Dörömbölnek az ajtón.

– Ne nyisd ki!

– És azt mondjuk, nem vagyunk itthon? Kijárási korlátozás van.

Nyílik az ajtó, anyós villámgyorsan besurran.

– Na, csakhogy! – amilyen gyorsan berontott, olyan öregesen ül le.

– Jó estét, Ica néni – köszön kelletlenül a vő.

– Hát megjöttem – rögtön elő is veszi a kötőtűt meg a fonalat. – Édeskéim, én olyan zaklatott vagyok – és gyorsabban kötöget.

– Mi zaklatta fel annyira?

– Mi más?! A korona-vírus. Én egyszer már átéltem, hogy nem volt semmi a boltokban. Hiába voltak nyitva, áru nem volt a polcokon. Az volt az ínség!

– Most nincs élelmiszerhiány, csak pánikolnak az emberek, ezért spájzolnak.

– Ne is mondd! Csak úgy tudtam feltölteni a kamrát, hogy egész nap a boltokat jártam. Öt boltban vásároltam meg azt, amit máskor egy helyen. Iszonyú fárasztó volt!

– Ennyit az óvintézkedésekről.

– Ugye ti is bevásároltatok? Lisztet és élesztőt szerezzetek, amennyit csak tudtok!

– Van itthon minden – nyugtatta Panna.

– Meg WC-papír, Ica néni! Ugye azt sem felejtette el?

– Nem felejtettem el, fiam – mosolyog a vejére. – Milyen jó, hogy ti is józan ésszel gondolkodtok.

– A bunker betonja még szárad, de napokon belül lecuccolhatunk.

– A hideg kiráz, ha ki kell mennem az utcára – hadarja a mama. – Mindenütt szájmaszkos emberek, iszonyat!

– Nem is kell kimenned. Ha szükséged van valamire, Tamás elhozza. Legjobb, ha ki sem mozdulsz a lakásból. A te korosztályod a legveszélyeztetettebb.

– Úgy van! – vágja rá Tamás. – Legjobb ilyenkor otthon maradni, a saját jól megszokott környezetünkben!

– Tamás nincs túl jó bőrben – súgja a mama.

– Tamásnak nincs semmi baja, csak fáradt – morogja a veje.

– És ha ez már az első tünet?! Már nem csak magadra kell vigyáznod, hanem a várandós feleségedre is.

– Mama, ha ennyire aggódik, az a legjobb, ha egyáltalán nem is érintkezik emberekkel. Maradjon otthon! Telefonon leadja a rendelést, én meg elhozom. Leteszem az ajtaja elé, bekopogok és elfutok.

– Na és ha meghalok?!

– Feltűnne a sok étel az ajtó előtt.

– Nyugodj meg! Gyakorlatilag pár méterre lakunk egymástól – teszi hozzá Panna.

A mama önérzetesen kezdi összepakolni a kötését.

– Ja, ha terhetekre vagyok…

– Dehogy vagy a terhünkre.

– Hogy merülhet ez fel egyáltalán? – néz rá Tamás.

– Én azt hittem, majd együtt szépen átvészeljük a karantént: családi körben. De a fiataloknak az öreg csak nyűg. Nekem nem volt nyűg a gyereknevelés! Nekem nem volt nyűg megszerezni nektek a szomszéd lakást! Nem volt nyűg…

– Jól van na – áll fel Tamás is.

– Nem akartunk megbántani. Csak azt mondjuk, hogy semmi okod a pánikra.

– Hiszen nem is pánikolni jöttem én – ravasz mosollyal egy üveget húz elő a kötés alól. – Egy kis pálinkát hoztam. Az megöl minden vírust. Mert ÉN gondolok rátok!

Körülményesen úgy tesz, mintha vissza akarná rakni és indulna.

– Anyuka, hát miért nem ezzel kezdte? – veje szívélyes mozdulattal hellyel kínálja. – Nagyon jól tette. Hozok poharakat!

A mama elégedetten visszaül. Tamás két poharat hoz. Az első köszöntőt a mama mondja.

– Igyunk Panna és a baba egészségére, mert rájuk kell most a legjobban vigyázni!

Felhajtják, Tamás újra tölt.

– Ezt meg a drága mama egészségére, mert legalább annyira kell most vigyáznunk az idősekre is.

Megisszák, anyós tölt egy harmadikat is.

– Sok lesz ez már, mama - de azért odatartja a poharát és lejjebb nyomja az üveget.

