Jelige: Morgan Black – Tükör; Talány

Tükör

Célom ,hogy az asztal tele legyen
S, ne hagyjak üres helyet eme helyen
Fejlődés, küzdés, és vágyakozás az élet
S ezt a hármat kevés dolog törheti meg
Csalódni emberi, ugyanúgy mint szeretni
Habár a két dolog két irány, mégis
mint Madách tézis-antitézis
Nem hiszem ,hogy lehetetlen szeretni ,
ölelni, s legfőképpen szerelmesnek lenni
Ez mi erőt ad, hogy van kiért küzdeni
E pillanatban is hallom selymes hangját
s, látom fényes vigyorgó mosolyát.
Lelkem háborgó zord, mély tenger
s, életem rajta ócska ladikkal ér fel.
Vihar van a tengeren
a ladik védtelen
s, a benne utazó értelem
nem tehet semmit, mert folyik a küzdelem
A víz hullámai egymást csapdossák
egymásnak ellentmondva, hogy a másikat földbe tiporják
Ám e küzdelem nélkül nincs élet
mindenki ezért kellene ,hogy éljen
mert ,ha nincs folyamatos mozgalom
az Élet csupa borzalom!?

A tenger már csendes és nyugodt
a nap kisütött , az eső már nem hullott.
A csónak orrán egy varjú gubbasztott
s, károg szüntelen s, nem szűnik akkor se ha akarom
A csónak lyukas, léket kapott
süllyed. A víz nyugodt tempóval ellepi
s, a fekete madár elszáll , mert a csónak már teli
Volt amott egy másik bárka
S, a halál leszáll reája
Így megy sorra ,nem válogat
nincs rá oka
Szemében egyek vagyunk
Ez valójában a mi sorsunk.

Valójában nincs semmi jó
Csak mi kevésbé rossz.
Mellkasom fáj, nyom és ég
Gyomrom görcsben szüntelen még
Fejem fáj és zakatol mint őrült vonat
Melyet nem tudnának megállítani soha
Oly erős ,s nagy az a vonat
Ám fekete ,s mérges füstjét hozza.
A vonaton ül egy Anya gyermekével
a fiú vad ,s eleven nem éri be anyja keblével
Ez mi miatt egyszer megáll a vonat
S nem fog többet zakatolni soha.
Ám a vonat zakatol, halad
Elhúzza mi súly van rajta.
A sín ropog a vonat súlyától
a gépezet halad már nem mától
Az egyenes végén kanyar jő
melyhez a vonatnak idomulni fontos ,sőt…
Ezt a vonat nem teszi s, kisiklik.
A vonat összetörik,
felgyullad, s tüze ellátszik a messzi éjszakába
S rávilágít egy közeli fűzfára.
Az ágon egy nagy fekete folt,
személyesen a VARJÚ volt. 

Talány

Fény az éjszakában
A mély fájdalmas éjszakámban
Pásztortűz a zord, hideg estémen
mint gulyásnak, menedékem.

Sötétség mi nélküled helyébe lép
eltévedek, bolyongok
s nem látom mi a cél
miattad egy életen át szorongok.

Szellő, mely friss tavaszi napon
simogatja meggyötört arcom,
érzem mintha hozzám érnél
kezed lágyabb minden egyébnél.

Csend van, s megállt az idő
a levegő áll s, mi mozgalom
eddig volt mostanra nincs semmi ebből
az Életnek ez csak borzalom.

Nyíló virág, melyet poroznak
zümmögő méhek gondosan
Édesebb vagy mint akármely méz
S, tökéletes mint méhkasban a lép

Mindez nélkül nincs élet
sivár s, kopár lenne a világ
s, nem lenne semmi ami éljen
Nem volna ellenállhatatlan Virág

Fehér galamb, mely szabadon száll
és végül párra talál
Tündöklő Sarkcsillag, mutatod utamat
S, rá kell jöjj ez mind TE vagy!