Beszélgetés egy hőssel

 

Üdvözlöm kedves olvasóimat! A mai nap interjút készítek Fa Mulan-nal. Aki esetleg nem ismerné, ő egy Kínából származó lány, akinek a vállát sok elvárás nyomta a múltban. Ezt az egész történést kifogjuk boncolgatni a kérdéseimmel és Mulan megválaszolja.

– Szia Mulan! – csücsültem a székben és a bekapcsolt diktafont letettem az asztalra.

– Szia! – ült le velem szembe.

– Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást! Nagyon sokat jelent. – mosolyogtam a kimono-s lányra. – Feltennék néhány kérdést. – tartottam a kezemben a jegyzetfüzetet, amiben a kérdések voltak.

– Rendben van! – mosolygott.

– Kezdem a legelején. Mit éreztél vagy esetleg mit gondoltál, amikor a szüleid eldöntötték, hogy téged feleség jelöltnek adnak? – kérdeztem.

– Nagyon nehéz volt és rosszul esett, amit tettek. Erről azért nem szóltam, mert csak jót akartak nekem és ezt tartottam egyedül szem előtt. – elkezdte a hüvelykujjával dörzsölni a másikat.

– Megkérdezték valamikor legalább egyszer, hogy te mit szeretnél?

– Neméppen, szinte mindig az volt, hogy ők döntötték el, hogy mi a jó nekem. Ha ellenkeztem abból vita alakult ki. – mondta tovább.

– Értem, és milyenek voltak a házasság szerző jelöltjei? – érdeklődtem továbbá is.

– Gyönyörűek voltak. Tipikus úri hölgyek, semmi hiba nem volt rajtuk.

– Neked nehéz volt a felkészülés?

– Igen, ezért írtam ’’jegyzetet’’ a kezemre! – kuncogott. – Tökéletes ellentétje vagyok annak, amit elvártak. Az előbb említett lányok mellett egy igazi szerencsétlenség voltam!

– Szüleid szerinted mit érezhettek, amikor nem voltál erre megfelelő?

– Rettentő csalódottak voltak, apukám szemébe nem mertem nézni.

– Te mit éreztél? - kérdeztem.

– Szomorú voltam, hogy még erre se voltam képes. – válaszolt és egészvégig tartotta velem a szemkontaktust.

– Amikor apukádnak megparancsolták, hogy mennie kell a háborúba a hunok miatt akkor láttam, hogy dühös voltál, nem szomorú. Miért?

– Már öreg volt akkor is, bottal járt. Chi Fu-ra voltam nagyon mérges (Kínai császár bizalmasa), mert nem értette meg, hogy apukám csak meghalni menne oda. A karddal se tud már úgy bánni édesapám, mint régen.

– Ezért mentél el helyette a háborúba?

– Miatta meg magam miatt. Azt akartam, hogy amikor haza megyek, és a tükörbe nézek akkor egy büszke Mulan-t lássak, ne pedig egy béna lányt.

– Mennyire féltél ettől az egésztől? – kérdeztem.

– Az elején még nem rettegtem, mivel még csak felkészítő táborba voltam a többi újonccal így adtam magamnak egy esélyt a felkészülésre, ami nem ment valami jól az első 1-2 hétben.

– A kiképzésről mesélsz nekem?

– Lány létemre nagyon nehéz volt, hisz sok volt a fizikai munka, bár ez várható volt. Nagyon sokat edzettünk nap, mint nap, csak este tudtunk pihenni, másnap pedig nagyon korán kellett felkelni és ugyan ezt megcsinálni 3 héten keresztül. – válaszolt.

– Mi volt a legnehezebb feladat?

– Ez még az első napon volt. Shang (kiképző katonák kapitánya a táborban) fellőtt egy nyilat egy magas, fából készült, oszlop tetejére, és felkellett mászni érte. Ez eddig nem hangzik borzasztónak, de a kedves kapitány rátett egy lapáttal. Adott 2 súlyt, amiknek volt ’’neve’’. Az egyik a Fegyelem, a másik pedig az Erő. Azt mondta Shang hogy ’’Mind a kettő kell a feladathoz”, ami szerintem elég sokat mondó.

– Hogy bírtad? – kérdezgettem tovább.

– Nagyon sokat szenvedtem, küszködtem, de ennek ellenére sem ment egyik edzés sem. A kapitány az egyik este mondta nekem, hogy nem vagyok katonának való, és hogy menjek el. Amikor a többiek elmentek már aludni a sátrukba akkor úgy döntöttem, hogy muszáj megbirkóznom a feladattal. Bizonyítani akartam mindenkinek és magamnak, ami sikerült is. Reggelre lehoztam a nyilat a magas oszlopról a 2 súllyal a kezembe. Amikor Shang kijött a jurtából ledobtam elé a nyilat és mosolyogtam. Innentől már minden erőmet összeszedtem és kiválóan teljesítettem az adott feladatokat.