– Ha így folytatjátok, titeket a bubópestis sem visz el – mondja Panna.

– Ez belsőleges fertőtlenítés – feleli a mama.

– A megelőzésnél nincs fontosabb! – helyesel Tamás is.

– Hirtelen milyen nagy lett az egyetértés.

– A jó kis házi pálinka, ugye. Összehozza a rokonokat.

– Ahogy mondja, mama.

– Ha már úgyis össze vagyunk zárva erre a két hétre, miért ne töltenénk jó hangulatban?

– Azért nem vagyunk olyan szigorúan összezárva – mondja a vő.

– Dehogynem. 14 napig otthon kell maradni, csak a legszükségesebb dolgokért lehet kimenni.

– Otthon... Vagyis mindenki a saját lakásán – gyorsan tölt még egyet. – Érthető persze, a lehető legkevesebb kontaktusra kell törekedni, hogy ne terjedhessen a vírus.

– Mindjárt visszajövök, csak megetetem a macskákat. Meg áthozok pár holmit. Pannuskám, addig készítsd elő nekem az ágyat!

Panna és Tamás döbbenten néznek utána. Tamás felugrik.

– Gyorsan! Zárd be az ajtót!

– Tamás!

– Mi van?! Két hétig nem fogunk tudni megszabadulni tőle.

– Kíváncsi leszek, hogy két hét múlva milyen magyarázattal állnál elő! Mégiscsak az anyám. Nem zárhatjuk ki a lakásból.

Visszajön az anyós.

– Ez az esély elment…

Leülnek. Tamás újságot olvas. Anyós aggódva sóhajtozik, méregeti.

– Mondja, mama, ne kíméljen!

– Nem bántásból, de jobban is figyelhetnél magadra.

– Hogy értsem ezt?

– Meglátszik, hogy Pannuska jól tart téged. De elkényelmesedni nem szabad! Az előbb-utóbb váláshoz vezet.

– Ha jól tudom, maga kétszer vált el.

– Nézz csak rám! Szerinted melyikünk hagyta el magát?

– Szerintem a két férj… hagyta el… magát…

– Na. Hát csak azért mondom. Tőlem nem veheted zokon. Csak jót akarok.

– Tudja mit? Most még rá is fogok gyújtani!

– Most ne menj ki az erkélyre – mondja Panna.

– Már te is?!

– Nem, de mindjárt nyolc óra, most fognak tapsolni az ápolókért. Hogy nézne ki, ha te csak állnál ott és cigiznél?

– Legalább öt percig sikeresnek érezhetem magam – a két nő szúrós tekintettel néz rá, visszaül. – Nem sürgős.

– Azt hiszem, lassan új hallókészüléket kellene csináltatnom – mondja a mama. Kiveszi, babrál vele.

Tamás szélesen mosolyog az anyósára, közben Pannához:

– Ha nem megy el magától, értesítem a hatóságot, hogy nem a saját lakcímén tartózkodik kijárási tilalom idején.

– Ezt nem teheted.

– Csak figyelj!

A mama visszarakja a hallókészüléket.

– Jut eszembe. Hogy fogod tudni most eladni a motorodat?

– Nem árulom a motort.

– Pedig itt lenne az ideje. Ha jön a gyerek, el kell adnod.

– Szeretek motorozni.

– Pannát is zavarja.

– Sose mondtad – néz kérdően Pannára.

– Nem azt mondtam, hogy zavar… csak, hogy aggódom kicsit, ha motorozni mész.

– Mondd csak meg nyugodtan, hogy zavar! – kotnyeleskedik a mama.

– De nem zavar!

– Az őszinteség hiánya megmérgezi a kapcsolatot. Panna okkal aggódik.

– Miért? Jól motorozok.

– Elég egyetlen baleset. És ha meghalsz? Akkor Panna özvegyen marad. Tudod te milyen nehéz manapság gyerekkel férjet találni?

– Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni.

– Nem ez a legrosszabb, hanem az, ha nem halsz bele! Ha csak belerokkansz, akkor Pannának nem csak a gyerekről kell gondoskodnia, hanem rólad is.

– Úgy már képzelem, milyen nehéz lesz férjet találnia.

– Ez nem vicc. Hatalmas teher nehezedne rá.

– Szerencsére itt van maga, hogy segítsen.

– Akarod, hogy én pelenkázzalak?

– …még átgondolom az eladást.

