Czilli Aranka: Késsel és villával

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Ezúttal Czilli Aranka Késsel és villával című verseskötetét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

Czilli Aranka Kovásznán született 1982-ben. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz–magyar szakán végezte 2005-ben. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban tanít magyar irodalmat, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületben író–olvasó találkozókat szervez. Első írásai Lukács Aranka néven jelentek meg romániai magyar napilapok kulturális mellékletében és irodalmi folyóiratokban (Romániai Magyar Szó, Helikon, Krónika, Korunk). Emellett az Agria, az Irodalmi Jelen, a Lyukasóra és a Magyar Napló is közli verseit, az elmúlt években rendszeresen publikált a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóiratban. 2020-ban odaítélték számára a Térey-ösztöndíjat.
Családjával Kovásznán él, három gyermek édesanyja.

*

*

Ízelítő a Késsel és villával című verseskötetből

Passió

Kórházi ágyak közé
húzott széken virraszt,
műtőtermek előtt vonszolja
ólmos félelmeit.
Rózsafüzért morzsol,
fényes gyöngyszemmé
csiszolódik az
Isten tenyerén.
 

Az emléktelenség ingei

Az apám
sosem látott engem.
Lehet, hogy meg sem születtem.
Csak mint egy ing, melyet
levetett magáról, s elengedett este,
amint lazán esésnek eresztette,
róla gondját már le is vette:
az apámnak ennyi lehettem.

A fiam nem látta apámat.
Ingébe nem nőtt bele,
lábnyomát nem taposta.
Apám úgy él valahol,
hogy ottléte halálunk:
sérült szemek lettünk
szakadt láncsoron,
gombsora egy sosem viselt ingnek,
mi az idő nyakán
használatlan sárgult meg.

Viharok jönnek, nap süt, majd beborul:
feszül a bogozott szárítókötél alattunk.
 

Ízelítők Czilli Aranka korábbi köteteinek kritikáiból

Mezey Katalin ajánlója Czilli Aranka Szárnyalás című, első verseskötetéhez
(Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2018). 

Első verseskönyve is elárulja, hogy noha többnyire szabadverseket ír, jó formakészséggel rendelkezik, dalszerű költemények, gyermekhangra írt versek és rövid, aforizma jellegű írások is születnek keze alatt. Jellemzője az őszinte hang, a leírt események, gondolatok, érzések plasztikus, a humort, öniróniát sem nélkülöző megjelenítése. Egy, az élet mindennapjaiban is jövőt, távlatot
igénylő személyiség tükre ez a kötet.

*

Részlet Pieldner Judit Szárnybontás című kritikájából
(Székelyföld, 2020. szeptember, 24. évf., 9. szám)

„A kint és bent viszonya jelentősen átértelmeződik az anyaságban. Anyaként megélve a mindennapokat már semmi sem készen kapott, mindenért meg kell küzdeni, hiszen: „Mert elmosom reggel, de összegyűl estére, / kisöpröm este, de visszaszáll reggelre, / megfőzöm délre, mi elfogy estére, / s míg a kagylóból elapad a mosatlan, / épül a szőnyegen az újabb feladat.” (Asszony-ballada) Legfőképpen a reflexió idejéért, szellemi szabadságáért, Virginia Woolf gondolatával élve, „saját szobájáért”. De talán éppen a versírás átmeneti magányáért való megküzdés, a reflexióhoz szükséges távolságnak a versben való megtalálása teszi igazán átélhetővé az anyaság idejét, bensőségességét. Az anyaság feladata nem kevesebb, mint „összefogni és tartani a törékeny világot” – ez Czilli Arankánál nem a pátosz, hanem a játék és az önirónia által kimért térben zajlik (Asszony-ballada).
Mind az anyaság, mind a versírás a jelen pillanatban való létet, az ottlétet követeli meg: a gyermekektől tanult játékosság hivatott oldani ezt a feszültséget Czilli Aranka anyaság-verseiben, amelyekben a versírás vágya a reflexió terébe penderít, de csak azért, hogy a gondolatok visszaszálljanak, és ismét ott dongjanak a gyermekszoba, a gyermektéma közelében. Ehhez is bátorság kell: a hétköznapok kimerítő boldogságát versbe foglalni. Ehhez az energiát éppen a gyermekek világából, nyelv- és egyben létközeli állapotából lehet meríteni: innen (is) ered a kötet verseinek játékossága. A játék egyik lehetősége a
versformákkal való játék. A versforma kötöttséget, a gúzsba kötve táncolás terhét róhatja az alkotóra. Czilli Aranka érezhetően előszeretettel kísérletezik a versformákkal, számára a haiku, a ballada, a dal, a vizuális költemény a költői mesterség próbáját, a szárnyaló kreativitás szabadságát jelenti.”

*

Részlet Buzási Viktória írásából
Czilli Aranka Nyitott ablakok című kötetéről
(kisujsag.ro, 2019. február 28.

