Törött dió

Mikor Sárát egy bizonyos Zalán nevű fiú mellé ültették,még semmit sem érzett iránta.Azonban,most 1 év padtársság után,már be is vallotta neki,hogy szereti,ám most is épp erre készül.

Ugyanis,Zalán nem adott egyértelmű visszajelzéseket.Bár,még csak az általános iskolában vagyunk.Ugyan,mit tudnának az ilyesfajta dolgokról?

Sára először csak szavakkal mondta el,ám most tökéletesen felbontott egy diót,kiszedte a belsejét,majd ketté törte.Ezek után visszatette az egyik felét,a másik oldalra,a héjához szorosan,pedig egy cetlit rakott,amin az van rajta: SZERETLEK.

Most az a kisebb dilemmája,hogy odaadja neki.Bár,lesz rá alkalma,így nem kell félnie!

Ma délután,napköziben is rágódik egy kicsit magában.

Zalán mellette ül,mint általában,és miután kész a házi feladattal,odafordul hozzá és megkérdezi:

-Kész vagy,Sári?

Sára csöppet sem zavartan mosolyog rá és mondja:

-Ümm...Igen,csak 1 feladat van még hátra.

Oda fogod adni neki!Oda tudod adni neki!Bátor vagy!-biztatja magát.

-Akkor...Odaülhetek Szabihoz?

Erre a kérdésre Sára kissé meglepődik,sőt,még a vér is meghűl benne.

Nem gondolta,hogy ilyesmit valaha hallani fog.

-Izé...Igazából...-kezd bele zavartan,majd mintha elszállna belőle,nyugodtan folytatja.-Tudod,tegnap beszéltük,hogy szereted a diót...

-Hoztál nekem?-kérdezi Zalán,mosolyogva.

-Honnan tudtad?-kerekedik el a szeme annak,aki most veszi észre,hogy elkezdett a táskájában turkálni.-Ne válaszolj...-sóhajt fel végül,majd végre kiveszi a diót.

-Köszönöm szépen!-köszöni meg,majd elveszi a csonthéjas termést az asztalról.

Kissé furcsa módon,de szétnyílik a dió,majd észre is vesz valamiféle cetlit.Kiveszi,miközben megeszi a diót,majd elolvassa.

Sára izgatottan várja,hogy mit válaszol,ám egy része mégis azt reméli,hogy annyira összegyűrődött a cetli,hogy Zalán nem tudja kiolvasni.

Végül a várt reakció ellenére,Zalán eltette a táskájába a dióhéját,majd odament Szabolcshoz.

Ismét nem válaszolt...-tudatosítja magában Sára,majd inkább tanul tovább.

Miután hazamegy,inkább nem is akar többé róla beszélni.Elhatározza,hogy inkább hanyagolja a témát és nem fog erről beszélni többé.

***

Sára egy erős iskolát választott magának.Zalán meg is kérdezi tőle,hogy tényleg abba az iskolába megy-e.

-Igen,mivel oda szeretnék menni-válaszol mosolyogva.

-Nem akarsz másikat?Én azt nem vállalnám be...-néz komoly tekintettel a szemébe.

-Hát-sóhajt egyet-,meg kell próbálnom!-mosolyog végül.

-Te tudod...-mondja Zalán,kissé csalódottan.

Kemény dió lesz,de megpróbálom!-határoz el valamit magában Zalán.

***

Sára az új iskolába félénken lép be.Még a termet sem találja meg először,majd rájön,hogy nem is tudja hova kell mennie.Így megnézi még egyszer a számot és el is indul.

Mikor bemegy a terembe,kissé még mindig félve,azonnal eloszlik minden aggodalma.Valakit meglátott az első padban,ahol ő is szeret ülni.

Nagyon ismerős neki a fiú...Igaz,azonnal felismeri,de nem akar hinni a szemének.

Szépen lassan,tág szemekkel elindul a fiú felé,aki amint észreveszi,mosolyogva néz fel rá.

-Szia!Leszel a padtársam?-kérdezi Zalán.

Ám,Sára még mindig értetlenül néz rá.

Nem érti,hogy Zalán mégis hogyan került ide.

A fiúnak lepereg az arcáról a mosoly,majd mégis felvesz egyet,csak egy kicsit szomorúbbat.

Lassan,a padra szegezi tekintetét,majd megfogja Sára kezét.

-Kérlek,legyél még a padtársam...

