A The End-re, az a fura srác a tizedikből

 

Szívembe tegnap beszökött a Face,

a kép amit ott láttam, na meg Snapchaten,

Kánikula van, mosolyoddal sütöttél

S találkoztál velem.

Egy perc: Annyit is ha dumcsizunk

S ha belőlem benned semmi nem maradt,

Két ajkad csengését senki sem tudja meg,

a sarki, romos bisztro alatt.

 

 

Írnék neked

 

Írnék neked

Nem fogyna el sohasem

A szó, a mondat,

A szép gondolat.

Írnék oda virágot,

S azt ami ha a szívedre gondolok

Wifi-ként köt össze két világot.

 

Írnék magamról,

De úgy, hogy rólad is.

Inkább rólad,

Csak úgy, hogy magamról

szól , ami lepereg az ajkamról

Ha ajkadon ébredek.

 

S írnám ugyanazt is

Amit leírtam százszor is.

Tavasznak, nyárnak írnálak

De úgy érzem télnek

Sohasem.

S rádöbennék, nem tudok írni.

Ez nem olyan “fogd meg jól”

Itt már elmondtam a tavaszt

És persze a virágot.