Vassolás – a költő, aki a nyelvben találta magát
2021-ben harminc éve volt, hogy megalakult az ÚB, vagyis az Új Bekezdés Művészeti Egyesület. Alapítója és működtetője az akkor 23 éves Vass Tibor. Emlékezetem szerint a következő évben találkoztam vele először Miskolcon, a Korvin Ottó (később Corvin) utcai buszmegállóban, a Napjaink (később Holnap) szerkesztőségéből jövet, vagy éppen oda menet. Minden helyi szerző, költő- és íróféleségek útja oda vezetett, vagy onnét volt kiakolbólítva. Néhai Cseh Károly költő barátom bemutatott egy cingár, jóképű, szemtelenül fiatal embernek, ő volt Vass Tibor, lángoló lelkű költő, a tojáshéj még a fenekén, és máris szerkesztő. Kéziratot kért Időjelek című folyóiratába, amelynek alapító főszerkesztője volt. És amely főleg kezdő fiatal irodalmároknak kívánt publikációs lehetőséget biztosítani. De nemcsak. Helyet kaptak benne idősebb szerzők is, modern hangvételű írások éppúgy, mint hagyománykövetők. Megígértem a kéziratot, és emlékezetem szerint adtam is, és meg is jelent. Később az ÚB tagjai közül több fiatallal megismerkedtem, baráti viszonyba kerültem. Érdeklődéssel figyeltem szárnypróbálgatásaikat, volt, akinek sikerült fölrepülni, volt, akinek nem. Volt, aki tragédiaként élte meg a kudarcot, és volt, aki nem. Az ÚB előtt volt egy hasonló irodalmi egyesület Miskolcon, a Kelet Irodalmi Alkotócsoport (később Kelet Irodalmi és Társművészeti Egyesület), amelynek Vass Tibor is a tagja volt egy időben, és e sorok írója is, de ott nem találkoztunk. Miért volt szükség egy másik ilyen egyesületre? Talán azért, mert a Kelet valahogy nem vonzotta a fiatalokat, tagjai zömmel a régi világ emberei voltak, ízlésük a tradicionális, sőt a konvencionális irodalom felé vitte őket, a régi meghatározás szerint népiek voltak, a legtöbben az akkor feltörő Magyar Demokrata Fórum miskolci bizottságának alapító tagjai, Furmann Imre például a párt országos elnökhelyettese volt. Tehát több politika, mint irodalom. Az új irodalmi, művészeti törekvéseknek kellett helyet adni, lehetőséget a fiataloknak, akiknek az ereiben a Vezúv lávája folyik, minimum meg akarják váltani a világot. A két egyesület között nem volt konfrontáció, a Kelet néhány tagja, például Cseh Károly és Hajdu Gábor segítségére voltak Vassnak az ÚB indulásakor.
A harmincéves jubileum alkalmából emlékező írásokat közölt a Spanyolnátha művészeti folyóirat aktuális száma. Akkori lelkes fiatalok emlékeznek a kezdetekre, tanulságos, érzelmes-ironikus írások ezek. „Besétáltunk a Győri kapu egy-kettő-háromba az 1994-es analóg tavasszal. Benn Vass Tibor költő az íróasztal mögött kellő rendetlenségben. (…) Fiatalok voltunk, kellett a vérszem. Törni az irodalomba. (…) Az egyetemen mondták, hogy Új Bekezdés, ott a miskolci költészet magtára.(…) Vass Tibor bólintott, hogy persze. Bemagtározott. (…) Helytalálás volt.” (Székelyhidi Zsolt) Székelyhidi valóban megtalálta a helyét Vass Tibor közelében, máig segítője, munkatársa, könyveinek egyik tervezője. Nem mellékesen kiváló költő, folyóiratok, antológiák állandó szereplője.
„Remegő szívvel mentem el a megadott címre. (…) Az ajtót Vass Tibi – egyesületünk szellemi atyja, későbbi elnöke, hajtómotorja – nyitotta ki. Zöld szemében derű és megértés látszott. (…) Azonnal tudtam, hogy jó helyre jöttem.” (Varga Erzsébet) Szelíd megjegyzés: egy férfiszem hiteles diagnózisához minimum egy mindent látó női szem szükséges. Ha nem írja ezt Varga Erzsébet, máig nem tudom, milyen szeme van Vass Tibornak. Az ÚB-s fiúk közül vajon hányan tudják, milyen szeme van Erzsikének, s a négyökrös szekéren ülve melyik csillagot választották volna...?
