Jelige: Sanzon izé – Senki sem vagyok, Zalán szíve

Senki sem vagyok

Nem vagyok híres,
Nem vagyok nevezetes.
Nem vagyok ismert,
S nem vagyok kivételes;
Sem eszményi,
Sem hibátlan,
Sem tökéletes.

Nem vagyok uralkodó,
Nem vagyok fejedelem.
Nem vagyok királyfi,
S nem vagyok gazdag ember;
Sem vagyonos,
Sem jómódú,
Sem felemelt.

Nem vagyok nagyúr fia,
Ki díszes örökségét habzsolja,
Ki hagyatékát ostobán,
Tapsolva, dalolva elhagyja;
Buta ficsúr,
Oktondi piperkőc,
Ki les a haszonra.

Kívánságaim nem teljesülnek,
Óhajom nem lesi cselédsereg.
Neves eseményeken, ünnepségeken
Az első sorban nem kapok helyet;
Sem a másodikban,
Sem a harmadikban,
De még a tízedikben sem.

Az vagyok, ki vagyok:
Egy valaki, ki senki.
Egy fellegekben járó poéta,
Aki csak szeretné azt hinni,
Hogy rátalálva a szerelem, így szól majd:
„Mércém nem az eredet,
Hanem Istenben bízni!”

Zalán szíve

Esős, borongós nap ez a mai.
Zalán szíve, s álmai
Összetörve.
Hogy ki ez a Zalán? E költemény gondterhelt hőse.
Igazi hős, ki most legszívesebben bőgne.
Szerelmes.
Mint mondják, ilyenkor esőben, sírni lehet.
Sokan ki is ríják maguk hazafele menet.
Az eső gálánsan fedi el könnyeiket.
Zalánnak se ernyője, se kalapja,
Méltósága is elhagyta,
Viharban bolyong, mégsem pityereg.
Szaladna Ő most, rohanna messze.
Igen! Ahhoz volna csupán kedve,
De ez nem a ’Zalán futása’!
Homloka tüzel, lelke nehéz.
Bár hihetné, hogy maradt még remény
Számára!
Fejét csüggedten lehajtva,
Gondol vissza a tegnapra.
Még látja azt az utolsó, édes mosolyt...

Szép, mosolygós nap volt a tegnapi.
Zalán szíve, s álmai
Még szilárdul egyben.
E költemény egykor gondtalan hőse,
Valós hős volt, magabiztos, büszke,
Szerelmes.
Mint mondják, napsütésben, derülni lehet.
Sokan vigyorognak ilyenkor, hazafele menet.
A napsugár fénye csillan meg olykor tekintetükben.
Zalán lelkét nem volt, mi nyomja.
A parkon keresztül bandukolva,
Álmait szőtte.
Szaladt volna Ő, rohanva messze.
Igen! Ahhoz lett volna úgy, igazán kedve,
De hahó! Ez nem a ’Zalán futása’!
Homloka tüzelt, e ritka tünemény
Hitte, hogy számára van remény!
Oh! Balgán remélte...
Fejét markánsan megemelve,
Gondolt az aznap történtekre.
Maga előtt látta azt az édes mosolyt...