Most a legsűrűbb, sötétebb az éjjel

Fényhozó 

Mint akit álmában holtak ölelnek,
felkel a nap és nem leli helyét.
Magában járja az erdőt s az árnyak, 
nyelvén kiáltoz.

Oda tapasztja fülét a földhöz,
üzenetüket el ne szalassza.
Ugye még egyszer átölelhetlek,
segíts.

Most a legsűrűbb, sötétebb az éjjel,
nincs más csillag, mely utat mutasson. 
Itt várok rátok az elhagyott kertben.
Induljatok hát láthatatlanok.

Ellenünk

Ki küldte ránk a hajnalt. 
A folyón átúszó lovak nyakába, 
ki tűzte a napot.

Jöjj vissza, várunk,
fekete angyal.

Tárd szét fölöttünk
békítő szárnyadat.

Hadd kortyolhassunk az élet vizéből,
míg gonosz urunk elenged,
hogy téged szolgáljunk.