt ide futnak be a versenyzők, itt kerül sor a díjak átadására és a sajtó első rohamaira. 

Bármit is írt vagy nem írt Shakespeare, lehetetlen nem gondolni rá: vajon Rómeó nem sétálgatott-e titokban, éjszaka, kézen fogva Júliával errefele, a Vicolo Tre Marchetti vagy a Via Dietro Amfiteatro környékén? Vajon nem folytattak-e itt suttogó egyezkedést Lőrinc pappal?

Nem messze van a Bar Montecchi is – sivár betonépületben, de közel a Capuleti-kerthez (így, egy t-vel írva). Ki az, aki nem térne be ide egy ürmös borra?

 

Június elseje, szombat: Predazzo–Croce d'Aune–Monte Avena, fönn az Alpesekben.
Június másodika, vasárnap: Verona.
Június ötödike, szerda, Csíkszereda.

Mit keresek a Giro d'Italia körverseny célvonalánál, sőt: a győztesek között a pódiumon? Hiszen évek óta még bár egyetlen métert sem kerékpároztam, leírni is szégyen. És akkor hogyan kerülök ide e közé a sok hétpróbás, 800 watt izomerővel tekerő országúti titán közé? 

Mint a Valor Hungariae részvénytársaság elnöke.

Az rt. missziója az ígéretes magyar innovációk felkarolása, támogatása, helyzetbe hozása. A bábáskodás a megszületésüknél. Aztán kézen fogni a feltalálót, és átvezetni őt a mindennél gyilkosabb magyar bürokrácia dzsungelnövényzettel benőtt, skorpiókkal teli útvesztőin, Stanley szavával: át az aruvimi őserdőn. A feltaláló nem jogász, nem közgazdász, nem adószakértő, nem ért a gyártáshoz, sem a kereskedéshez. Leginkább és elsősorban csak ahhoz ért, amit feltalált, nem jó menedzser és nem jó üzletkötő.

Egy idő után legyint és feladja.

Ezért van, hogy míg jóval több magyar innovációs ötlet születik, mint mondjuk német, utóbbiak nagy hányada megvalósul, míg a hazaiak többnyire elkallódnak, fiókban maradnak, vagy ellopják őket, olykor éppen a németek, lásd a góllövő futballcipő esetét. De az üvegbeton története is elég épületes, hát emiatt, ilyenek miatt tartja feladatának a Valor Hungariae innovációinkkal foglalkozni, értsd: támogatni ezeket a feltalálókat, érvényesülési pályára juttatni az arra érdemes innovációkat, akár a világpiacig: jó esetben a világpiaci sikerig.

Évek óta folytatjuk ezt a küzdelmet, olykor óriás hivatalokkal, alkalmatlan struktúrákkal és igen magasan pozícionált, ellenséges indulatú szereplőkkel.

Az Epowers cég immár egy évtizede kifejlesztett egy újszerű elektromos rásegítő rendszert – az akkutól a hajtóműig –, meg egy okos vázat, amely az egészet hordozni alkalmas. A feltaláló meggyőződése az volt, hogy ennél a kerékpárnál ebben a kategóriában ma nincs jobb az aszfalton.

A Valor ellenőrizte, és úgy ítélte meg, hogy nagy valószínűséggel igaza van.

Így, ennek a bizalomnak köszönhetően juthatott el az Epowers (amelynek korábban kalandos, olykor anekdotikus próbálkozásai voltak, lásd Tour de France) odáig, hogy elindulhasson, és megmérettethesse magát az idei alternatív Giro d'Italián, az elektromos kerékpároknak kiírt párhuzamos versenyen.

 

Amikor a színpadra szólítottak, és bemondták, hogy Magyarországot képviselem, nagy ováció tört ki. Nem hihettem, hogy ez személyemnek szól, és az is világos volt, hogy ennek címzettje ezúttal még csak nem is a sokszor megtapsolt magyar csapat. 

Nem kizárólag a csapat.

