A Nibelung-ének

Harminchatodik kaland
A nagyterem felgyújtása

(Részlet A Nibelung-énekből a fordító jegyzeteivel és magyarázatával)


2078
„Le a sisakokkal!”    – szólt Hagen, a vitéz. –
„Én és néhány barátom    vagyunk rátok vigyázni kész.
És ha még ránk akarnak    támadni Attila hunjai,
királyaimat igyekszem    rögtön riasztani.”

2079
Fejét lecsupaszítja    a sok derék levente.
A holttesteken ülnek,    akiknek halálba mente
és vérük kihullatása    az ő kezüktől való.
A vendégek fogadtatása    ezért vérfagylaló.

2080
Még az este leszállta    előtt a király
úgy döntött, és a királynő,    hogy támadni muszáj.
Odavonult hun daliákból    húszezer fegyveres,
aki a küzdelemre    jó alkalmat keres.

2081
A vendégek ellen keményen    kezdődött a harc.
Dankwart, Hagen öccse,    akit nem riaszt a kudarc,
felugrott urai mellől,    hogy az ajtót védje bármiképpen.
Azt lehetett hinni, meghalt.    Visszajött sértetlenül, épen.

2082
Eltartott a kemény harc,    míg be nem esteledett.
A vendégek csoportja    bátran védekezett
Attila vitézei ellen    a hosszú nyári nap során.
Hej, de sok bátor hős feküdt ott    kardcsapásaik nyomán!

2083
Ideje ennek a gyilkolásnak    volt a nyár napfordulója,
amikor Kriemhilda úrnő   lett gyásza megbosszulója
közeli atyafiságán,    és meghal szolgáik soka.
Örvendeni Attila királynak    többé nem lesz oka.

2084
A hősök napja lepergett.   Tudják, nagy a veszély.
Tudják, a gyors halál jobb,    ha kínjuk ideje csekély,
mint borzalmas szenvedéssel    hosszú gyötrelem.
Megy hát a büszke daliáktól    béke iránti kérelem.

2085
Kérték, vigyék oda őket,    ahol a hun király mozog.
A három hős, akire tapad rút    alvadt vér és páncélmocsok,
kilép a nagyteremből.    A hős három király
nem tudja, kinek panaszolja,    ami nekik annyira fáj.

2086
Attila és Kriemhilda úrnő    a közelükbe lép.
Az ország az övék. A vidékről    csődül a hadinép.
Attila: „Mit akartok?”    – ilyen szót odavet. –
„Most kéritek a békét?    Az most már aligha lehet!

2087
Olyan nagy a siralmam,    amit okoztatok nekem,
hogy veletek béke nem lesz,    amíg tart az életem.
Megöltétek gyerekünket    és sok rokonomat.
A fegyvernyugvás, a béke    nektek hiú remény marad.”

2088
Felelte erre Gunther:    „Megvolt rá az okunk.
Vitézeidtől megölve    egész szolgahadunk
a szálláson. Ugyan már,    mivel érdemeltem ezt?
Amikor idejöttem,    azt hittem, hogy szeretsz.”

2089
Halljuk ezután az öccsét,    Giselhert, a fiatalt:
„Attila daliái,    már aki meg nem halt,
mit hánytok a szememre?    Bűnökből micsodát?
Hazátokba úgy lovagoltam,    mint jóbarát!”

2090
Felelték: „Jóságod fejében    az a jutalom,
hogy hazánk és az udvar    csupa siralom.
Az innenső partot a Rajnán    kár volt elérned.
Árvaságba löktétek hazánkat    te és a két fivéred.”

2091
Gunther vitéz felelte    igen dühösen:
„Ha a kölcsönös gyűlöletből    békét hozunk ki közösen,,
ti és mi, jövevények,    az mindnyájunknak jó lesz.
Nem adtunk okot arra,     amit velünk az uralkodó tesz.”

2092
Szól a vendégekhez a gazda:    „Károtok és siralmam
nem egyenlítik ki egymást.    Irtózatos fájdalmam,
a gyász és a gyalázat által    arra vagyok ösztökélve,
hogy közületek senki innen    ki ne juthasson élve.”

2093
Így szól a hun királyhoz    az erős Gerenód:
„Parancsolja hát nektek Isten,    hogy meg legyen adva a mód!
Ha minket, idegeneket megöltök,    legalább kimehessünk
a szabad levegőre,    és ott tisztességgel elessünk!


2094
Ami a végzetünk lesz,    történjék röviden!
Pihent harcosaidból    kell, hogy még sok legyen.
Mi a harctól fáradtak vagyunk már.    Hát akkor öljetek meg!
Ne legyünk martaléka    vége-nincs gyötrelmeknek!”

