Jelige: Blue Sky – ,,Tökéletes" én, Tükörkép

,,Tökéletes" én

Mások mindig a magabiztos énemet láthatják
De nem tudják, hogy azt is ugyanúgy bánthatják
Összetört vagyok és szeretnék olyan lenni
Azért, hogy szeressen nem tudok semmit
tenni.

Elveszi a figyelmet az igazi szerető énemről
S mindenki könnyedén ítél az erős fényekből
Megjátszom magam, mert nem tudok mást
De most mutatom neked az igaz énem, lásd.

Nem ismersz, azt sem tudod, hogy ki vagyok
Te csillogsz és én a párnámon könnyeket hagyok
Mindenki téged imád és engem utálnak
Ha látnának a másik irányba futnának.

Elszakad tőlem mindenki, mert téged szeretnek
Az én arcomon csupán csak hangosan nevetnek
Bántanak, mert nekik te vagy az igazi kincs
Szeress engem és akard, hogy ott legyek, ints.

Melletted akarok lenni, hogy együtt legyünk
S még a levegőt is szabályosan együtt vegyük
De engem eltaposnak, mert te jobb vagy nálam
Senki nem látja, hogy lent hordom az állam.

Eltaposol így te hatalmas előnybe kerülsz
Nem akarom, de a rossz érzésekkel vegyülsz
Kérlek fogadj el és építsünk egymás mellett
Ne csak egy ijesztő árnyék légy a fejem felett.

Mások téged becsülnek én pedig utánozlak
Látni akarom, ahogy majd nekem is futkároznak
Közöttük látva, hozzád hasonló akarok lenni
De a világban átvetted a helyem ideje menni.

Beszélnek hozzám, de mégsem látnak engem
Egy bólintás és egyik sem marad már ott velem
Hozzád szaladnak és csak téged hallgatnak
A tökéletességed miatt melletted maradnak.

Melletted egy senki vagyok, aki láthatatlan
A könnyem tengere számukra mindig kiállhatatlan
Összehúzott és méregető szempárok várnak
Kínoznak és galád módon az utamba állnak.

Átkozlak, de közben szívesen lennék a másolatod
Mert te semmiért sem adtál soha az áldozatot
Tökéletes vagy és mások ezt szeretik benned
A csillogás vonzza őket, ezért vannak veled.

Tükörkép

Csendes az éjszaka, a város is alszik
Sehol a parton egyetlen hang sem hallik
A nappal is nyugodtan pihen
De minden rezdülésre figyel.

A fáknak árnyai már nem vetülnek a járdára
A lány gondolatban szerelmesen néz párjára
Mint álmairól hiszi, hogy egyszer igaz lesz
A fiú valamit ennek érdekében majd tesz.

A víz tükrén saját magát akarta látni
Nem pedig egy lehetetlen dolgot imádni
Nem is dolog volt az, hanem egy személy
Kit másnak sem szívesen nevezett nevén.

Akarta, hogy lássa a szenvedést az arcán
Hogy a szomorúságot ne lássa magán
Vágyott rá, hogy ölelő karjaival álljon mögé
De hamar rájött, hogy soha nem lehet az övé.

Tudta, ha a fiú rájönne mi történik
Nem kell várnia az utolsó döntésig
Nem kellene tovább emésztenie magát
Mert örökre elment az igaz jóbarát.

Inkább szenvedni hagyta szívét
S fehérre változtatta színét
Nem a festék miatt vált ilyen gyengévé
S hagyta, hogy démonok jöjjenek lelkéért.

A tehetetlenség marcangolta belülről
Úgy érezte felhők takarták őt felülről
Nem kellett azoknak feketéknek lenni
Tudta, hogy nem fog történni semmi.

Ő nem fogja soha észrevenni rajta
Hogy a magány mennyire is marta
Nem fogja soha azt mondani neki szeretlek
Ezért magának mondta: Emlékeim közé temetlek.

Persze, akkor azt hitte olyan egyszerű
Hogy felejteni oly annyira életszerű
Először látni akarta, hogy neki is fáj
S nem csak őt érte a szörnyű bűbáj.

De aztán inkább magában tartotta
S bánatát a sírásokba hajtotta
Fájt, de neki mégsem akarta mutatni
A végén még az okát kezdte volna kutatni.