Kabdebon János: „Azt hiszem, szerettem volna olyan emberekkel találkozni, akik olyan megszállottan írtak, mint én. (…) Ajtót nyitott Vass Tibor, nem az volt, akinek gondoltam. (…) Határozott mosoly ült az arcán. (…) Erős és nyitott pillantásokkal bátran a szemembe nézett.” Az Időjelek egyik számában remek novellát olvastam Kabdebon Jánostól.
Az Új Bekezdés működése nem sokkal a rendszerváltás után kezdődött, amikor még minden olyan bizonytalan volt. Tanulni kellett a szabadságot, élni a lehetőségekkel. Ebben a bizonytalan, folyton változó közegben hódított (teremtett) meg Vass Tibor egy biztonságos kis szigetet, ahol a fiatalok otthon érezhették magukat, éveken át kiélhették legjobb hajlamaikat. Ha nem kaptak, hát teremtettek maguknak publikációs lehetőségeket. Könyveket adtak ki, megszülettek az Új Bekezdés Könyvek, ezeknek sorsa, története volt, bemutatták őket művészeti táborokban, fesztiválokon, szélesebb körben és vélhetően igazán érdeklődő közönség előtt. Például az általuk szervezett Fiatal Írók Országos Fesztiváljain (Tiszadob, 1992 és 1993, Miskolc, 1994). Ebben a sorozatban jelent Meg Vass Tibor első kötete is, a Hó, ima, virág, 1992-ben. A helyi lapba, az Észak-Magyarországba írtam róla recenziót, nyilván azért, mert tehetségesnek éreztem az akkor még mutáló hangú szerzőt. Hogy mennyi volt meg benne a mostani Vass Tiborból, nem tudom, mert az ember hajlamos túlzásokba esni, és mostani vélekedését visszavetíteni a kezdetekre. Az Új Észak gyerekrovatának (Nyitnikék) vendégszerkesztőjeként egyszer írást kértem tőle. Őrsi naplójából (Bükki Ifjú Partizán Úttörőcsapat, Partizán őrs) adott általa írt részleteket, közöltem is azokat. Gyerekhang volt, de éreztem benne valami angyali, ösztönös iróniát. Még mondtam is a költői vénájú főszerkesztőnek, ugye, már ezekben a korai sorokban is lehet érezni a tehetséget, megmutatkoztak a zsenge oroszlánkörmök.
Többeknek az ÚB-sek közül az első kötet egyben az utolsó is volt, de hát az irodalom már csak ilyen, van, akit könnyedén elenged, nem ragaszkodik hozzá, vagy fordítva, a próbálkozó adja fel szerencsés esetben időben. Tibor írta valahol: „Kis kiadó nagy felfedezése.” Nevet nem mondok, bár emlékszem rá, de esetében nem igazolta magát a remény, nem fényeződött ismertté a név. Az élet más területén érvényesült. Mert van élet az irodalmon kívül is. Akkor van gond, abból szokott tragédia lenni, félresiklott élet, amikor a nem elhivatott kiválasztottnak érzi magát, és olyasmire teszi fel az életét, amit semmi sem igazol. Hány ilyen embert ismerek! Nincs szomorúbb annál, amikor tisztességben megőszült írogató emberek másokban keresik kudarcuk okát.
Vass Tibor első kötetét hamarosan, a következő évben követte a második (Forgószél), az ÚB és a Serfőző Simon vezette Felsőmagyarország Kiadó közös kiadásában. Ez előrelépés volt, nem esztétikai értelemben, hanem abban a tekintetben, hogy saját köréből kilépve egy már ismert irodalmárra és kiadó gondjaira, ítéletére bízta kéziratát. És jöttek sorban a könyvek, számos önálló kötete jelent meg, legutóbb a Két sem közt 2020-ban, dolgozatunk tulajdonképpeni tárgya.
Az ÚB-s könyvek után a Hamismás már az Orpheusz Kiadó gondozásában látott napvilágot 2000-ben. Jelent meg könyve a Parnasszusnál (Esőnap), aztán jöttek többek között a „sem”-es kötetei (Nem sok sem, Semmi szín alant, Mennyi semenni). És mindeközben még mennyi mindent csinált – művészeti akciókat szervezett, például a Légyottot, amely a Bartók Plusz Operafesztivál kísérőrendezvénye, erre az alkalomra született képekből és írásokból szép kivitelű könyvek készültek. Képzőművész lévén kiállításai voltak, pályatársak kiállításait nyitotta meg, még felsorolni is nehéz. Főszerkeszti tizennyolc éve az általa alapított Spanyolnátha művészeti folyóiratot, amely bedolgozta magát a jelenkori magyar irodalomba.