– Hogyan reagált?

– Nagyon meglepődött, szinte már mosolygott.

– A kiképzés után mi történt?

– Elvileg Shang apja küldött egy levelet miszerint mennünk kell a háborúba, ám amikor odaértünk már késő volt. A hunok legyőzték Lee tábornokot (Shang édesapját) és a többi katonát. Senki nem fogta fel, hogy mi is történt. Mindenkit sokkolt a látvány. Lángoló házak és vérnyomok voltak és egy kislánynak a babája hevert a földön, borzasztó volt. – hajtotta le a fejét Mulan.

– Shang hogy reagálta le ezt az egészet?

– Mondanom sem kell, hogy nagyon kétségbe esett ettől az egésztől, de leginkább az apukája halála miatt. Próbálta nem kimutatni az érzéseit, de láttam a szemében a szomorúságot illetve a bosszúvágyat. Ezután mondta, hogy menjünk tovább és lepjük meg Shan-Yu-t (hunok vezérét). Természetesen a meglepetés mögött nem kiskutyákra gondolt, hanem támadásra, amire a hunok nem számítanak.

– Mi történt?

– Sikerült legyőznünk őket, azonban eltalált egy nyíl, ami megsebzett és vérzett az oldalam. Ellátott egy orvos, azonban emiatt kiderült a titkom. A csapattársaim és Shang nagyon lesokkoltak, amikor megtudták, hogy nő vagyok. Az lett volna a szabály szerint, hogy megöletnek, de Shang nem tette meg. Ott hagyott egyedül a hegyen a lovammal és Musu-val (a védelmező sárkánnyal) amíg a csapat elment a császárhoz.

– Ezután mit tettél?

– Haza akartam menni, de egy férfi felkiáltott. Kicsit megijedtem, ám ennek ellenére is megnéztem, hogy ki ordított. Nem hittem a szememnek. Shan-Yu állt a hegy szélén 5 csapattársával és büszkén mosolyogtak. Ők is a császárhoz akartak menni, de nem jó szándékkal. Nem volt kérdés, hogy Shang után menjek és szóljak neki.

– Elhitte? – kérdeztem.

– Csoda lett volna, ha igen. Amikor a hunok megtámadták a császárt Shang ismét kétségbe esett.

– Nehéz volt legyőzni ismét a gonoszokat?

– Féltem, de mindent megtettem, hogy megvédjem a császárt illetve a nemzetet!

– Azután mi történt?

– A császár oda adta a medálját és Shan-Yu kardját jelképezve, hogy legyőztem. Megkért, hogy legyek a főtanácsadója Chi Fu helyett, de elutasítottam. Én csak annyit kértem, hogy had menjek haza.

– Shang mondott neked valamit? – kérdeztem izgatottan.

– Igen, azt mondta, hogy nagyon jól harcolok! Nem tud jól bókolni, ezt már tudom! – kuncogott.

– Mit reagáltak szüleid, amikor haza tértél?

– Apukám a kertben ült egy padon, a cseresznyefa alatt. Amikor odamentem hozzá, nagyon meglepődött és örült is, de nem hagytam szóhoz jutni. Letérdeltem elé és oda adtam a császár medálját és Shan-Yu kardját. Azonban ő ledobta a földre és megölelt szorosan. Azt mondta, hogy ’’Nincs szebb ajándék annál, minthogy te itt vagy nekem! Nagyon hiányoztál!” – könnyezett. – Ezután megjelent Shang azzal a kifogással, hogy csak a sisakomat hozta vissza, de nagymamám oda ordította neki, hogy maradjon itt az esküvőre.

– Úristen, és?? – kérdeztem izgatottan ismét, de válaszul Mulan felmutatta a gyűrűsujján lévő gyűrűt.

– Nagyon boldog vagyok! – mosolygott.

– Örülök neki Mulan! Lezárás képpen milyen tanulságokat vonsz le ebből az egészből?

– Az első hogy a család mindennél fontosabb, védenünk és szeretnünk kell a másikat!
A második, hogy sose add fel! ’’Célba ér a végén, aki küzd és tűr!’’ ezt tanította nekem Shang.
A harmadik ne ítéljünk elsőre! Itt Musu-ra céloztam, ő nem az a félelmetes nagy sárkány. Sokkal kisebb a termete, emiatt kételkedtem benne, de ennek ellenére nagyon sokat segített nekem!
A negyedik mindig erősnek kell, lenni bármi történjen!
Végül az ötödik ’’Hiába üvölt a szél, a szikla nem hajlik meg tőle!’’. Ezt a császár mondta Shan-Yu-nak amikor a hunok vezére arra kényszerítette, hogy hajoljon meg előtte.
Szerintem nagyon tanulságos mindez, amit felsoroltam! – mondta Mulan.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre! – mosolyogtam.