Ez az ováció hazánknak és nemzetünknek szólt, meg mindannak, amivel az olaszok szimpátiáját az utóbbi években elnyertük. Vagy megújítottuk – mert bármit is hoztak a világháborúk, azért a lengyelek mellett mindig is Itáliában volt a legtöbb barátunk.

 

Ahhoz azonban, hogy idáig eljuthassunk, legmagasabb szintű – vagyis: miniszterelnöki – támogatásra volt szüksége a Valornak. Nem az Epowers ügyében, hanem abban, hogy talpon maradjon, hogy dolgozhasson és összegyűjthessen mintegy 800 magyar innovációt és kiértékelje őket, elindítva a legígéretesebbeket.

Ami még kockázati befektetésnek sem rossz.

És mégsem sikerült egyről a kettőre jutnunk mostanig – Kempelen Farkas, a Bolyaiak, Semmelweis Ignác, Eötvös Loránd, Gábor Dénes, Teller Ede, Neumann János és Bíró László szülőhazájában. (Azért is mióta harcolunk, hogy Bíró László születésnapja a magyar feltalálók napja legyen – úgy, ahogyan e nap már évek óta az argentin feltalálóké. Meg hogy állítsunk egy szobrot a szülőházánál.)

A Valor Hungariae tudományos tanácsa, vagyis a háttér, amelyre a cég támaszkodik, a ma élő negyven legfontosabb magyar tudós közül legalább harmincat magában foglal. Ha a tanács IQ-mutatóit tekintjük, akár az együttes, akár az átlagos értékeket, ezek alighanem kiállják az összehasonlítást a világon létező bármely hasonló jellegű és hasonló létszámú klubbal vagy társasággal.   

Vagyis intellektuális erő, tudás, fantázia és kapcsolati tőke szempontjából jobban állunk, mint bármely cég a magyar történelemben.  

 

Az Epowers olyan világcégeket utasított maga mögé – a tizennyolc versenyszakaszból tizenhatot megnyerve, és kettőn második helyezést szerezve –, mint a Toyota vagy a Pinarello. Az utolsó napon mentő kapaszkodott fölfele szirénázva az alpesi kanyarok között. A tömegben az terjedt el, hogy egy Pinarello-versenyzőt, vagy tán magát az olasz cégtulajdonost kellett szívgörccsel kórházba szállítani. Remélem, nem érte súlyosabb baj – de az tény, hogy az Epowers egy olyan térbe lépett be, amelyben hatalmas érdekek és pénzek mozognak. Tudunk olyan versenytársakról, amelyek eurómilliókat kaptak fejlesztésre, arra, hogy egy olyan kerékpárt fejlesszenek ki és állítsanak elő, amilyent végül is nem nekik sikerült, hanem a magyaroknak. Féltucatnyi embernek egy kis manufaktúrában, hadd írjam le a feltaláló nevét: Varjas István, és a menedzserét: Hering Zoltán. 

 

És hadd emeljem ki a csapatból a legifjabb és a legidősebb versenyző nevét. Filutás Viktor kora huszonéves, kivételes adottságú sprinter. De indult az Epowers színeiben egy veterán is: a közel ötvenes egykori olasz legenda, Davide Rebellin (akit a magyarok következetesen Rebellininek mondanak). A kétféle, de összefonódó piros-fehér-zöld trikolór hozta meg neki élete talán utolsó diadalát – habár, erőnlétét elnézve, még néhány évig esélyesként indulhat bármely versenyen. 

Különösen ezzel a kerékpárral, amely olyan kivételes konstrukció, hogy magam is eljátszadoztam a gondolattal: vajon nem kellene-e a következő versenyen nekem is a nyergébe pattannom, és elindulnom.

Az biztos, hogy azt a gondolatot hamar lefújták a szervezők, hogy egy külön végső ráadás-szakaszon induljanak el a klasszikus Giro győztesei az Epowersszel szemben. 

Érthető is. Kinek van kedve begyűjteni egy vereséget, ha már megnyerte a nagy körversenyt.

