Álarc

Nézz rám, s mondd el: mit látsz?
Tudom, hogy látod a felszínt,
De mást nem találsz,
És nem okoznak szavaid mást csak kínt.
 

A testet figyelve illúziót kergetsz
Az érző lélekkel nem törődve,
Mígnem egyszer ráébredsz,
Mivel rohansz a vesztedbe.

 

Világ hibája, amibe estél.
A külsőség kémlelése,
Amitől elvesztél,
Az emberi érzék tévedése.

 

De nem haragszom,

Ez már rég elmúlt.

Esténként érted imádkozom,
Hogy egyszer meglásd ki, s ki nem rút.

 

Hogy megtanuld ne csak nézni,

De látni is az embereket,
Akkor fogsz majd felnőni,
Ha ismered az igazi értékeket.
 

Mikor nem a könyvek mögött

Meghúzódó okoskodót,
Hanem az élet fölött

Merészen gondolkodót,

 

Ha cinizmusba öltöztetett,
Elhanyagolható barátot
Végül be nem teljesedett
Elvetett szerelemnek találod,

 

Megtudod, a felszín mit sem ér.

Nem láttál tovább az álarcoknál
S most, lelked adnád, hogy átöleljél,

De késő már, és tánc nélkül ér véget a Bál.

 

 

 

Ha elhallgat a kipufogó

Mint végtelen puszta az országút
Szétterül, s behálózza világunk.
Lovas vágtat azon, a szabadság lovagja,
Kinek vas hátasa és becsület a kardja.
Hosszú haját, a dacos szél fújja,
S mikor így száguld nincsen gondja.

Sokan ránéznek, úton-útfélen
„Kegyetlen marcona ül a fémen!”

De a gondolatuk tévedés,

ha megismerik, efelől nincs kétkedés.

Tiszta szív és erős akarat,

E kettő vezette az évtizedek alatt.

„Tégy bármit, de ne árts.”

Ez volt életében a nagy tanítás.

Akárhányszor felült a motorra
Könnyes szemmel nézett a meleg otthonra.
S most ismét egy veszedelmes útra kélt,

De fényképek és szívünk őrzi emlékét

Átkelt a fátylon, de emlékünkben él az örök igazmondó

Akkor is, ha elhallgat a kipufogó.