Erdélyi embermesék

Hegedűs Imre János novelláskötetében a magyar és ezen belül az erdélyi történelem egy-egy szelete, meghatározó eseménye jelenik meg. Szereplői ugyan történelmi személyek, de egyben idealizált vonásokkal gazdagított hús-vér emberek is, akik az író elképzelte szituációkban egyéniségükkel és tetteikkel emberközelbe hozzák a történelmet. A vér színe emberi sorsokat tár fel a régmúltból, közelmúltból és a jelenből.

A régmúlt alakjai lépnek elénk a Bujdosó szivárvány megható szerelmi történetében a 18. századi Rodostóból, a Rákóczi-szabadságharc utáni bujdosás idejéből. Az író nem mindig nevezi meg a szereplőket, de a keresztnevek, megszólítások vagy állandó jelzők alapján egyértelműen kiderül a kor, felismerhetővé válnak a valós történelmi személyek (Kelemen, Bercsényi generális uram, a nagyságos fejedelem). A „kedves nénjének írott levél” Mikes Kelemenre utal. Az egykori két szerelmes (Bercsényi nagyasszony nevelt lánya, Zsuzsi és Kelemen kamarás úr) nem házasodhatott össze, de az írói lelemény rövid boldogságot ad nekik.

A török nyelvű Tárih-i Üngürüsz (A magyarok története) valós, drámai hátterét feldolgozó Üngürüsz a 16. században játszódik, de fontos szerepet kap benne a kettős honfoglalás elmélete. A mohácsi ütközetben a fiatal király, II. Lajos is életét vesztette, súlyosan megsebesült apródját pedig Isztambulba hurcolták, mert latintudása kincs volt a szultánnak, ezért tolmácsnak képezték ki. A novella a kettős identitás kérdését veti fel a kényszerből törökké vált és Mahmudnak elnevezett magyar fiú kapcsán, aki lelke mélyén mégis magyar maradt. A Székesfehérvár ostroma idején megmentett, a magyar honfoglalásról szóló latin nyelvű krónikát törökre fordította. A Bálint és Tamás a huszita korszakba, a 15. századba kalauzolja az olvasót. A menekülni kényszerülő, a Bibliát „magyari nyelvre” átültető két szerzetes alakja köré kanyarít kalandos történetet. A Kicsi Gazsi a nagy háborúban című novellával a száz évvel ezelőtti erdélyi világba érkezünk. Egy kilencéves gyerek meséli el otthonuk elhagyását a betolakodó „olájok” elől. A szomorú történet előadásmódja meseszerű, humoros.

A Fekete Ház már egy közelmúltbeli reális történet, stílusában és hangnemében is eltér a korábbiaktól. Az 1960-as évek romániai titkosrendőrségének „tevékenységét” mutatja be egy tragikus eset példáján. A novella Szikszay Jenő brassói tanárnak állít emléket, akit a titkosrendőrség a halálba kergetett. Az író nem mondja ki a főhős nevét, csak „Tanár”-ként szerepelteti, így nagybetűvel, ami már önmagában is sokat elmond róla, jelzi tudását, tekintélyét, népszerűségét. A település neve is csak a „Város”-ként jelenik meg. A nép gyűlöletét és félelmét példázza a „vérszívók” központjának találó elnevezése: „… ha ott az Óperenciás-tengeren túl van Fehér Ház –, akkor itt, a Városban legyen Fekete Ház, mondták…” Az elbeszélés részletesen elénk tárja, miként „kell”, vagyis milyen módszerekkel lehet tönkretenni egy embert. Talán itt a legélesebb az áldozat és a bűnös, a jó és a gonosz, a fehér és a fekete ellentéte. Ezek már nem írói túlzások, hanem a kíméletlen valóság. A „titkos féreg foga” rágta át a Tanár lelkét, aki végül öngyilkosságba menekült, hogy legalább családját megmentse. Az Ima is hasonló témát dolgoz fel. A „generalisszimusz” halála előtti éra közhangulatát és eseményeit bemutató novellákat mély emberszeretet és igazságérzet hatja át, hiszen az író testközelből ismerte a korabeli romániai viszonyokat, az erdélyiek között élt, velük együtt szenvedett.