– Emlékszel arra az építészre? – szól Pannához halkan. – Most hallottam, hogy elvált.

– Anya!

– Hahó! Még itt vagyok!

– Jó, hát én csak úgy… De életbiztosításod van, ugye?

– Nem hagyja abba – csapja le az újságot Tamás.

– Egyébként sem illik, hogy egy családapának drága hobbijai legyenek.

– Panna, te nem is szólsz?  - néz a feleségére.

– Egyetért velem – vágja rá a mama.

– Tőle szeretném hallani. Ő is tagja a kétszemélyes házasságunknak.

– Ne veszekedjetek már – szól rájuk Panna.

– Nem veszekszünk – kis szünet után a vejének. – A férfi legyen erős oszlop. Csak azt mondom, hogy ha te ledőlsz, már előre állíts magad helyett egy másik oszlopot, hogy össze ne omoljon az épület!

– Ha én egyszer ledőlök, abban biztos lehet, hogy magát is magam alá temetem!

– Engem? Magad alá??

– Nem úgy! – kirázza a hideg. – Semmi perverzió, csak puszta gyilkosság!

– Micsoda?!

– Ok, ez erős volt. Inkább ne beszélgessünk!

– Én lefekszem. Elég volt belőletek mára – szól Panna és kimegy.

Anyós és vő farkasszemet néz egymással.

Anyós kötöget. Tamás fel-alá járkál, egyszer csak odaáll elé.

– Anyuka, költözünk.

– Nem baj, fiam – tovább kötöget.

– Nem is mérges?

– Nem hát. Kell egy kis távolság.

– Nem mondja komolyan.

– Dehogynem. Alig várom a vasárnapi ebédeket.

– Hogyhogy?

– Majd úgy fogtok várni vasárnaponként, mintha karácsony lenne.

– Aha… Lehet, hogy túl messze leszünk ahhoz, hogy minden héten eljöjjön. A maga korában…

– Nem baj, fiam, majd néha ott alszom nálatok két vasárnap között.

– Két vasárnap között egy egész hét telik el.

– Annyi – mosolyog.

– És itt van anyuka konyhapénze.

– Mi van vele?

– Hát csak annyi, hogy eddig fizettük… – a kezével határvonalat húz – és ezután nem fogjuk.

– Mi esett ki a szádon?!

– Fájó pont - dörzsölgeti a tenyerét - , de a költözés nem olcsó. Takarékoskodnunk kell.

– Nem baj, fiam, nem kell nekem pénz. Ti is be tudtok nekem vásárolni. A listát kétnaponta elküldöm.

– Kétnaponta? Mekkora háztartást akar vezetni?

– A karanténnak egyszer vége lesz. Valahogy ki kell töltenem utánatok az űrt. Napi szinten kell majd érintkeznem a társadalommal, hogy ne legyek én is begyöpösödött macskás vénasszony. Ne gondolj túl sok vendégre! Csak egy vagy kettő. Házaspár. Étkezésenként.

– A királynál nincs ilyen vendégjárás.

– Ja, ha sokallod… talán jobb lenne, ha…

– Látom már, mire megy ki a játék! Azt akarja, hogy maradjunk. Tudja mit? Nem kapja meg. Meglesz a bevásárlás. Értse meg, mama, Pannának is van már saját családja.

– Én talán nem vagyok családtag?

– Dehogynem. De van egy szűk családi kör. A házastárs, a gyerekek… és ennyi.

– Nem baj, fiam, mert az én szűk körömben benne van Panna is. Hova költöztök?

– Hévíz mellé.

– Nem baj, fiam! A háziorvosom évek óta Hévízre akar küldeni az ízületeim miatt. Most majd nálatok tölthetem az iskolai szünidőket, miközben regenerálódom. Ráadásul megspóroljuk a szállodai költségeket – kacsint.

– Ez mekkora ötlet!

– Az új házatokat majd Pannával mi, nők, berendezzük és szólunk, ha kész.

– Vegyük ezt át! Maga akarja berendezni a házat, vasárnaponként nálunk ebédelne, évente négyszer nálunk nyaralna és egy nagyvilági háztartást is tartsunk fenn magának itthon, nehogy unatkozzon… Kihagytam valamit?

– Megleptél a költözéssel, hirtelen csak ennyi jutott eszembe.

– Én ebbe belerokkanok!

– Nem baj, fiam! Majd a gyógyfürdőbe is együtt járunk kezelésre.