2095
Attila daliái    már majdnem megengedték,
hogy a nagyteremből kijöjjön    valamennyi vendég.
Ezt meghallotta Kriemhild.    Szörnyen dühbe gurult.
A vendégekkel a béke    még létre sem jött, már felborult.

2096
„Na nem, ti hun vitézek!    Amit ti szeretnétek,
azt, hűségetekre mondom,    bizony, hogy ne tegyétek!
Ne hagyjátok kijönni    a bosszúvágyó gyilkosokat,
különben rokonaitokból    láttok meghalni sokat!

2097
Ha senki közülük nem marad, csak    Ute három fia,
három nemes fivérem, és ha    sikerül a szabadba jutnia,
és lehűl mindhármon a páncél,    végeteket előre látom.
Bátrabb lovagok még sohasem éltek    ezen a világon!”

2098
Szólt az ifjú Giselher:    „Nővérem, te drága!
Idejöttem a Rajna mellől,    és letört bizalmam ága.
Miért hívtál erre a földre,    ahol a végzetem rám talál?
Mivel érdemeltem,    hogy a hunoknál érjen a halál?

2099
Nem voltam hűtlen soha hozzád,    nem bántottalak sosem.
Amíg ide lovagoltam,    hajtott az a hiszem,
hogy a jóakaróm vagy,    nővérem, te drága!
Testvéreidet ne engedd,    hogy a hunok kardja levágja!”

2100
„Nincs kegyelem. Neked sincs.    Kegyelmet én se kaptam.
Hagen cselekedetétől    én a földre roskadtam.
Béke nem lehet addig,    míg életemnek el nem jön a vége.
Mindnyájan lakolni fogtok!”    – mondta Attila felesége. –

2101
„De ha Hagent nekem most    kiadjátok túsz gyanánt,
hajlítható leszek én is    megmaradásotok iránt.
Hiszen a fivéreim ti vagytok,    közös anya gyermekei.
Szavam a békülésre    a hun hősöket hátha ráveszi.”

2102
„Ettől őrizzen Isten!”    – Gernot így beszél. –
„Abból, akik ezren vagyunk itt,    jobb, ha egy sem él,
és itt vész az atyafiságod,    semhogy túszul adjunk
egyetlenegy vitézt is.    Ebben maradjunk!”

2103
„Ránk úgyis a halál vár!”    – Giselher mondja ezt. –
„Kezünk lovagi fegyvert,    míg élünk, el nem ereszt.
Aki velünk vívni szeretne,    annak mi készen állunk.
Barátomnak nem leszek árulója.    Inkább jöjjön halálunk!”

2104
Szól Dankwart – ne higgye senki,    hogy hallgatásba merül –:
„Hagen, a bátyám    nincs egyedül.
Akik a békét megtagadják,    miatta megkeserülik.
Szavaim – világosan beszélek! –    fülüket el nem kerülik.”

2105
Szól erre a királynő:    „Hősök, nagy dolgot bízok rátok!
Rohanjatok fel a lépcsőn,    hogy sérelmeimet megbosszuljátok!   
A jutalmatok olyan lesz,    amilyen érdemetek!
Hagennek a rátartiságért    busásan megfizetek!

2106
Aki odabent van, annak    ásunk pokoli vermet!”
Szól, hogy lángba borítsák    a négy sarkán a termet.
„Minden sérelmeimnek    méltó bosszúja ez!”
Attila sok lovagja    Kriemhild szavának érvényt szerez.

2107
Akik még kint rekedtek,    azok is bezavarva
kardokkal és gerellyel.    Ez torkollt hangzavarba.
Nem akar elkülönülni    a szolgától a fejedelem.
Megtörni az egymás iránti    hűséget? Nem, sohasem!

2108
Felgyújtani adja parancsba    a termet Attila felesége.
Gyötri a daliákat    a lángnyelvek hősége.
A széltől lángra kap már    az egész épület.
Azt hiszem, hadinépet    nem fogott még el ilyen nagy rémület.

2109
Odabent kiabáltak:    „Jaj nekünk, nagyon nagy baj van!
Bár inkább odavesznénk    csatában, viadalban!
Ha Isten nem segít meg,    mindnyájan meg kell halnunk!
A királynő a haragját    oktalanul tombolja ki rajtunk!”

2110
Egyik szól odabentről:    „Mindnyájan meghalunk!
Mit ér a szép fogadtatás, amelyben    a királytól részesült hadunk!
Ebben a hőségben a szomjtól    magamat hányom-vetem.
A nagy szorogattatásban    mindjárt kialszik életem.”

