Ugrás a tartalomra

 

Túlélni Drezdát – egy keletnémet ifjú kalandjai

Peter Gehrisch német költő-író vendégeskedett Budapesten, ahol bevallása szerint a legszívesebben tartózkodik az általa ismert vagy lakott városok közül. A Magyar PEN Club estjén az író készülő regényéről beszélt a közönségnek, Bak Rita és Mandics György tolmácsolták szavait.

 

Peter Gehrisch elámult a Petőfi Irodalmi Múzeum termének szépségén – mint elmondta, Drezdában a városi múzeumban szoktak felolvasásokat rendezni, de az messze nem ilyen lenyűgöző hely. Peterrel már találkozhatott a magyar közönség két éve: akkor az Országos Idegennyelvű Könyvtárban Csisztay Gizella és Mandics György mutatták be költői munkásságát. Konkrétan Az én fénytudományom parázsló gyűrűje című verseskötetét, amely az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában jelent meg. A mostani, Magyar PEN Club rendezte esten inkább írói énje került előtérbe, de azoknak, akik még nem ismerték őt, Mandics György felolvasott egy verset a két évvel ezelőtt megjelent kötetből. A Drót nélküli és hálózati kapcsolás a mai világban című költeményben a sziléziai mindennapok kelnek életre: „Körülvesz az alma jó szaga / vár egy boszi látta pad…”, „Jákob, a suszter, veri a cipőtalpakat / az ősi táncok ritmusában.” A verseskötet az érzékletes képek, hangok mellett a sziléziai vidék történelmi mélységeiből is merít: a lengyel–német közösség és olykor ellenségeskedés állandó témái a verseknek – fűzte hozzá a fordító Mandics György.

Peter Gehrisch sorsa zászlóra tűzhető lenne itt Kelet-Európában – tudtuk meg Mandics Györgytől, hiszen szülei Sziléziából, Boroszlóból (ma Wrocław) származnak, ami a történelmi múltban magyar tartomány is volt. A trianoni határok átrendeződésével családja Drezdába költözött. Miután Drezda túlélte a megszállásokat, a feldarabolást, Peter 1989-ben úgy döntött, visszaköltözik Sziléziába, ősei földjére. Itt él azóta feleségével, aki a mostani estre is elkísérte, és a szakmában is hű társa: együtt fordítanak lengyel nyelvből.

Peter első budapesti fellépésén is szóba jött már az a nagyszabású vállalása, amit a versírás mellett kezdett el, mégpedig egy Drezdáról és Kelet-Németországról szóló regény megírása. A mű immár elkészült, jelenleg Bak Rita dolgozik a fordításán. Mint Rita elmondta, a magyar olvasóközönség mindig nagyon érzékenyen fordult a német regényirodalom felé, s ez fordítva is igaz: Németországban nagy respektusa van a kortárs magyar irodalomnak. Ezért is fontos pillanat egy ilyen mű megszületése magyarul – bár a fordítás még nem készült el, de részleteket már hallhattunk a kötetből. Mindjárt a címét is – talán furcsán hangzik, de önálló részletnek minősült ez is, hiszen a mű teljes címe száz szóból áll! Röviden Hans Theodor karneválja; folytatását tekintve pedig (Bak Rita improvizálta a fordítást, a tudósítói toll pedig megbicsaklott egy-egy ponton, tehát csupán ízelítő a „címkölteményből”): avagy orákulum a szenzációs, minden jóslatot és látomást felülmúló vízió az itt megszólított közönségnek, mely madarakból és emberekből áll (…), elbeszéli Hans Theodor, a fiú, aki a karneváli éjszakát látta, a maga teljességében átélte, és még mindig szenved tőle (…), a háború utáni évek minden szürkeségétől (…), a nagyközönség számára: Peter Gehrisch.