A folyóirat neve meglehetősen szokatlan: egy pusztító járványról elnevezni a szépség szolgálatában álló orgánumot merészség, netán provokáció. Nem erről van szó. Sokkal inkább főhajtás a spanyolnáthában elhunyt művészek előtt. Ebben a betegségben halt meg többek között Apollinaire és a miskolci kötődésű Kaffka Margit, aki több Vass-versben is feltűnik, ami azt jelenti, hogy fontos elődje Vassnak a petike-járású lírát is művelő regényíró, irodalmunk első igazán jelentős női alakja. Akit a kényes ízlésű, finnyás Ady is nagyra tartott. Tegyük hozzá gyorsan, méltán. (Egy személyes közbeszúrás: Kaffka unokaöccse, Kühne László középiskolai tanárom volt, korán megismerhettem az írónő munkásságát, mert Laci bácsi nagy szeretettel beszélt róla, büszke volt rá.)
A Vass-könyvek sorában két rendhagyó kötetet is találunk. Az egyik a pozsonyi AB-ART kiadónál 2014-ben megjelent Vass Tibor legszebb versei. Ez azért rendhagyó, mert nem ő szerkesztette, hanem Fekete J. József, aki utószót is írt hozzá, és aki több könyvéről is írt értő, érzékeny kritikát, mondhatni, otthon van Vass költészetében. Az említett kötet egy rangos sorozat darabja, csak néhány nevet említek ennek igazolására: Tőzsér Árpád, Tandori Dezső, Parti Nagy Lajos, Csoóri Sándor.
A másik rendhagyó könyv a 2018-as El, Kondor, pláza. Ez tulajdonképpen egy kiállítási katalógusnak is tekinthető, amely a szövegek mellett a költő színes elektrografikáit tartalmazza. A reprezentatív könyv második oldalán olvasható: „A kötet a szerző 50. születésnapjára, 2018. augusztus 8-án jelent meg, bemutatóját ekkor rendezték a szerző El, Kondor, pláza című kiállításán, a miskolci Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria Rákóczi-házában. A kiállítás kurátora: Bán András, látványtervezője: Dienes Ágnes.” A könyv belső címoldalán egy ajánlás: „Kondor Béla emlékének is.” Már a címbeli név is jelzi, hogy fontos szerepe van a huszadik század korszakos művészének a szerző életében. Érdekes, sejtelmes címet visel ez a könyv. Kihallani belőle az El Condor Pasa című perui népdal feldolgozásából született világsikerű, gyönyörű dal címét, csak egy kicsit kellett rajta Vass-módon csavarintani, hogy értelmes is legyen. Pláza, az igen, azt mindenki ismeri, az mindenkinek mond valamit, a Kondor talán nem, valakinek esetleg a keselyű jut eszébe, de eszébe jut valami. A vájtfülűeknek, teszem azt, Vass, aki két legyet is ütött egy csapásra. Megidézett egy nagy festő-grafikust, költőt és egy gyönyörű dalt. A 33 színes elektrografika reprezentálja a képzőművész Vass Tibort, akinek már ezelőtt is számos kiállítása nyílt szerte az országban. Míg a korábbi könyveiben Urbán Tibor, Pataki János, Lenkey-Tóth Péter képei jelentek meg, a 2014-es A Nagy Bibin óta a saját elektrografikái teszik ugyanezt, grafika és kép így valóban szimbiózisba kerül. Kép szolgálja a szöveget, vagy a szöveg a képet? Költői kérdés. Egymásból vannak, egy tőről fakadtak.
A versek tipográfiája nem egyöntetű, egyes darabokat álló, másokat dőlt betűvel szedtek. Nyilván nem véletlenül, hiszen Vass Tibor minden művében mérnöki precizitással számít ki mindent, mindennek ott van a megváltoztathatatlan helye, ahol van, mert máshol nem lehet. De látszatra minden szó, minden mondat fészkelődik benne, hogy megtalálja, mintegy véletlenül, azt az előre szigorúan meghatározott helyét és formáját.
