Jelige: Cipőfűző – Szelfi egy íróval; Az ablak

Szelfi egy íróval

Egy napos reggelen, épp amikor bicikliztem, életem egyik leghihetetlenebb esete történt meg velem.

Szeretek biciklizni, mivel jó sport, jó kikapcsolódás és, a környék is szép. A megszokott úton haladtam. Azonban most valamivel gyorsabban tekertem. Megláttam magam előtt egy nagyobb homokbuckát, és még inkább belehúztam, hogy na, jó én ezt most átugratom.

Majd nagy fény és csillagok jelentek meg előttem. Körülnéztem, és egy nagyon ismerős bácsika bújt elő az egyik bokor mögül, de akkor még nem jöttem rá, hogy ki lehet. Egyenesen felém tartott.

– Jó napot fiatal! Nem tudod melyik irányban található Szklabonya?

 Kissé érthetetlenül beszélte a magyart, de elővettem a telefont és megkértem, hogy betűzze és a Google Térkép segítségével mindjárt megtudom, merre van. Hitetlenkedve nézett a kezemben lévő kütyüre és felnevetett. Kissé megijedtem, hogy mit is akar igazából tőlem ez a furcsa bácsika. Azonban mikor a térkép rávilágított, hogy hol is van az a Szklabonya, amit ma már Mikszáthfalvának neveznek, összeállt a kép, és még inkább megrémültem. Olyannyira, hogy kiesett a telefon a kezemből majd egyenesen az úrra mutattam:

– Maga Mikszáth Kálmán!- a vicces bajusza és a szigorú tekintete még inkább visszaadta azt a képet, ami az irodalom könyvben volt.

– Ismerjük egymást?

– Nem. Én ismerem magát, de maga nem ismer engem.-Most a bácsika nézett rémülten és érthetetlenül.- Ugyanis magyarból éppen a Jó palócok című könyvéből a legismertebb novellákat elemezzük.

– Magyarból? Hogy mi van az én novelláimmal?

– Tényleg, kicsit fel kellene világosítanom önt. Most 2020-at írunk. Nem tudom, hogy került ön ide, de -nem akartam azt mondani, hogy már meghalt, mit keres akkor itt- ez már egy másik korszak.

 A bácsika csak lesütötte a szemeit és próbálta feldolgozni a hallottakat. Majd váratlanul nagyon fellelkesült.

– Új ihletet kaptam! Köszönöm te mókás fiatal! Nem érek rá tovább veled diskurálni, minél hamarabb meg kell látogatnom az én szülőföldemet.

Majd el is indult az egyik irányba.

Elképedtem kicsit, de utána támadt egy remek ötletem. Csinálok vele egy szelfit, majd megmutatom magyarórán Tanárnőnek. Biztos ledöbben majd és vág egy hátast, hogy én csak úgy találkozok egy Mikszáth Kálmánnal biciklizés közben.

– Tessék várni egy kicsit! Csináljunk egy közös fotót, egy szelfit!- ismét bambán nézett rám, de már én sem értem rá magyarázkodni, így gyorsan átkaroltam- meg kell hagyni tényleg úgy, néz ki, mint a könyvekben, vastag vállán nem ért olyan jól át a kezem.

Azonban elfelejtettem már megint kikapcsolni a vakut. Ismét.. és kinyitottam a szemem. Most én néztem bambán, hogy na, most mi van. Miután kicsit körbenéztem, megtaláltam a kerékpárom tőlem három méterre. Tudatosítottam magamban, hogy annyira ugratni akartam, hogy feltehetően átbuktam rajta és bevertem a fejem.

Gyorsan a telóm után nyúltam, de sajnos lemondhattam arról, hogy a magyar tanárnő hátast dobjon. Helyette megtettem én…

Az ablak

Felkel a kisfiú. Kitekint az ablakon, de nem bámészkodik sokat. Gyorsan megreggelizik, és irány az iskola. A szülei már rég elmentek dolgozni. Már képes 11 évesen arra, hogy ellássa magát. A suli után egyből hazasiet és leül megcsinálni a házi feladatait. Ezután kinéz az ablakon, kint focizó gyerekeket lát. A szülei még nem jöttek haza, biztos megint este kilenc körül érkeznek. Készít magának vacsorát, valamilyen kenyeret, majd lezuhanyozik. Még este átolvassa a kis mesét, aminek a tartalma fel van adva holnap utánra. Kilenc órakor hangra lesz figyelmes, fel is kell. A konyhában a szüleit találja, akik pont veszekednek. Nem is próbálják kontrolálni magukat, szinte észre sem veszik a kisfiút. Majd mikor a látóterük befogadja alakját, beküldik aludni, azzal az indokkal, hogy másnap iskola, ideje lenne lefeküdni. Így bemegy és lefekszik. (Semmi jóéjt puszi, semmi szép álmokat.) Egy héttel később mikor ugyanúgy hazaérkezik a suliból és nekiül a leckét elkészíteni, késztetést érez, hogy kinézzen az ablakon. Hát megteszi, ismét fociznak az utcabeliek. Van neki is labdája, szokta rugdosni a nappaliban, mikor a szülei nincsenek otthon, és nincs sok házija. Szóval most kicsit elengedi magát, és focizik egy kicsit. Viszont most erősebben rúgta meg a labdát és az kirepült az ablakon, így kiszaladt érte. Meglepődött, mert a focizó fiúk már várták a labdájával a kezükben.

– Ez a tiéd?- kérdik.

– Igen, bocsánat, ha megzavartam a játékotokat.

– Semmi baj. Érdekes, hogy itt laksz és még sose jöttél ki focizni.

– Mert ööö...nincs időm.

– Ugyan, most akkor, hogy került ki a labdád? Gyere, állj be hozzánk! Úgyis még szükségünk van egy hátvédre.

Nem akart beállni, de azért mégis ott maradt. Nagyon jól érezte magát. Észre sem vette, és már kilencet ütött az óra. A szülei mikor meglátták, bezavarták. Nem veszekedtek vele sokat, hamar beküldték a szobájába.

Másnap boldogan ment iskolába. Mikor hazaért az első dolga az volt, hogy letette a táskáját és megfogta a labdáját.

A labda nagyon szép ívben repült ki az ablakon ki.