A hallottak joggal csigázták fel a hallgatóságot: ha ez a címe, miféle lehet a regény? Bak Rita kérdésére az író elmondta, fejlődésregényről van szó, egy fiú írja meg az őt körülvevő világról szőtt gondolatait. 1968-ig tart a történet, amely 43 fejezetből áll, és minden fejezet kapott egy rövid kis felvezetőt. A 17. például ezt: „Hans Theodor Isten létezéséről tanít, és felfedezi Jézus Krisztust a reggelizőasztalnál, aki mint az ő nagyapja jelenik meg.” Már ebből is látható, a regényben a valós események keverednek a szürreáliákkal, amelyeket Peter Gehrisch ihletett költői nyelven vetett papírra. Ebből ízelítőt is kaphattunk: a második fejezet Drezda bombázását írja le, ezt olvasta fel Bak Rita saját fordításában. Ebben a részben a felvezető szerint: „Hans Theodort égő utcákon vonszolják keresztül, ahol a legesztelenebb karnevált tapasztalja meg. A pokolból a bolondok hajóján menekül meg.” A lángoló, tüzet okádó város szívszorító leírásában költői mondatok sorakoznak egymás után: „Azonnali pusztulás ordít”, „Fojtó szívhangok”, „Bénulás, lélekszakadt eszméletlenségig”, „Egy biztos: a pokoli karnevál végén az akaratnak nagyobb dózist kellett kapnia, mely megdobogtatta a szíveket is.”

Hogy miért éppen ezt a fejezetet választotta, azt az író úgy indokolta: mert ez fejezi ki azt a szörnyűséget, amelyet ő maga is átélt. Egyébként három éves és három hónapos volt Drezda bombázásakor, és a mai napig vannak emlékei a rettenetről. Csak töredékek, persze, de a regényben megírt részleteket, a főhős családjának menekülését egy táncosnő mesélte el neki. A következő fejezetben a család a cseh határig jut el. Peter hozzátette: ennek ellenére nem tragikus kimenetelű a mű, sőt: sok humoros epizód várja az olvasót. Afféle pikareszkregény ez – amilyet az esten jelenlévő Hans Henning Paetzke is írt már, hívta fel a figyelmet Peter Gehrisch kollégája művére.

Aki a bolondok hajója kapcsán a középkori irodalomra asszociál, jó vizeken evez, hiszen Peter Gehrisch szívesen merít a régi spanyol pikareszkregényekből, illetve nagy kedvence és példaképe Grimmelshausen, gyakran űz a nagy német íróelődhöz hasonló szójátékokat is. Mandics György magyarázatként hozzáfűzte: a barokk irodalomban szívesen játszanak például a nevekkel anagrammákat, és Peter a verseiben is követi ezt a játékosságot. De a regény is több vonásában megidézi a barokk mestereket.

A regény ettől függetlenül persze huszadik századi történet, olyannyira, hogy az NDK tragédiájának tükre – jegyezte meg Bak Rita. Peter Gehrisch elmondta, nemcsak hogy tragikusan alakult az NDK sorsa a szovjet befolyás hatására, de egyenesen abszurd világban kellett élniük. A mű egyik szereplője például egy, a megszálló hatalmat képviselő hivatalnok felesége, aki iskolában tanít oroszt. Az osztályban olyan fegyelmet tart, hogy ha egy toll leesik, egész órán állniuk kell a diákoknak. Hasonlóan képtelenül hangzik a diktatúrát már nem ismerő nemzedéknek, hogy ha fiatalok átmentek Nyugat-Berlinbe például divatosabb ruhát vásárolni, akkor hazatérve büntetésből éjszakai gyári műszakra osztották be őket. Gyakran megesett az is az NDK-ban, hogy filozófusokat, írókat pszichiátriára utaltak be. Vagyis a regényt átszövi a bizarr, groteszk hangulat.

Az est végén a közönség soraiból is érkeztek kérdések, így például, hogy milyenné vált ez a nép a háború után. Az író úgy reagált: „Mindig el voltunk nyomva, elszoktunk attól, hogy fellázadjunk.” De a 12 év nácizmus és a háború utáni negyven év megtette a hatását, és 1989-ben eljött a békés forradalom. Bár a magyar nép Peter szerint sokkal forradalmibb, az NDK-ban is volt egy év hasonló mozgalmakkal: az 1953-as. Csisztay Gizella azt kérdezte az írótól, hogy érzi magát Lengyelországban. Ő úgy válaszolt, sokkal jobban, mint Németországban, de igazán Budapesten szeret lenni. Az itteni kis tájegységek, falvak ugyanis a sziléziai tájakra emlékeztetik. Ahogy az est nyitánya, úgy a zárása is egy vers volt Mandics György tolmácsolásában: a Világbanya a globális történelmi folyamatokra adott éles és egyben szellemes költői reflexió.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.