A kétféle tipográfiát a tartalomjegyzék is mutatja, külön sorba szedettek az eltérő írásmódok, olyan ez, mintha legalább két könyv lenne egyben elrejtve, és ha jól megfigyeljük, valóban kétféle hang van jelen, az egyik játékosabb, áttetszőbb, befogadhatóbb. Elképzelem, amikor egy középiskolás szavalóversenyen ezt a szöveget mondja egy lelkes diák: „Ha nagy leszek, szúnyog leszek, / hatalmas, kan szúnyog / véreteket nem szívom, / fületekbe nem zúgom – ” a hallgatóság csak az ösztöneire hallgat, kibuggyan belőle a röhögés.
És egy nagy meglepetés, egy rímes vers a könyvben, ez nem igazán jellemző Vassra. Persze a csengő-bongó tiszta rímekhez, pedáns asszonáncokhoz szokott fülnek ez nem nagyon fog tetszeni: „A király beszéde Tolcsváról / Tokaj (Ejtsd: toké) irányába / (tökéletes hangvers kánonokra).” A huszonkét strófán keresztül ez a ’toké’ az egyetlen rím, ilyen kontextusban, mint: dalaitoké, divatotoké, dolgotoké, és így tovább, míg bele nem fárad az olvasó; nyelvöltés ez, azt hiszem, a formalista költészetre. Engem a középkori regősök „vala” rímelésére emlékeztet, mintegy visszautalás ez a költészet korai időszakára.
Néhány cím a kötetből: Kondorlány-töredépek, Maradnóta, Kosztolány, Kondorlájn, Fantomaszmann üdvözlégye, Apukalipszis, El kékkondor, El plázkondor, El fűkondor, El szélkondor, és még néhány ilyen furcsa szóban megidézve a képzőművészt mutatja annak fontos szerepét a könyvben, egyúttal a könyv szerzőjének életében.
A Fantomaszmann üdvözlégye és az Apukalipszis mutatja Vass rendkívüli érzékét a szóképzésekhez, szóalkotásokhoz, ami jellemzi egész költészetét. Nyelvépítő-nyelvromboló ő. A Fantomaszmann üdvözlégye eszünkbe juttatja József Attila versét, ugyanakkor utal az egykori népszerű filmre is. Nem kell különösen műveltnek lenni ahhoz, hogy ezt az üzenetet ebből kiolvassuk. Találó nyelvi lelemény az „apukalipszis” szó is. Dichotómikus kifejezés, a szakrálist profanizálja az apu előtaggal. Benne van az apokalipszis szó, jelentése ’találás’, ’továbbadás’, utal az apával való problematikus kapcsolatra, amit a költő ezzel a saját alkotású szóval kíván kifejezni a visszafojtott fájdalom nyelvén. Enigmatikusan.
Rendhagyó kötetnek tekinthető az Előzuhany kötelező is. E kötet születésének én magam is, több más író- és költőtársammal tanúja voltam. Ez a könyv Berekfürdőn, a ma már Berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban született 2002-ben, az itt töltött egy hét alatt „irodalmazta be” a szerző a tábort és lakóit, például közös barátunkat, a költő- és képzőművésztársat, a szép emlékezetű Szenti Ernőt, akinek a lelke ott lebeg a bereki vizek fölött és a kötetben. Igazi berekfürdői könyv ez, világos és barna sörök a megmondhatói, ott ihletődött, ottani támogatással jelent meg, és ott is volt a bemutatója; azon is részt vettem.
Vass Tibor könyveinek recepciója roppant gazdag. Szalai Zsolt Sem.rendszer, a nyelv színe-változása Vass Tibor költészetében című kismonográfiájában (Parnasszus, 2018) több mint nyolcvan cím olvasható, de a szerző szerint ez nem teljes lista, amit én magam is igazolhatok, hiszen többek közt az én recenzióim említései is lemaradtak. Kritikusai, értékelői közül számosan több könyvéről is írtak: Bene Zoltán, Deák Csillag, Dukay Nagy Ádám, Horpácsi Sándor, Fekete J. József, Simon Ferenc, Gánóczy György, Halmainé Fehér Margit, Irlanda Kristóf, Lapis József, Láng Eszter, Szenti Ernő. Kritikusai között található Tandori Dezső is, aki két kötetéről is írt, és egynek fülszövegszerzője is; a Mester, a magyar posztmodern atyja biztosan hatott Vass Tibor költészetére, több mai lírikus az ő köpenyéből bújt elő.
