14 éve vettelek először kezembe,

Szonettkoszorúd legyőzte egy másik szerelem.

A válás kifejezhetetlen fájó titka lengett

Körül ismét, mikor ma újra olvashattalak.

De érted is felkaptam a holnapom,

Ne legyen déjà vu bennem, csak te,

És szerelem illata az agyamban.

 

1. Igaz, hogy a tavasz szobrásza női testet formáz,

És blúza alatt meglát két izgatott rózsát?

 

Halkan mondom, és ha te is fogadod,

...

A meglepetésből kibontott vágyat,

Mit eddig még soha nem próbált ki agyam,

Szerelemmel szeretni, hát itt vagyok.

 

2. És elém szóvirágokból gyorsan szőnyeget terít?

 

Érted, hogy a pillanat ne vigyen el,

Én legyek az örök meglepetésed,

És szerelemhegyek pőre válladon.

 

3. Igaz, hogy a tavasz grafikusként is bókol,

Melltartópántra táncoló napot rajzol?

 

Képzelődöm, de a nászt újraírja,

A reggel kirakatába ragasztja

Ajkaidon nyújtózkodó mosolyod.

...

Amihez érsz, ahhoz van igazán közöm.

 

4. És csípőmre ritmust zenésze komponál?

 

Hegyeid terhét önként felvállalom.

S viszem magammal a kedved,

Járható utakat keresek benned,

Ahol közrefog létednek tengere.

 

5. Igaz, hogy a tavasz derekamra szerelemövet férfiak szeméből fon?

 

Mellém állsz, és én melléd állok, látom,

Az űr résnyi, cafatokban a csók már,

És képzelődni volt csókokon úgy fáj.

 

6. És hangokból szerez nekem költőd majd tokkátát?

 

Nem ámítalak mással, csak magammal.

Hatalmas terheket cipelek érted.

Világodat világommal elérem.

...

Ki nyelved lángján újra s újra elég.

 

7. Igaz, hogy a tavasz festője majd a testemre rajzol orchideát?

 

Márvány a melled, és hideg és merev,

Rőt alkony száll a terasz pázsitjára,

S távol megszólal egy szonatina,

Forró homok izzítja a testemet.

...

Úgy várok rád, s szomjazó ajkaim is,

Tömény csókban, vérerekben fuldokol.

 

8. És kiszínezni szirmát nem meri?

 

Vigyél magaddal, és kedved szerint tedd

Velem, mit művelni kész a képzelet,

Mit ember emberrel másként nem tehet,

Csak a kín, az összezúzott szerelem.

 

9. Igaz, hogy a tavasz combjaim vonalát fényből keveri,

Szerelem nedvét költőd rákeni?

 

Mind kiitta belőlem a nedveket,

A féltékenység malma őrölte meg

A mondatot: Mondd, mi leszek nélküled?

 

10. És lábaimnak formás verset ír?

 

Még ne menj el, még egyszer kell a tested,

Idézd ide újra a régi estet.

Az óra mutatója nem szalad tovább.

A mindenség áll ilyen döbbenetben,

Mint ahogyan állok most is előtted,

Kiben sereglik, képzel ezernyi vágy.

 

11. Igaz, hogy a tavasz tanácsára keresek mást,

Sziromlepedős tócsa nem kell már?

 

Felfedi kudarcaink a fehér ágy,

Erről nem beszél az ember, ha nem

Muszáj. Ó, néha az is lehetetlen,

Hogy kiegyezzen ajkaiddal a szám.

...

Kiben reménnyel alszik el a homály.

 

12. Rajzolj, fess, zenélj, írj ki magadból,

Elhiszed, hogy így mágnessé válok?

 

Valóságból valóságba ébredek,

Búcsút intenek válladon a hegyek,

S mindenre csak érted emlékezem.

 

13. Vagy képtelen vagy minderre,

Elvigyem magammal a hűséged?

 

Szavaidat visszhangozzák az egek.

Úgy tűnik, mintha nagyon távol lennél,

S magamból mindent magaddal vittél,

Itt hagytál, mint madárfészket, üresen.

...

Benned térdepel törékeny reményem,

És nem kérek tőled semmit cserébe.

 

14. Fecske leszek érted, lélekfészkem,

Számomra nincs Afrika,

Csak tavaszi szerelem illata.

 

Hozd vissza szerelmünk reneszánszát.

Jöjjön vissza az elillant pillanat,

Fénylő mosolyod teremtsen új rítust,

Legyek újból melletted, ha elpirulsz,

Föláldoznám érted diadalomat.

 

Halkan mondom, s ha te is fogadod,

Sokak koszorús mesterkötete,

Újra eljátszunk szenvedély-emlékeinkkel,

Beírtam magamba a hűségedet.

Könyved illatát elviszem azoknak,

Akik majd olvassák az interjúnkat.