250 éve született Friedrich Hölderlin – 3.

A 20. század elején bekövetkezett a Hölderlin-recepció kopernikuszi fordulata. A modern idők újfajta érzékenysége egyszeriben felfedezte, és nyomban a Parnasszus csúcsára helyezte a porlepte romantika boldogtalan, magányos különcének líráját.

A költők költője

Merész metaforái, a lényegtelen díszek és üres fordulatok szinte aszkétikus mellőzése, bő kétezer év poétikai konvencióinak felrúgása nem pusztán a modern költészet előfutárává, hanem első, korát messze megelőző mesterévé avatták Hölderlint. Hódolói közt találjuk a 20. század legnagyobb költőit, Rilkétől Celanon át Pilinszkyig.

A költők költője – a kifejezés mindkét értelmében. Egyrészt mint a lírikusok fejedelme, a költők koronázatlan királya, a Dalok Ura. Másrészt mint a versírók kedvenc szerzője, csodált mestere, kifogyhatatlan ihletője. Aki borzongatóan józan – modernül: tárgyias – és mégis himnikusan emelkedett stílusban énekli meg az emberi, ezen belül (ezen túl?) pedig a költői létezés tragikumát.

Mesteri példája ennek az 1798-ban írt „epigrammatikus ódák” egyik ékszere, a Die Kürze (A rövidség).

A rövid

„Miért oly röviden? Nem szereted immár, mint
Egykor, az éneket?  Hiszen ifjúként még,
A remény napjaiban
Véget sosem ért a dalod.”

Sorsom tükre dalom. – Vágysz-e alkonypírban
Víg fürdőre? Oda már, és a föld hűvös,
És éji madár surran
Zavaróan arcod előtt.

Hudy Árpád fordítása

Die Kürze

„Warum bist du so kurz? liebst du, wie vormals, denn
Nun nicht mehr den Gesang? fandst du, als Jüngling, doch
In den Tagen der Hoffnung,
Wenn du sangest, das Ende nie?“

Wie mein Glük, ist mein Lied. – Willst du im Abendroth
Froh dich baden? Hinweg ist's, und die Erd’ ist kalt,
Und der Vogel der Nacht schwirrt
Unbequem vor das Auge dir.