A fönt említett Horpácsi Sándor hírlapíró – önmeghatározása szerint néptanító – a kezdetektől élénk figyelemmel kísérte Vass munkásságát. Műveltsége, olvasottsága bizonyára jó hatással volt az ifjú poétára. Fekete J. József, a Vass Tibor legszebb verseinek szerkesztője értő és alapos utószót is írt a kötethez. Vass költészetének kétségtelenül legjobb ismerője a már említett kismonográfia szerzője, Szalai Zsolt.
A kritikák és tanulmányok, esszék rangos folyóiratokban jelentek meg, csak néhány név: Alföld, Élet és Irodalom, Eső, Holmi, Irodalmi Jelen, Magyar Napló, Magyar Narancs, Várad.
Rendkívül érdekesek a könyveket értékelő írások címei: Szómosdató (Balogh Ákos), Vass vagyok, a teremtés korrodáltja (Bodor Béla), Ha a ló meghal, a madarak kire ülnek? (Csepcsányi Éva), Szószerelem, szövetköz, drapéria (Fekete J. József), Nagy Bibin a mogyoróbokor alatt (Lakner Zsuzsa), Orpheusz összetöri lantját (Makai Péter), Szóbohóc a nyelvcirkuszban (Simon Ferenc), Billentyűzet mint kapanyél (Mézes Gergely), Falunap a szókombinátban (Szabó Tibor Benjámin).
Vass Tibor legutóbbi kötete, a Két sem közt a sem.rendszer szerves része a Nem sok sem, Semmi szín alant, Mennyi semenni mellett. A sok semről a szólás jut eszembe: semmi sem tart örökké. Ezzel szemben Vass azt mondja: Csak a semmi tart örökké. Az előbbi közhely, ez viszont már filozófia, schopenhaueri magasság és mélység. Bele lehet szédülni, elmerülni benne. Mi lehet a két sem közt?
Minden, ami nem sem, vagyis a mindenség. Amit egy Tandori-piktogrammal érzékeltetnék:
) (
Mit zár be a zárójel? Hát az egészet, nem kizár, hanem bezár. Tandori említése itt sem véletlen, Vass szövegképzési technikája rokon a Koppar Köldüsével.
Testes könyv a szóban forgó kötet, a Két sem közt. És máris a közepében vagyunk, a „testes nő” közelében, a szövegvadonban keressük a kijáratot, mint az egyszeri király. Mindent megadnánk annak, aki kivezet minket, de mi most valójában be akarunk menni abba a vadonba, hogy találkozzunk hamismásaival, Bibinkével, Kun Marcellával és a többiekkel. Igaz, ők egy másik erdőben vannak, de valamiképp itt is. Vass minden könyve tulajdonképpen tartalmazza az előzőt is: láncszemekként kapcsolódnak egymásba. A mindent beirodalmazás vágyával, igényével.
A kötet verseken kívül elektrografikákat tartalmaz, a grafikai sorozat címe a könyv címével azonos. „A képek egyenként 40x30 cm-es, vegyes technikával, 2020-ban készült elektrografikák” a szerző útmutatása szerint. Rend a lelkem mindennek. De ez már egy korábbi kötetének a címe. A grafikákhoz fölhasznált anyagok és kellékek lajstroma számomra nagyon meglepő: kültéri falazúr, szalonna, hamu, gyümölcscefre, spakli, indigó stb.
