​​​​​​​A Kolozsvári Ünnepi Könyvét keretein belül mutatta be dr. Egyed Emese Zorkóczy Zenóbia A gyermekelőadás készítésének fifikái című kötetét.

Ad az Úristen mindenkinek tálentumot, és rábízza, hogy miként sáfárkodik a kapott kinccsel. A háromszéki színésznőnek, a mesésen zengő nevű Zorkóczy Zenóbiának adta, hogy vállalva a vándorszínész életének minden nyűgét és szépségét országjáró versszínházi előadóművésszé váljon, versnyelven szóljon az aprónépekhez, és hirdesse a magyar nyelv szépségét, a költészet felettébb szükséges voltát. – Lázár Emese tudósítása.

Én magácskát okos és alapos embernek ismertem. Ezt a témát már réges-régen lezárták a délibábosan kikapart barguzini zsidó női csontvázzal. Ne terjesszen téveszméket, ez méltatlan magácskához. Inkább olvassa el Illyés Petőfijét. És fogadja el az MTA értékelését. Mi történne a világgal, ha  mindent újra és újra elővennénk? Mikor lenne időnk előre menni? Mit gondol, mindenki azt kutat, amit akar? Hát nem: tanulja meg egyszer végre, a jó todós az, aki azt kutat, amit szabad! Az ember szabad, tehát azt tesz, amit szabad!

Az elmúlt év kimagasló alkotóinak adományoz díjat minden évben az Irodalmi Jelen. A díjátadóval egybekötött irodalmi estet idén szeptember 15-én délután tartották Aradon, a Jelen Házban.

Zorkóczy Zenóbia 1971-ben született Székelyudvarhelyen, színész, előadóművész, publicista.

Mi köti össze az aradi anzikszot a hepehupás Szilágysággal, a szerelmi-erotikus lírát az erdélyi tájjal, Ady Endrét Villonnal, Szőcs Gézát Lászlóffy Aladárral és François Brédával, a kaszáló színésznőt miért nézik ufónak Székelyföldön, és hogyan lesz a pálinkafőzdéből agora – pálinkakóstolóval, székely humoreszkekkel és érzelmes lírai művekkel készül az Irodalmi Jelen folyóirat a Könyvek Éjszakájára.

Fellépnek:

Fél éjszakán keresztül kerestem a szavakat, hogy leírjam, amit tegnap tapasztaltam. Nem tudok aludni, mert zúg a fejem. A gőz még mindig nyomja az agyamat, az orrom tele szagokkal, s a férfibeszéd, amit ott hallottam, semmihez sem hasonlítható.

Létezik már a karanténirodalom fogalma? Mindent fölcímkéző korunkban hadd létezzen csak, és mivel minden olvasó pontosan érti, mire gondolok – elvégre az utóbbi években is ezen bolygón élt – a definiálgatást mellőzve beszélgessünk inkább arról, mire is jó ez nekünk.

Milyen volt Székelyföld a világjárvány idején, hogyan gondolkodnak egy kis faluban a pálinkafőzdébe betévedő fehérnépekről, a kaszát ragadó színészről, az egyéni előadóművészből hogyan lesz író – a hónap alkotójával, az első tárcakötetetével debütáló Zorkóczy Zenóbia színésznővel Juhász Kristóf beszélgetett.

Leművésznőztek a faluban a munkások. Gondolom, a szom­szédoktól hallották, hogy előadásokat is tartok.
Aztán volt olyan karakán az egyik munkás, hogy megkér­dezte:
– Milyen iskolát végzett maga, hogy művésznő lett?
– Színművészetit.
– Itt valahol a megyében? – méregetett csodálkozva. 
– Nem, Kolozsváron.
– Kolozsvááárooooon?
Paff. Ilyen messze már nem tudott követni képzeletben, lehet, hogy sose utazott odáig. Pedig csak itt van, ehelyt.

Szabadúszó előadóművész, szabad lélek. Nem várt mástól segítséget a járvány idején sem, inkább „jól megtámogatta” önmagát, és abból teremtett szép, új világot, amit a több mint húszéves színészi pályája és a karantén ideje alatt menedéket nyújtó apró falu, Papolc adott. Zorkóczy Zenóbiával az újrakezdés elviselhetetlen könnyűségéről beszélgetett Lázár Emese.

Zorkóczy Zenóbia kétlejes jelmezekben lép föl Erdély, a szórványmagyarság településein, mélyszegénységben élő kelet-magyarországi falvakban, de darabjaival Nyugat-Európában és Kanadában is nagy népszerűségre tett szert.