Jelige: M.L.I. – A versengő Petőfi c. epigramma; Belső ének koncertje

A versengő Petőfi c. epigramma

Kélő hajnal, harmat bókol, lészel-e nékem

a völgyek, dombok, a hegyek éneke, lám

nézd meg Kedves, hogy gyűjték rég méhek a mézet;

Lágy csókokkal terítik az arcukat, és

bár én éltetném ajkad csókkal, legyen íme

kívánságom, hogy én leheték szeretőd.

Jánoskám kíván, nem lelnéd benne derűdet,

Engedd, hogy boldoggá tegyem éned, a nőt.

Belső ének koncertje    

Fejem felett foszlott el,

szálai, mint mamám haja;

ősz szálak lebbentek el,

Sikolyukat senki nem hallja.

Pamutlányok sírnak,

tán megbántották őket.

Égre feketével írnak,

öntik könnyük, mint esőket.

Szél ordít, fenyít engem,

fák ütemre intenek.

Zajban felteszem a kezem,

És már könnyek sincsenek.

Néma a zaj, de csepereg,

ám ez már száraz nedv.

Belső énem szendereg,

Majd ajkakra csókot fest.

Bús lelkem elhallgatott.