Az elnyomás utáni korból tragikus és mosolyogtató történeteket olvashatunk az erdélyi emberek lelkéről, mindennapjairól, viselkedéséről, környezetéről, átlagos és különc figurákról, szerencsés és tragédiába forduló párkapcsolatokról. A vér színe címadó novellában együtt van a hétköznapi élet boldogsága és tragikuma. Fő motívumai a házastársi szeretet, a csalárd pénzkeresési mód és a bűntelen ember bűntudata. A vér szimbóluma átszövi a történetet, és a veszteséget jelképezi a főhős apjának halálától a medve megöléséig. A vörös postakocsi nyomában modern szerelmi történet az erdélyi orvosfiú és a pesti művészettörténész lány bensőséges kapcsolatáról és házasságáról. Az elbeszélésben igencsak meglódul az írói fantázia (a kis falvak közt lóháton közlekedő orvos, egy pesti lány, aki Erdélybe megy feleségnek, varázslatos természetleírások). Ennek ellenpárja lehetne a Géza és Edina, amelyben egy mai gátlástalan és nagyképű fejvadász üldözi halálba szerény és családra vágyó, várandós feleségét.

A kötet végére maradt két Covid-novella, melyekben az író korunk pestisének hatását mutatja be egy fiatal és egy idős pár kapcsolatában. Kérdés, hogyan lehet túlélni a járvány idejét, mit lehet tenni a várakozás alatt. A Bekecs alatt Nyárád tere a fiatalok természetbe és irodalomba menekülését ábrázolja, akik Boccacciót és Krúdyt olvasva vészelik át a súlyos heteket egy várostól távoli helyen. A Két félidő a glóbuszon leírja egy idős házaspár karanténját, akik unokáik képeivel és emlékeikkel töltik az időt, amíg kórházba nem kerülnek. A férfi naplójának utolsó mondata a vírus elszabadulásáról kiábrándultan cseng: „Soha nem fogjuk megtudni.”

            Hegedűs Imre János történetei a valóságból kiinduló, gazdag írói fantáziával fűszerezett embermesék, hiszen az író véleménye szerint „szárnyalni kell a prózában is”. Tematikája igen sokrétű, érzelemvilága gazdag, és történetmondásában sokszor mutatkozik meg mesélő kedve és humora. A régi magyar történelemben éppúgy otthonosan mozog, mint a közelmúlt és napjaink világában, az erdélyi magyarok életének és lelkének bemutatása szívügye. Történelmi novelláiban nem archaizál, csak néhány érdekes korabeli szóval, megszólítással, közmondással varázsolja elénk a régmúlt hangulatát. Magyar nyelvére ráillik az Üngürüszben megfogalmazott mondat: „Minden nyelv egy-egy soktornyú csodapalota…” Erdélyről szóló írásaiban a tehetetlen fájdalom és megalázottság kap hangot. Ártatlan, szabadságszerető emberek állnak szemben egy lelket megnyomorító mechanikus gépezettel, és el kell bukniuk, akár alávetik magukat ennek az akaratnak, akár nem. A régmúlt színes, szórakoztató, néhol humoros történetmesélését a közelmúltról szóló írásokban sok esetben sötét balladai hang váltja fel. A tragikus történelmi múlt szinte szelíd képet mutat a közelmúlt brutális valósága mellett, és nemcsak az időbeli távolság miatt. Ezekben érezteti a szerző, hogy már nem szemtől szemben folyik a harc, hanem hátulról, orvul. A Fekete Ház és az Ima egy-egy rekviem Erdélyért és az ottani magyarokért.

Az élet teljességét ábrázoló novelláskötetben az ember legfontosabb értékei, ezek képviselői és eltiprói együtt jelennek meg. Az író hangvételéből mély emberszeretet és empátia sugárzik. Finom ecsetvonásokkal ábrázolja a szerelmet, az összetartozást, és kemény, szikár szavakkal az elnyomó rendszer ördögi ügynökeit. Minden mondata egy-egy ostorcsapás rájuk. A magyar nyelv teljes szépségét kiaknázza, mondatai szinte zengenek, nem lehet meghatottság nélkül olvasni őket.

Hegedűs Imre János: A vér színe. Magyar Napló, Budapest, 2020.