Nincs életem

 

Van életem? Nem tudom.

Hogyha van, most eldobom.

Egy utolsót szelfizek,

Életkedvem egytized.

 

Nem tudom a nevemet,

A személyim elveszett.

Nincsen házam, otthonom,

Lakcímkártyám eldobom.

 

Nincs szeretőm, se anyám,

Egyszer rég még volt talán.

Lelkemet is kidobom,

Értéke úgyis potom.

 

Penészes a kenyerem,

Nem nyúl érte tenyerem.

Létem csöndben beperel,

Nem jut nekem eledel.

 

Elmegyek, most elmegyek,

Mert nem tudom, mit tegyek.

Tárt kapuval vár pokol,

Utánam ördög lohol.

 

Szívemet széttördelem,

Nekem ez nem gyötrelem.

Véremet szétfröcskölöm,

Mazohizmus, nem öröm.

 

Barátim megtagadom,

Nincs felettem hatalom.

Hazámat elárulom.

Állat vagyok? Már tudom!

 

Elkapnak és megölnek,

Búcsút intek e földnek.

Koponyámból virágom:

Kihajt majd egy rémálom.

 

 

Lelketlen

 

Már túl gyorsak vagyunk, gyorsított részecskék.

Ágyamra lerogyok, mielőtt szétesnék.

Néma atomok közt, kvantumútvesztőkben,

Énekel a halál jeges dermesztően.

 

Lelketlen emberek, szándékaik csálék.

Szürke vágy szemükben, életkínzó játék.

Maszkomat elkenem haraggal, nagy búsan,

S közben a lelkemen sötét árny átsuhan.

 

Csak állok és nézek: relatív a semmi.

Meg nem értjük soha, ez van, nincs mit tenni.

Vágyakozó arccal időgépben állok,

S alternatív síkon újra harcba szállok.

 

Bizsereg a fejem, fuzionált lelkek,

Bennem most, úgy érzem, gazdatestre leltek.

Átkulcsolt karomban a múltunkat hozom

Büszke érzetekkel, s leüt egy Higgs-bozon.