A Vass-kötetek formatervezett könyvtárgyak, jó kézbe venni őket. Minden könyv más-más formátum, más méret, nem lehet szépen egymás mellé tenni őket a könyvespolcon. Hát igen, nem könyvespolcra, hanem kézbe kívánkozó, oda szánt könyvek ezek. Különös szövegvilág a Vass Tiboré: merészen nyelvújító. Ha, teszem azt, keresünk egy tájékozódási pontot cirka hét évszázados irodalmunkban, legyen ez a pont teljesen tetszőlegesen, de mégse véletlenül Balassi, első magyar nyelvű klasszikusunk, akkor innét nézve szét körülbelül ugyanolyan távolságra saccoljuk az Ómagyar Mária Siralmat, mint Vass Tibor nyelvét. Játék ez persze, de komoly játék, és lehet benne valami. Mert működik a nyelvi evolúció; folyton változik, fejlődik a nyelv, ennek egyik fontos állomása, remélem, nem végpontja, a Vass-féle nyelv. A fejlődés nem áll meg, legföljebb olykor megtorpan. A nyelvrombolás romjain újjáépített nyelv ez. Vass Tibor mindent beirodalmazó, abszolút személyes lírája ugyanakkor mindent lírátlanít. Iróniája olykor már cinizmusnak tűnik, de alapos vizsgálat után rájövünk, hogy mégsem az. Tanulnunk kell az ő nyelvét, máshoz vagyunk szokva, formákhoz, kötöttségekhez – kicsit zavaró, idegennek hathat az ő minden szabályt felrúgó merészsége, szabadsága. A Vass-művekért keményen meg kell küzdeni, időt, energiát fektetni bele, hogy megadják magukat. Aki csak lazulni, szórakozni akar, az ne vegyen kezébe Vass-könyvet. Aki ebbe a sajátságos szövegvilágba merészkedik, az könnyen úgy járhat, mint én, hogy beleragad, egykönnyen nem ereszti el, foglyul ejti a különös nyelv. Az önmagát generáló, folyton hullámzó, mozgásban lévő szövegre nagyon jellemző az intertextualitás és allúzió, s azt hínárszerűen, ironizáltan, parodizálva át- meg átszövi az utaláshalmaz. A vassi idézéstechnika megfejtése nem igényel olyan felkészültséget, mint az allúzió nagymesteréé, T. S. Elioté. Az ő verseinek megértéséhez egész jegyzetapparátus szükségeltetik. Vasséhoz elegendő az általános műveltség, olvasottság. Remélem legalábbis. Számos alkotó nyomára bukkanunk a kötetben, a hagyomány ilyetén módon való tisztelete és ápolása főhajtás az elődök és kortársak előtt is. Vass nem megtagadja a költői hagyományt, hanem átalakítja, továbbfejleszti. Megújítva megőrzi szent elhatározással. Sokaktól tanult Vass, de senkire sem hasonlít, minden esetleges hatást egyénít, s mint jogos tulajdonát, bekebelezi. Költészetét meg lehet közelíteni az avantgárd és a posztmodern felől is. Az avantgárdból a dadaizmus és a szürrealizmus nyomai sejthetők a vassi szövegvilágban, a posztmodernből Tandori, ő is inkább progresszív poétikai programjával. Merőben különbözik más posztmodern alkotóktól, Parti Nagy Lajostól éppúgy, mint Kukorellytől, Petőcztől, Szkárositól. Erdély Miklóstól a szellemiséget örökölte, a művészi magatartás megingathatatlanságát, a mindent befogadás igényét.
Vasst a hosszúversek jellemzik, akár ciklusként is felfoghatók, ezek aztán kisebb részekre osztottak, félkövér betűs sorkezdettel. A hosszúversek (kisciklusok?) mintegy rövid versekre tagolódnak. Számomra a Két sem közt kötet legmegrázóbb, terjedelmében és esztétikailag is legnagyobb verse az Ekkora nagy vers = Enagyvers, a szülőkkel történt tragédiát dolgozza fel végletes-végzetes iróniával, szívszorító visszafogottsággal. „Anyám harckocsi. / Apám lánctalp. / E szögből összekapaszkodni látszanak. / Keringőjüknek / a mértéktartó lejtés szolgál parkettul.” Már a parkett kancsal toldalékolása is iróniának álcázott jajkiáltás. Egy másik részlet, legszívesebben a teljes szöveget idemásolnám. „ANYÁM VISELD VICCESEN az erőszaktevést // Az erőszaktevés / az a tevekaraván elején haladó / erőszakos figura.” Mintha nevetés közben sírna valaki, vagy fordítva.
A túlironizálás leplezi a drámát, de kibújva alóla még döbbenetesebb a hatás. Paradoxon: szavak vetkőztetik meztelenre a fájdalmat. Ugyanazok a szavak próbálnak félrevezetni. Mást mondani hősiesen, mint ami az igazság, mint amit valójában közöl. A jéghegy csúcsát mutatják.
És végül még egy idézet: „NINCS CSÚSZKA, NINCS MÁSZKA. / Az élet elegáns lejtmenet. / S vannak alattuk holtak. / Kiknek legalább felével / (felükkel legalább) együtt bánhattak el. / Én nem mozdulok, ők nem ölik egymást. // A duma csak fojt.” A sírás meg fojtogat.
Én nem mozdulok, búgja valahonnét a város másik végéből Pataky Attila, és libabőrös lesz az összes tetkója. „Vass vagyok, a teremtés korrodáltja.”
Borítókép:
Montázs Vass Tibor A Nagy Bibin és a műlovarnő című kötetének alkotásaiból