 

A Valor társaságért felelős politikusok közül nem lehet nem megemlítenem Palkovics László minisztert, a menedzsmentből Dominek Dalma, majd Lepsényi István vezérigazgatókat, Faller Jenő vezérhelyettest, Foltányi Árpád és Lőwy Dániel igazgatókat – talán az ő munkájuk nyomott legtöbbet a latban ahhoz, hogy a csapat felállhasson a dobogón a legmagasabb fokra.

 

A pódiumon arra gondoltam: ezen kívül hány meg hány innováció van még a Valor fiókjaiban, amelyektől hasonló teljesítmény várható – de amely találmányok csak sokkal bonyolultabb, drágább és hosszabb ideig tartó teszteken tudnak csak hasonló vizsgaeredményt produkálni.

 

Felhajtottam egy pohár Angelo Poretti sört, és elindultam Csíksomlyóra.

 

Angelo Poretti a 19. század közepén érkezett Olaszországból a Monarchiába, hogy itt és Bajorországban megtanuljon rendes, tisztességes sört főzni. (Valamivel később német telepesek indultak Kínába ugyanezzel a céllal, és létrehozták Tsingtaóban az első ottani sörgyárat, mely ma is legnagyobb a műfajban Kína-szerte.)

Én úgy tudom, hogy Poretti Magyarországon is tanult, de a lexikonok hallgatnak erről.

Jut eszembe: külföldről követtem a budapesti asztalitenisz-világbajnokságot. A képi elemekből a néző megtanulhatta és napokon keresztül rögzíthette a Liebherr és a Tata logókat és cégneveket (nem Tata városáról beszélünk, bár ez neki globális ingyen reklám lehetett volna). De arról, hogy ez az egész Budapesten és Magyarországon történik – egyáltalán: hogy vannak ilyen nevű helyek a világon –, minderről a nézők mit sem tudhattak meg. Országreklám, országimázs, országpresztízs szempontjából nulla értéket hozott nekünk a verseny. 

 

A Giro miatt csak akkorra értem Csíksomlyóra, mire a pápa már éppen elutazott. De Semjén Zsolt szerencsére átadta neki a Magyar PEN Club kétkötetes Szoboszlay-kiadványát. 

Mint ajándékot is, meg persze mint mementót is, hogy a fehérbe öltözött vendég tudja, milyen helyen jár. (Úgy értem: hogy még jobban tudja; hogy még többet tudjon az országról, a tartományról, a hatalomról – egyházról, papokról, hívekről, magyarokról.)

 

Két nappal később azonban meg tudtuk tartani Csíkszeredában azt a konferenciát, amelyen a szerzők (Vekov Károly, illetve Tófalvi Zoltán) jelenlétében, történészi és egyházi részvétellel jártuk körül a harminchárom éves korában, 1958-ban kilencedmagával kivégzett plébános, Szoboszlay Aladár életét és munkásságát. 

 

A pápa biztosan nem fogja ezt a magyarul kiadott két kötetet elolvasni.

De talán lesznek olyanok a Vatikánban, akik át fogják tudni tanulmányozni és talán referálni tudnak majd a történtekről és tanulságokról.

Az mindenesetre csak hasznos lehet, ha a kötetek ott állnak a pápai főváros könyvtárának polcán.

Mint ahogy Hunyadi Ferenc latin nyelvű munkájának is ott a helye, amelyet Báthory András bíboros, későbbi erdélyi fejedelem utazásáról írt (Lengyelországból Rómába). Ez a kis könyvecske, az Ephemeron seu Itinerarium Bathoreum Krakkóban jelent meg 1586-ban. Erdélyi családból egyetlen bíborosunk született, nem túl távol gyilkolták meg attól a helytől, ahol a Szentszék (több mint) félezer évvel későbbi feje misézett a napokban. Erre való tekintettel, szerettem volna figyelmébe ajánlani a könyvet, de sajnos az egyetlen ismert példány állapota nem tette lehetővé megfelelő minőségű másolat készítését.

 

Amikor vége lett a konferenciánknak, érkezett meg Áder elnök, átutazóban az Úz völgye felé.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.