Ugrás a tartalomra

Ferlinghetti 100

Mármint százéves. Nemrég töltötte be a századik életévét. Lawrence Ferlinghetti.

 

Amikor még jóval fiatalabb volt, majdnemhogy ifjú, alig korakilencvenes, akkoriban alapította a Magyar PEN Club a Janus Pannonius nemzetközi költészeti díjat.

 

Ki más kaphatta volna meg elsőként az elismerést, mint Ferlinghetti? Ki másnak járt volna ez ki, mint őneki?

Pedig akkor még köztünk volt Voznyeszenszkij és Tadeusz Rozewicz is, s az öntörvényű zseni Tomaz Salamun – mégis egyöntetű volt a zsűri véleménye: a kaliforniai pátriárka legyen az első díjazottunk.

 

Ferlinghetti örült a díjnak. Aztán visszakozott – lebeszélték róla.

Ami szerencsére nem sikerült a következő évek díjazottjaival kapcsolatban. Szimin Behbahánitól Charles Bernsteinig, Adounistól és Yves Bonnefoy-tól Adam Zagajewskiig vagy Yang Lianig a kortárs költészet számos kiválósága jött el Pécsre átvenni a díjat és megkoszorúzni Janus Pannonius sírját. 

Mindezeknek csak annyiban van valamelyes jelentősége, hogy sokak talán azt gondolhatják: e konfliktus miatt bizonyára haraggal váltak szét útjaink.

 

Pedig nem. Az esetet sajnáltuk, de a költőre nem haragudtunk. A mienknek tekintettük – minden költő és minden versszerető ember egyik élő ikonjának. Meg persze a Janus Pannonius-díj első kitüntetettjének.

 

Nem tudni, miért nem kapta meg soha a Nobel-díjat.

Talán még van újabb száz éve a svédeknek, hogy észbe kapjanak.

Mi csak annyit kívánunk, mi csak annyit szeretnénk mondani, halkan mondjuk, de megilletődve és őszintén és tiszta szívvel: Lawrence, maradj köztünk még sokáig.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.