Ugrás a tartalomra

 

A Filius Ursae- és a Khelidón-díjas szerzőink méltatása

Farkas Wellmann Endre laudálta

a Filius Ursae-díjas Győrei Zsoltot

 Bármennyire gazdag és változatos is az irodalmunk, mindannyian tudjuk, hogy átütő tehetségek, igazi, született poéták ritkán teremnek. Nekünk, a Janus Pannonius Alapítványnak pedig az a dolgunk, hogy felismerjük ezeket a kimagasló esztétikai teljesítményt nyújtó, bátor, tehetséges költőket, és felmutassuk őket ebben a közegben, ahol évről évre a kortárs világlíra egy-egy klasszikusát díjazzuk.

Győrei Zsolt költői munkássága igazán méltó az elismerésre. De nem méltathatom úgy a költőt, hogy ne említeném meg írói és tanári kvalitásait, meg úgy általában a magyar irodalom érdekében kifejtett több évtizedes munkásságát. Rendkívül szerény, rejtőzködő emberről beszélünk most, aki sosem hivalkodik, sosem keresi a mainstream kegyeit, hanem egyszerűen csak dolgozik és alkot. A bölcs tudósok nyugalma és fegyelme jellemzi, de ugyanúgy a derű, a jókedv, a világ igazi értékeire való érzékenység és nyitottság is. A pajkos vagy éppen pajzán csibészség egyedi eleganciával kap formát költészetében, nagy ívű szerepjátékai mögött is a biztos kezű alkotót sejtjük, akinek bármelyik történelmi kor ugyanúgy a sajátja, mint a jelen, amelyben él. Büszke lenne rá Faludy, aki, ha olvasta volna a Velemi névtelent biztos vagyok benne, hogy felfedezte volna a Győreivel való lelki és poétikai rokonságot, és ő maga is boldogan javasolta volna szerzőnket erre a díjra. Mert a Velemi névtelent jellegében és fontosságában Faludy Villon-átköltéseihez érzem hasonlatosnak, és azt gondolom, hogy ennél nagyobb dicséret szükségtelen. Csak szerényen mondom, hogy ezek a versek a XVI. századot idézik, azt a középkor, ami Magyarországon Villon után száz évvel tombolt…

Köreinkben szállóigévé vált Győrei néhány sora, a következő, sok élethelyzetre alkalmazható idézet: „Van úgy: az ember, hirtelen hevében / egy sziklaszirten töcsköl / Avagy, ha éppen ott mered a pöcs föl/ egy sombokor tövében…” – Nos, ki mondaná azt, hogy ez nem egy igazi medvefi verse? Ki mondaná, hogy a tömény humor mellett ne érezné e sorokban a nagy metafizikai igazságot, a létezés esetlegességét, vagy bármi mást, amit épp érteni akar belőle? S ha már a nyelvi és egyéb játékosságnál tartunk, még nem is idéztük meg az ötcombú nőt, de nem beszéltünk a Győrei-féle szerelmes vers olyan desztillációiról, mint amelyben az alábbi sorok is elhangzanak:

Ti kisleányok, boglya-szöszkék / másnak kinyíló komteszek, / A szemetek, mint szoknyaszösz, kék / ti kisleányok, boglya-szöszkék, / a melleitek csöpp ribizkék / míg megnőnek, már csont leszek / Ti kisleányok, boglya-szöszkék / másnak kinyíló komteszek...

E képek mögött számomra nemcsak egy nagy költő van, nemcsak egy irodalomtudós és nemcsak egy formaművész, én látom Győrei Zsoltban a váteszt, a beteljesülés felé tartó nagy ígéretet, akit Janus Pannonius példájából kiindulva most, itt Medvefiúnak nevezünk, és ekként ismerünk el.

 

Farkas Wellmann Endre laudálta

a Khelidón-díjas Marcsák Gergelyt

 

Marcsák Gergely, bár nem egy fecske törékenysége jut eszünkbe róla, mégis az új élet hírnöke. Kárpátaljára, a kárpátaljai magyar irodalomnak vitte el az új élet ígéretét egy olyan idén megjelent verseskötettel, amelyhez hasonló rég nem jelent meg nemcsak a szülőföldjén, de Magyarországon sem. Verseivel alig két éve találkozhatunk a nyelvterület irodalmi lapjaiban, s akik olvastuk e verseket, mindannyian megjegyeztük a nevét. Formaművészet, nagyfokú érzékenység és poétikai kidolgozottság szervezik a szövegeit, hitelesnek érezzük minden szavát. Az örökérvényű metafizikai kérdésfelvetések mellett többnyire a magyar történelem legkényesebb témáit is feldolgozza, elsősorban szülőföldje vonatkozásában.

A könyv a Fekete Tisza címet viseli, s bizony többnyire fekete verseket is tartalmaz: érzékenyen Kárpátalja nem túl vidám történelmére családi hagyományokkal, személyes élményekkel ötvözve építi fel komor versvilágát, amelyben mégsem a kisebbségi apokalipszis hangulata az elsődleges, hanem a továbblépés és a továbbélés lehetőségeinek a keresése. Ilyen értelemben akár politikai versként is olvasható lenne e kötet néhány darabja, de mondanivalójában minden ilyen szöveg túlmutat a politikumon, inkább identitás-kereső, nemzet- és közösségféltő, mélyen és hitelesen megélt aggodalom a jelenért és a jövőért. De nemcsak erről szól Marcsák Gergely költészete, az említett versek mellett bőven találunk könnyedebb témákat, sőt, vidámabbakat is.

Idén neki ítélték a Gérecz Attila-díjat. Az Olvasat című portálon egy vele készült interjúban így beszélt erről: Az elismerés megerősített abban, hogy a klasszikus hagyományokból is táplálkozó, olykor szándékosan archaizáló, mégis mai színezetű verselésnek helye van a kortárs költészetben, és nemcsak a mélyen személyes lelki tartalmak, de a közösségi élmény és a történetmondás is lehet a valódi líra attribútuma. Az első kötet sikere ugyan még semmire sem garancia…” – mondja ő, de mi bízunk benne, és a továbbiakhoz sok erőt kívánunk neki.

  

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.