És közben muzsika szól

Bánkövi Dorottya első kötete, A női test biztonsága a férfiúi akaratot kereső és vele szembeszegülő vágy és teremtőerő esszenciája. A vágy sokféle lehet, testi és lelki, romboló és építő, megfoghatóra és megfoghatatlanra irányuló. Lényegét tekintve azonban kiindulási pont, valaminek a hiányát jelzi. Keresésre, cselekvésre vagy teremtésre sarkall. A kötet erre a folyamatra épül: a négy ciklusra osztott versek első negyedében a keresés, a testiséggel, az irányíthatatlan ösztönökkel való szembesülés, a férfiak megismerése mutatkozik meg. A második rész a csalódás ciklusa, a harmadik ennek feldolgozása, az utolsó pedig a teremtés ideje.

Az ártatlanság kora ciklusban a férfikép közeli és nyers valóság. Az addig rózsaszín álmokat dédelgető kamaszlány ráébredése a másik nem gyengeségeire és gyakori érzéketlenségére. Szélreptette falevélként csapódik különböző ágyaknak és lakások bezáródó ajtajának, míg végül saját magát zárja önmagába.

„Lemorzsolódik rólam az ártatlanság

(mikor megértem, hogy bocsánatot ő nem)

az égősorok csak pislákolnak”

(Az ártatlanság kora)

A Calea Turzii ciklus a napba repülő sirály halálának énekeit foglalja egybe, akinek nyakába kőre erősített kötelet csomóztak, így fulladt vízbe. Az álomképek szétfoszlottak, a férfiak éhsége taszító, a lélek elhagyatott.

„Hányszor ürítjük ki a szavakat,

amíg végleg eldugulnak – kérdezném a zebrán

átkelve, ha nem léptem volna már át

azt a bizonyos számot”

(Calea Turzii)

A ciklus végén Mária képe jelenik meg, két nő rádöbbenése arra, hogy kettejük szenvedése együtt sem ér fel a szent Szűzével, aki egyszerre volt lány és asszony. Itt bontakozik ki a kötet alapját képező filozófia a nőiességről. Bűnbeesésekor a szenvedés lett Éva büntetése, a szülésből fakadó fájdalom. Azóta ez a szerelem és odaadás következménye. Ugyanakkor a nőé maradt a tudás: hogy milyen megfoganni, elvetélni, szülni. A nő az, aki képes belesimulni a körforgásba, születni, meghalni és a kettő között életet teremteni saját testéből. A nőt otthagyva ebből végleg kiszorul a férfi.

„A szeretetből fakadó terhelhetőség

az Út követésének kiváltságos iskolája.”

(Az Út követése)

A harmadik ciklus a fentiekben fogant filozófia kibontása. A zabolátlan ösztönök megszelídítése, vagy inkább tudatos kezelése. A gondolatokban ugyanúgy ott marad a vágy, de eszközzé válik. A meztelenség már csak testi, a lélek rejtve marad.

„mint például ha azt az estét mesélem

(mindenkinek máshogy),

(…)

így még senkivel sem,

csak arról hallgatok illedelmesen,

végül miért kellett elbúcsúzni,

milyen gátak, milyen másik

(mert ugye az kellemetlen)”

(Rianás)

Belül a káosz lassan elcsitul, a gyűlölet kifárad, elkopik. Csend, egyedüllét és befelé figyelés kerül a középpontba. Az ide-oda csapódó falevél eléri a földet, megpihen. Fölötte az égbolt, ahonnan napfény szűrődik le hozzá. Itt megfordulnak a dolgok benne is. Korábban a lány száguldozott a férfiak körül, most azok száguldoznak a stabilan álló nő körül. Fájdalmat okozni még tudnak, de kimozdítani a helyéről, önmagából már nem. Ez a női test biztonsága. Ebből a stabil pontból néz körül, tekintetével egybefogva az addigi utat. Ezen a ponton jelenik meg a halál és a temetés képe is: asszonyok állják körül eltávozó, közös szeretőjük ágyát. Lezárul a múlt, elér minket a változás.

„Túl sok a ballépés,

művek és műhibák,

meddőből kismama,

dombsíron művirág.”

(Dünnyögő)

A Valahol fennakad ciklus elején várakozás, az új és addig ismeretlen felfedezése, majd a teremtés élménye tárul elénk. A férfiból mag lett, s ott van a szív alatt, a test jelzi a történést. Az anyaméh átjáróvá válik a halál és az élet között: a férfi meghalt ugyan, de a nőben új életre kel. Ennek azonban ára van: a szabadság.

„Ami összeáll: mozgó

mozaiklapok egy törpe képen,

pár hazugság, aranyozás, valami cél,

és fordul az érem, a bosszú szétszalad,

befalaz egy férfit a sóhajokon túl,

ahol hidak már nincsenek és a víz elapad.”

(Valahol fennakad)

Amit eddig leírtam, az csupán az út története, melyet a könyv elején álló vezérvers foglal össze remekül. (Érdemes újraolvasni a végén.) De a kötet ennél sokkal többet rejt. Bár negyedszerre olvasom, újabb és újabb titkokat fed fel minden olvasással. Ilyen például az otthon képe. Számos helyet – legyen az lakás, hotel, étterem, idegen ország városa – jelenítenek meg a versek, de nincs jelen sem az utazás, sem egy külső, stabil pont, ahová hazatérhet az ember. Az otthon a kötet tanulsága szerint nem egy ház, hanem egy érzés, intimitás a jelenben, önmagunkkal – talán így lehetne definiálni.

Vagy vegyük például a zenét, ami végigkíséri az egész könyvet. Nemcsak szavakkal leírva, nemcsak a műnemből is adódó ritmus és hangzásvilág miatt. Hanem mert a kötetet olvasni olyan, mint egy hegedűre írt szonátát hallgatni. Szemünk előtt a történet képei peregnek, de közben a lélekben muzsika szól, és csendül fel újra és újra még sokáig, mikor már rég becsuktuk a könyvet. Ezért veszi az ember megint a kezébe (akárha lemezt tenne lejátszóba), hogy még egyszer meghallgassa, elolvassa.

Bánkövi Dorottya: A női test biztonsága. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020.