Hogyan lettem házőrző

Nálunk felé az első három legfontosabb dolog között szerepel a tűzifa beszerzése. Enni és inni muszáj, és mínusz húsz fokban fázni nem szeretünk.

Tehát a rendes, becsületes székely gazda, ha már tavaszodik, kimászik a barlangjából, és elkezd a lényeges dolgok iránt érdeklődni. Ha szomszéddal találkozik, az adjonisten után megkérdezi, hogy ityeg a fityeg, majd hamarosan rátér a fázásra, mármint hogy fáztak-e a télen, s megvették-e már az újabb adag fát, és hogy hol és mennyiért.

Minket, újonnan falura költözötteket is kifaggatott egy idősebb atyánkfia egy hónapja, hogy sikerült-e beszerezni a hideg hónapokra a tüzelőt. Mondtuk, hogy még nem. Erre legyintett egy nagyot egyszerre két kézzel, amiben summásan benne volt a véleménye rólunk, és kioktatott, mint az új fiúkat: – A fát május végéig be kell szerezni, mert nyáron már nem nagyon lesz, és ősszel felmegy az ára. Főleg most, hogy vírus van.

Próbáltuk megnyugtatni az izgalomba jött bátyuskánkat, hogy télen, lehet, itt sem leszünk, mert időnként külföldön, máskor meg a városban tartózkodunk. Erre, tudják, mi volt a válasz? – Hát maguk csúnyábbak, mint a gólyák! Szavait kísérte a megszokott kézlegyintés.

Így lettünk csúnya gólyák.

Hazaérve meghánytuk-vetettük, hogyha itt maradunk mégis falun, mert a vírus miatt, mondjuk, nem tudunk elrepülni, mint a gólyák, akkor be kellene szerezni mégis nekünk is valami kályhába valót.

Miután sikerült ezt a döntést meghozni, tudják, mik lettünk? Kutyák, házőrző kutyák.

Elmesélem, hogyan.

Végeztünk gyorsan egy kis piackutatást. Megtudtuk, hol a legolcsóbb a fa – ahol még volt, mert sok helyen már nem is volt télire való. Megrendeltük, s vártuk az érkezését. Ne felejtsem azt sem elmondani, hogy a két héttel ezelőtti szombatra ígérkeztek.

Nagy készülődés vette kezdetét: fűnyírás, a kapufélfák megerősítése, tereprendezés, előkészítés, az útban álló virágok leszedése. Inkább vázába tettük, mintsem letapossák.

Megbeszélés szerint reggel hét óráig kellett volna telefonáljunk a faszállítónak, de csak hét óra fél perckor sikerült utolérnünk, amikor is azt a választ kaptuk, hogy az autóval már kimentek az erdőbe. Na, ezt lekéstük – állapítottuk meg keserűen.

A vasárnap kiesett, az Úr napján nem dolgozik székely ember, csak ha gyaur.

Így hétfőre ígérték, szintén reggel hétre. Azt mondták, most már nem kell reggel telefonálnunk, ők jönnek egyenesen a kapura. Fél hétkor ünnepélyesen kitártuk a nagykapu szárnyait, s az ablakból pásztáztuk, vártuk a nagy megérkezést.

Mint Godotra, hiába vártunk. Telefonálásunkra csak annyit mondtak, hogy elromlott az egyetlen billenő teherkocsijuk, amivel tudnak szállítani. Esküdöztek, hogy másnap jönnek, ugyanabban a reggeli órában.

Izgalmunkban már aludni sem tudtunk. Hajnalban ötkor felkeltünk, kávéztunk, reggeliztünk, majd alkalomhoz illően felöltöztünk munkaruhába, és vártuk a nagy pillanatot, a nagy megérkezést. De nem jött. Egyszerűen nem jött.

Nem tudom, miért, úgy gondoltunk, hogy akkor másnap, szerdán reggel fog jönni. Szerdán sem volt érkezése. Délután rácsörögtünk, de a párom vészjóslóan már a hívás elején betippelte, hogy most az következik, hogy nem veszik fel a telefont. Igaza lett.

Csütörtök reggel is a nagykapu előtt várakoztunk, s mivel hírből hallottuk, hogy mindig váratlanul, pontosabban meglepetésszerűen érkeznek, rászántunk még két napot, és pénteken, illetve szombaton is haptákban álltunk, és vártunk a házunk előtt.

Vasárnap búskomorságba estünk.  Ha ilyen nehéz fát szerezni, akkor már érthető, hogy miért kell kora tavasszal elkezdeni. Télig valahogy csak összejön a vásár.

Hétfőn úgy keltünk, hogy új hét, új lehetőség, hátha lesz szerencsénk. Reggel frissiben fél hétkor telefonáltunk, felvették. Azt mondták egy óra múlva érkeznek. Estig vártuk azt az egy órát.

Kedden reggel sírva telefonáltam, hogy nem akarok házőrző lenni, még más dolgaim is lennének házon kívül. Két hete csak itthon ülök, és várok, semmi egyebet nem tudok csinálni.

Azzal biztatott, hogy szerdán megoldódik minden. Megnyugodtam.

Közben a párom addig méricskélt, míg kiszámította, hogy nem fog beférni sehogy sem az udvarra a teherkocsi. Visszahívtuk faárus barátunkat, aki azzal zárta beszédét, hogy szombaton kihozatja szekérrel, több fordulóval.

Azóta is izgatottan várjuk, hogy lesz-e fánk az első „koronás” télre.