 

 

Képzelgés

Mikor kiderült,hogy az öccsébben bélférgek vannak,összekuporodott a sötét szobában és egyedül sírt.

Először azt hitte,hogy benne is vannak.Elkezdte érezni,ahogy mozognak a beleiben.

Érezte,ahogy eszik belülről.

Ám,ezeket az érzéseket nem osztotta meg senkivel,inkább felírta a képzelség rovására és belülről őrölte magát.

Eltelt néhány nap és viszketett a lába.Hiába vakarta,nem múlt el,sőt,még fájt is neki egy bizonyos ponton.Lenézett hát,és elszőrnyűlködött.

Egy kicsi,fehér féreg lógott ki belőle.Bele volt betegedve és próbálta kihúzni,de...

Nem sikerült és el is tűnt,visszabújt.

A lány érezte,hogy mozog benne,de egyelőre nem tett semmit.

Teljesen belebolondult az esetbe és mikor megint látta,hogy kukucskál valami...

Megfogott egy kést és felvágta a lábát és tele volt férgekkel.Sírva üvöltött,de csak ő volt egyedül otthon.Vagyis,addig egyedül volt otthon,amíg az anyja be nem toppant a házba.

A lány elkezdte kiszedegetni magából a mozgó élősködőket.Ezt látta az anyja is,egy kicsike külömbséggel.

Nem volt ott semmi a véren kívül,a lánya a semmit szedegeti undorodva magából.

-MIT CSINÁLSZ?!-rivallt rá,kissé összeomolva.

A lány kissé hebegett-habogott,sírva,majd üvöltve felkiáltott:

-FÉRGEK VANNAK BENNEM!

Ezek után elájult és soha többé nem ébredt fel.

***

Az előző lánnyal ismerték egymást.

Ezt a fiút megerőszakolták és nem tudta kiheverni.Nem mert közeledni senkihez sem.

Egyedül járkált néha az utcákon és mindig úgy érezte,hogy követik őt.

De,mindig,mikor hátranézett, nem volt ott senki sem.Mégis benne volt az az érzés,hogy mindenki el akarja kapni és bántani akarja.

Egyszer,mikor este sétált egyedül,a sötétben,egy felé futó alakot látott,így elmenekült egy közeli boltba.

-Segítsen..!Valaki el akar kapni!Bántani akar..!-kérlelte a boltost,kétségbeesetten.

-Takarodj ki innen!-förmedt rá,lekezelően.

A fiú elkeseredve és reszketve hazarohant.

Ezután az eset után,már iskolába is alig mert menni.Mindenkitől félt.

Minden tekintettől,minden mozzanattól...

Már nagyon nem bírta ezt az életnek nevezett keservet,de a lány próbálta felrántani a mélyből.

-Figyelj,lehet,hogy most fáj,de ha...

-Ne,Anna...Ne mondd ezt-nézett a semmibe,üveges tekintettel a fiú.-Te nem élted át azt,amit én...

A lány szorosan megölelte a fiút,aki hirtelen ellökte,szuszogva.

-NE ÉRJ HOZZÁM!-ordította,tág szemekkel,majd elszaladt.

Végül,ahogy átgondolta magában a dolgokat,rájött,hogy nem cselekedett helyesen.

Az a lány mindigis kedves volt vele és segíteni akart neki.Minden nap csepegtette belé az életerőt.

Kissé bűntudata volt,hogy ezt tette,ezért átment a lányhoz.

De,mikor megérkezett a házhoz,csak órdításokat hallott,így az illemet félre rakta és berohant az ajtón.

Nem hitt a szemének.

A lány vérben feküdt ott,az arcán viszont látszottak a könnyek nyomai.

A fiú teljesen összetört,hogy így látja az egykor még nevető és melegen ölelő lányt.

-MIÉRT?!-kiáltott fel,majd megölelte a holttestet.

Miért hagyott el?!Biztos,hogy miattam tette ezt!-gondolta magában,majd hazafutott.

Sírt és csak sírt.Nem tudta,hogy mit kéne tennie.Úgy érezte,teljesen elveszett a nagy világban.

Egyedül érezte magát és emiatt már vacogva kuporgott a földön.

Végül elhatározta,hogy nem akar élni.Feladta és belefáradt az egészbe.Hagyja őt mindenki békén.

Csak aludni,aludni lenne jó neki.Az az egyetlen dolog,ami nem fáj,ebben a torz valóságban.