2111
Tronjei Hagen így szól:    „Ugye mindenki jól ért?
Akit gyötör a nagy szomj,    nem tehet mást: igyon vért!
Ilyen hőség közepette    a vér jobb, mint a bor.
Számunkra már nem kerülhet    ennél jobb dologra sor.”

2112
Akkor az egyik levente    egy hullához térdepel.
Sisakot, lecsatolva,    a nyílt sebhez emel.
Mohón kortyolni kezdi    a vért, a sebből folyót.
Akármilyen szokatlan,    még nem ivott ennyire jót.

2113
„Hagen úr, jutalmazzon Isten”    – mondja a kimerült –,
amiért tanácsod által    ilyen jó italom került!
Ritkán esik, hogy ehhez    fogható borra szert teszek.
Ha még élek egy kicsinykét,    neked hálás leszek.”

2114
Hallván a többiek mind,    hogy társuk iszik ennyire jót,
ők is szürcsölni kezdik    a vért, a sebekből folyót.
Ettől a kimerültek    nyernek újult erőt,
és ez gyászba borít majd    szeretteik miatt sok drága nőt.

2115
A kigyulladt nagyterembe    folyton hull a parázs.
A vitézek számára a pajzsuk    az egyetlen takarás.
A füst és a hőség    további gyötrelmet okoz.
Azt hiszem, hősökre nézve    kínt ennyire semmi sem fokoz.

2116
„A fal mellé húzódjatok le”    – Hagen bölcsessége igen tág –,
„hogy ne hulljanak sisakotokra    a lángoló gerendák!
Ne törődjetek azzal,    ha belegázoltok a vérbe!
Hívott minket a királynő    borzalmas ünnepélyre!”

2117
Ilyen kínok közepette    töltik az éjidőt.
A költő, a bátor    őrt áll az ajtó előtt.
Hagen hadbeli társa    pajzsára támaszkodik.
Figyeli, hogy Attila népe    milyen új gazságra vetemedik.

2118
Ekkor így szól a dalnok:    „Vonuljunk a terembe!
A hunok majd meglepődnek,    minket magukkal látva szembe,
mert azt hiszik, hogy a tűztől    már meghaltunk mi mind,
de a helyünkön leszünk még,    és rajtuk ütünk megint!”

2119
Szól burgund születésű    Giselher gyerek:
„Azt hiszem, hajnalodik már.    Fújnak hűvös szelek.
Adja Isten az égben,    hogy megmaradjon életünk!
Nővérem, Kriemhilda úrnő    rút ünnepet rendezett nekünk!”

2120
Szól az egyik levente:    „Látom, virrad a nap.
Jobbra fordulni sorsunk    alkalmat úgyse kap,
így hát fegyverbe, hősök!    Védjétek magatokat!
Attila neje hamarosan újabb    csapásokat osztogat!”

2121
Azt hiszi a király úr,    minden vendég halott.
Az ostrom és a tűzvész    ilyen módon hatott.
Pedig odabent még van élve    hatszáz derék vitéz.
Uralkodóért senki sincsen    inkább küzdeni kész.

2122
A kiküldött felderítők    látják világosan,
hogy sok idegen él még,    akármilyen hatalmasan
pusztították a hunok őket,    nagyurat és közvitézt.
Ott állnak a teremben épen,    túlélve az eddigi vészt.

2123
Kriemhildának jelentik:    sokan élnek töretlen.
Azt mondja a királynő:    „Teljesen lehetetlen,
hogy túlélhesse bárki    a tűzvészt, a rájuk szakadót.
Én inkább hiszek abban,    hogy minden burgund halott.”

2124
Még szeretne élve maradni    a három király és a hadinép,
ha valaki szóba állna    velük valamiképp.
Csakhogy megegyezésre hajló    hun nagyúr nem akad.
Így hát meghalni készek.    Bosszújuk is ebből fakad.

2125
Amikor virrad a hajnal,    kemény küzdelem
indul. A daliáknak    ez nagy veszedelem.
A bátor lovagokra    lőnek gyilkos gerelyt.
Ők meg lovagi módon    védekeznek e helyt.

2126
Attila daliái    el vannak tökélve,
hogy Kriemhild jutalma végett    nem hagynak burgundot élve, 
továbbá teljesítik    a király parancsait.
Sokakat ez a törekvés    a halálba hajít.

2127
Csodákat lehet mesélni    jutalom-ígéretekről.
Kriemhild arany-adománya    pajzs-öbölnyire megnől.
Mindenkinek osztogatja,    aki csak kér belőle.
Nagyobb díjat sohasem ért még    ellenségnek a bőre.

2128
A király parancsára kardot    szegez egy jókora sereg.
Kiáltja Volker, a bátor:    „Itt is vannak ám emberek!
Ránk támadó hősök nekem még    sosem tetszettek annyira,
mint akik vérünk által vágyakoznak    a király aranyaira!”