Remélem a kedves olvasóim okultak a leírtakból!

 

 

Köszönöm

 

Haza érve letettem a táskát és azonnal befutottam a szobámba majd magamra zártam.

– Kicsim, baj van? – kopogtatott be apukám az ajtómon.

– Nincs semmi baj! – válaszoltam a könnyeimmel küszködve. – Csak fáradt vagyok!

Ahogy ezt a kegyes hazugságot kiejtettem a számon sóhajtott egy nagyot édesapám, majd hallottam, ahogy távolodik el a szobámtól a csoszogó papucsában. Én csak ültem a padlón összekuporodva és könnyeim lassan folytak le az arcomon. Folyamatosan azt a kérdést tettem fel magamban, hogy „miért?”. Miért mindig én sírok? Miért vagyok ennyire gyenge? Éreztem, ahogy ezek a rossz gondolatok egyre jobban elárasztják a szobámat.

– Atyám mennyi negatív gondolat! – szólalt meg egy ismerős hang. Ijedtemben felnéztem, hogy ki mondhatta ezt, de nem láttam semmit a könnyeim végett. – Jajj ne sírj már! – térdelt le elém, de homály borított mindent így nem tudtam ráismerni az arcára.

Oda nyújtott nekem egy zsebkendőt, hogy megtöröljem a szememet, ami már eléggé piros lehetett a sírás miatt.

– Mi nyomja a lelked pici lány? – kérdezte az idegen.

– Egyedül érzem magam… - szipogtam majd a maradék könnyemet is letöröltem, és az ismeretlenre vetettem kíváncsi tekintetem. Amikor megláttam, hogy ki ül előttem akkor nagyra kerekedett a szemem. – N-Naruto?! Te létezel?! – kérdeztem megdöbbenve.

– Fogjuk rá, csak az elmédben vagyok jelen. – vigyorgott. – Na de vissza térve a témához, miért érzed magad egyedül? – e kérdés végett nem nagyon tudtam semmit reagálni, mert még mindig felfoghatatlan, hogy itt van előttem Uzumaki Naruto.

Ő azaz a személy, aki a szülei nélkül nőtt fel – hiszen születése után meghaltak – és mindenki kiközösítette őt csak azért mert más volt mint a többi ember, ennek ellenére sose adta fel az álmát és kőkeményen harcolt is emiatt. Csodálatra méltó Naruto, példakép az animések számára, mint nekem.

 

– Pici lány, így sose jutunk a végére, ha ilyen szemekkel nézel rám! – nevetett Uzumaki. – Azért érzed magad, egyedül mert az osztálytársaid nem foglalkoznak veled, max. csak akkor, ha kell valami? – nézett bele mélyen a szemembe.

– Igen, honnan tudod? – még mindig nem vettem le róla csodálkozó tekintetemet.

– A szem a lélek tükre. – mondta. – Átérzem fájdalmadat, de örülj, hogy itt van a családod, ők bármikor itt vannak neked, nemde? – válaszul csak bólintottam egyet. – Örülj annak, hogy nincsenek ilyen gyerekes barátaid, holott már 15 évesek!

– Tudom Naruto… De mégis rossz egyedül. Én mindig segítek nekik, és amikor megoldódik az adott probléma akkor már nem is keresnek, más szóval kihasználnak. – szomorkodtam továbbra is.

– És? – mosolygott. – Az ő szegénységi problémájuk. Az a lényeg, hogy mindig legyél ilyen segítőkész és ne süllyedj le az ő szintjükre! Légy boldog amiatt, hogy ilyen csodálatos a személyiséged! Viszont az nagyon fontos, hogy ne hagyd magad kihasználni, tudd, hogy mikor kell nemet mondani! – vigyorgott. – És a másik nagyon de nagyon fontos, az az, hogy mindig mosolyogj, ez elengedhetetlen dolog! – felhúzta a szám szélét a két mutatóujjával.

Perceken keresztül ültem összekupordva és keringtek körülöttem azok a mondatok amit Naruto mondott. Újra és újra végig gondoltam a dolgokat.

– N-Naruto...- néztem fel és kerestem tekintetemmel Uzumakit, de sehol sem találtam őt.

Ekkor láttam egy apró plüssmedvét az ágyam szélén, a maci pocakján pedig egy cetli volt. Kíváncsian olvastam a következő mondatokat; "Sose add fel az álmaidat! Mosolyogj mindig!"

Magamhoz öleltem a plüsst és gödröcskéim megjelentek a szám szélén.

– Köszönöm Naruto! - mondtam.