Éltető magány

Meséljek magamról?

Mesélek, de nem neked.

Beszéljek magamról?

Beszélek, de nem veled.

 

Bár mező lennék

mit senki sem látogat,

egy szál virág nő rajtam,

de az is elrohad.

 

Bár forrás lennék

mely értéket teremt,

vize gyönyörű,

beszennyezni nem mered.

 

De lehetek város is

hol senki sem él,

mindig csak egyedül,

mindennap magadért.

 

Küzdhetnétek értem

majd a halál után,

fognátok két kezem

én meg néznék bután.

 

De nem ez jutott,

én más vagyok,

a folytonos fájdalom csupán

mi rám ragyog.

 

Szeretnél szeretni?

Nem számít, mert nem tudok.

Kéne már feledni?

Oly mindegy, hisz nem hagyod.

 

 

Hétköznapi GONDolat

Folyton folyvást csak előre tekintek,

a múltat magam mögött hagyom,

majd legyintek.

 

Nem akartam ezt,

nem akartam így,

de a félelem az, mi elvakít.

 

Boldogságom, mondd,

miért nem lelem?

Egy apám és anyám

miért nem lehet?

 

A békét megtalálni

miért oly nehéz?

Megtartani a szépet

miért nem elég?

 

Egyenes fejjel rohanok a falnak,

arról se tudva mit akarnak,

kik az életem iránt érdeklődnek,

segíteni próbál,

de miért nem öl meg?

 

 

Elég a szóból,

itt nem az segít,

egy kérés csak

mi eltántorít.

 

Fiam, kérlek,

nézz fel rám az égre,

gondolkodj el arról,

amiről beszélek.

 

Fontos meglátni

mindenben a rosszat,

a jó elől menekülsz,

pedig megváltást hozhat.

 

Folyton folyvást csak felém tekintesz,

kérlek hagyj egyedül,

elég volt belőled…