2129
Számosan ezt kiáltják:    „Ti hősök, közelebb!
Pusztulásunk ideje így lesz    minél rövidebb!
Meghalni itt csak az fog,    aki halált érdemel!”
Legtöbbjük gerelyektől    átlyuggatott pajzsot emel.

2130
Mit mondjak egyebet még?    Ezerkétszáz vitéz,
az ellenséggel kiállva,    kemény harcot intéz.
A vendégek sebei lehűtik    a forró harci vágyat.
Megbékélésre nincs mód.    Folyik a vér a bágyadt

2131
testekből, a sebekből.    A legtöbbjük halálos.
Barátját sok olyan siratja,    aki maga is káros.
Minden levente meghalt.    A királynak nincs már vitéze.
Nagy a rokonság siralma    az elesettekre nézve.


Jegyzetek

A felgyújtott nagyteremben zajló eseménysor a világirodalom legborzalmasabb jelenetei közé tartozik, nem utolsósorban sokrétűsége és nagyszabású volta miatt. Mai szemmel nézve egyesíti a fekete romantika vérhömpölygetését a posztmodern katasztrofista vagy totális háborús víziókkal. Mindezeken pedig átsejlik az archaikus borzadály, az ókorban közismert neküia, azaz alvilági halotti áldozat, a holtak vért szürcsölő árnyaival. A Szerzőnek még az is fontos, hogy a kollektív pusztulást a nyári napfordulóra időzítse, amikor a fejedelmi udvarokban a legpompásabb vigasságokat tartották.
Megszokhattuk már, hogy a műben az épületek és helyiségek epizódról epizódra, kalandról kalandra változnak. A harmincnegyedik kalandban például hétezer holttestről olvasunk, vagyis a nagyteremnek igen magasnak kellett lennie, hogy ennyi test feltornyozva elférjen benne, a lépcső pedig valószínűtlenül széles, ha ennyi hullát lehajíthatnak rá a burgundok. Ezúttal viszont nem a méretek a fontosak, hanem az, hogy a nagyterem külön épület a királyi várnegyeden belül, és hogy zsúppal, náddal vagy zsindellyel van fedve (máskülönben nem lehetne felgyújtani), viszont kőből vannak a falai (máskülönben a burgundok nem találnának éppen a fal mellett menedékhelyre). Különös kontrasztot alkot a rendíthetetlen bajtársi hűség, amelynek köszönhetően Hagent akkor sem adják ki Guntherék, ha ezáltal esetleg megmenekülhetnének, valamint a testvéri szeretet teljes felmorzsolódása, amely Giselher és Kriemhild párbeszédében érhető tetten. Az olvasónak azon is egyre többet kell gondolkodnia, hogy „a király” (der kunec) megnevezés az adott helyzetben kit is jelent, Attilát-e vagy Gunthert – miközben a két fejedelmi személy pozíciója közti különbség nagyobb már nem is lehetne.

2085
páncélmocsok, „harnaschvar”: verejték, por, kenőzsír és rozsda keveréke.
2086
csődül a hadinép: a hunok folyamatosan kapnak erősítést, a kimerült burgundok viszont nem számíthatnak semmilyen utánpótlásra.
2092
a gazda: Hunnia gazdája, Attila.
2095
béke, „der vride”: nem békekötést, hanem bármiféle megállapodást jelentene, ha sor kerülhetne rá. Ám Kriemhild számára fontos, hogy semmiféle „vride” (fegyverszünet, feltételekről szóló tárgyalás, szabad elvonulás) ne jöhessen létre.
2097
lehűl (…) a páncél: a mű egyik különösen hátborzongató mondata. Kriemhild elszólja magát: akaratlanul is elárulja, hogy már a nagyterem felgyújtását tervezi.
2100
Hagen cselekedete: most már nemcsak Siegfried, hanem a gyermek Ortlieb meggyilkolása is Hagen lelkén szárad.
2116
fal mellé: a nagyterem kigyulladt tetőszerkezete középütt beomlik. A fal melletti sáv aránylag biztonságos.
2121
király úr: Attila.
uralkodó: Gunther.
2127
pajzs-öböl: a pajzs közepén levő bemélyedés. Mércének is használták, főleg zsákmányolt kincsek elosztásakor.
2128
a király: Attila.
2130
ezerkétszáz vitéz: a 2102. strófában ezerről, a 2121. strófában csak hatszázról van szó. Ahogy a nagyterem alakja és mérete, úgy a hunok ellen harcoló burgundok létszáma is változik.
2131
a király: Gunther.


Fordította és a magyarázatokat írta Márton László