Jégkirálynő

 

-Állj! Ne! Ne ülj le mellém!

Hányszor mondtam már el neked!

Nem hallasz, vagy csak elfordítod fejed?

Nem, nem tudom mit tegyek veled.

 

Sokáig időzöl untalan mellettem,

kezed melege átvette a hideget,

ha sokat szórakozol meglátod,

Jégkirálynő szíve miatt megfázol.

 

-Ne! Ne szórakozz! Nem vagy te

elég kitartó, ha sokat töprengsz,

hiába töröd magad, majd rádöbbensz.

Nem, nem jöhetsz közelebb! Nem engedem!

 

-Mégis miért nem értesz a szép szóból?

Mi kell neked? Ami nekem van nem játék,

amellyel játszik néhány kisgyerek. Megőrítesz!

Messzebb repülsz, mint azt te képzeled!

 

-Amíg nem késő, szállj le a mozgó lépcsőről,

még közel a talaj ugorj le! ha feljebb jössz:

-Szívedről örökre mondj le! mert összetöröm,

nem maradt nekem semmi, ami lehetne öröm.

 

-Miért? Mondd, miért kísértesz engem? Neked

lehet már nyár van, de nekem több éve tél,

Telt-múlt az idő, hová lettél? Nem vagy itt,

Amit elkezdtél, be sem fejezted rendesen!

 

Miattad tavasz volt, lassan tél lett a kedvenc évszakom,

 rövidebb ideig tartott, ami szép,

amióta elmentél szertefoszlott minden emlék,

maradt, amit hagytál az űr, nem tölti be semmi.

 

-Ami maradt a bú, ülök mélyen, gödörben,

miattad, aki miatt egyszer szívemet kiadtam!

Mondd, neked nem számít? Értéktelen darab?

Amíg te nevetsz ezen, más szíve megszakad!

 

Szerelmed nem ért többet egy lidérc álomnál!

Sok sebet ejthettem, de te pusztítás okoztál!

Neked egy emlék, nekem a múlt a jelen,

Örökké valóság, amelyben gyümölcs nem terem.

 

Vidám folyó felszínén vastag a jégréteg,

nem olyan keskeny mint, amilyen felétek,

tél van, jégkirálynő megint komoran járkál,

-Menj el messzire, mielőtt még megfáznál!

 

 

Nem jönnek a szavak

 

Nem jönnek a szavak, torkomban ragadnak,

kiálltanék, de nem hallanak az emberek.

hangommal dacolva, csitítom szívemet.

néma arccal, egy légmentes jégdarabban.

 

Nem jönnek a szavak, hiába mondom minduntalan,

süket fülekre talál minden egyes ki

 nem mondott szavam, csak állok,

szemem, mint kendővel, karjaidba zárod.

 

Hiába is mondanám, úgy sem értenéd,

fölös kimondani, nincs ki téged megért,

szavaimat falra hányva, fel s le törlöm,

árgus szemmel néz mindegyik ördög.

 

 

Szeretném hallani érzéseid hangodon,

ha itt vagy, csomók vannak torkomon,

segíthet talán, ha lerajzolom gondomat,

értetlenül állsz mégis, tekinteted fojtogat.

 

Nem jönnek a szavak, még most sem,

ha valaki kérdi, nincs semmi sem,

még ha lenne is, némán állnék,

szívemben a könny, sós tavában árnyék.

 

 

 

 

Nem jönnek a szavak, bármilyen erősen

gondolok időtlen ideig, az idő szalad,

neked  csak néhány másodperc lesz,

nekem  mindig tartó tétova pillanat.

 

Ülök némán szótlanul veled, mondanék,

talán valami fontos, szokatlant neked,

rázendítesz árad, belőled a gondolat,

könnyeim halk nesze elnyomja a hangomat.

 

Kétszer is meggondolnám, eljött a nap,

mikor számat elhagyják elfojtott szavak,

bátran állok délcegen az igazam oldalán,

A pillanat fagyva, lassan mozdul tovább.

 

Nem jönnek a szavak, még mindig idegen,

akit régóta ismerek, ismeretlen nekem,

felszínen vékony jég, vas ajtót rekeszt el,

te jég mögött, én ajtó mögött fekszem el.

 

Nem jönnek a szavak, nem jutnak át a falon,

Hazugságunk gátja nem enged szabadon,

hát tegyünk érte, ha sokáig is, de várjunk!

a nap, ha majd eljön rokonlelket lássunk.