„A versek között válogatva leggyakrabban a hétköznapok örömeivel és nehézségeivel találkozhatunk. A mindennapok problémáit feldolgozó témák azonban önmagukban kevesek lennének ahhoz, hogy közel érezzük magunkhoz őket. A sajátságos írói hang teszi őket különlegessé. Czilli Aranka képes a bonyolult, nehezen ábrázolható félelmeket, fájdalmat vagy épp csöndes örömet könnyed egyszerűséggel bemutatni, anélkül, hogy ezeknek az érzéseknek a valódi értéke elveszne:

»Mint egy nehéz kabátot,
szegre akasztom az életet.
Holnaptól hópehely leszek
vagy csuklódon lüktető erezet,
kávédból hiányzó íz leszek,
zavartan hiába kevered (…)«
(meztelenség)

Ugyanakkor egy olyan gyakori szituációt, mint egy kisgyermek beoltása képes megtölteni a szeretet és az abból fakadó fájdalom okozás szükségességének örök ellentmondásával.
Ezek a témák aktuálisak és könnyen átérezhetőek, hiszen mindenki szembesül velük: a gyász, a félelem, a magány, az együttlét és a gyermeknevelés apró boldogságai, a mindennapi dilemmák senki számára sem ismeretlenek. Czilli Aranka elmondása szerint azért választotta a lírát, mert ebben a műfajban képes a legőszintébb és a leghitelesebb lenni:

»A novemberi gyertyaláng
két végén állunk: te meg én.
S hogy könnyezve ma megint egy kanóc elég,
ez felismerésnek, bánatnak is elég:
hogy élni itt nélküled is lehet,
hogy betelt széken-fogason-asztalnál a
helyed (…)«
(memento)”
 

A teljes írás itt olvasható.

„...semmi másra nem tenném ma sem az életemet”

Villáminterjú Czilli Arankával Késsel és villával című verseskötete megjelenése alkalmából

– Úgy tudom, többször részt vettél a Sárvári Diákírók és Diákköltők Találkozóján. Ezek szerint már egészen fiatalon része volt a költészet az életednek. Otthonról hozod a versek szeretetét, vagy más hatására fordultál az irodalom felé?
 
– Kamaszként lett menedékemmé és védőbástyámmá az irodalom a hirtelen idegenné és érthetetlenné lett külvilág ellenében. Nem itthonról hozom sajnos az irodalom iránti szeretetet. Nagyszüleim neveltek, felmenőim között volt ápolónő, gazdálkodó, lakatosmester és kőműves. Kétkezi munkások, egyszerű emberek neveltek. Csodálkozva rosszallották az irodalom iránti rajongásomat, nem értették, miért rontom állandóan a szemem, miért nem megyek ki a világba inkább, emberek közé. Néha esténként a paplan alatt, zseblámpával olvastam Radnóti és Ady verseit, hogy meg ne szidjanak, amiért a drága áramot olvasásra pazarolom. Így hajóztam át a kamaszság nehéz és zavaros vizein, és kötöttem életre szóló szövetséget az irodalommal. Rengeteget olvastam, aztán egyre többet írtam is. A sárvári tábor mérföldkő volt az életemben, az első olyan hely, ahol megértették, értékelték ezt a hóbortomat, támogattak és tanítgattak. Mai napig tartó erős kötelékek születtek azokon a találkozókon.

– Verseid nagyon modernek és egyszerre érződnek belőlük klasszikus hatások, például Nemes Nagy Ágnesé, Pilinszkyé, Somlyó Györgyé... Valóban hatottak rád, vagy másokból (is) merítesz, ihletődsz?

– Többször kérdeztek már rá például Nemes Nagy Ágnes hatására. Eleinte meglepődtem, mert olvastam ugyan az ő verseit is, de soha nem éreztem, hogy akkora hatással lennének rám, mint például Hervay Gizella költészete, az ő kemény és éles, fájdalmas képei. Pilinszkyt, Radnótit és József Attilát nagyon szeretem a klasszikusok közül. Biztosan hatottak rám és formálták, alakították azt, aki vagyok, aki a szövegeimben megszületik, megmutatja magát, vagy éppen meghal minden zárósor végén.

– A kortárs költészetből kiket olvasol szívesen, és tudatosan választasz-e bizonyos szerzőket?

– Leginkább a kortárs női szerzőket szeretem olvasni: Mezey Katalin, Iancu Laura, Nagy Zsuka, Varga Melinda, Farkas Wellmann Éva versvilágában szeretek meg-megmerülni, de szeretem Acsai Roland klasszikus-modern, fegyelmezett szöveguniverzumát is, és mindig meglepődöm és rokonlélekre találok Szente B. Levente lírai énjeiben is.

– Több versedben megjelenik a szülőföldedhez való kötődés, a gyermekkorod emlékei, a generációs kapcsolatok. Mit jelentenek számodra a gyökereid, és elképzelhetőnek tartanád-e máshol az életed, mint Kovásznán?

– A gyökereim, a generációs kapcsolataim tele vannak sebekkel, sérülésekkel, de mégiscsak az az egyetlen útja annak, hogy az élet-fámat tápláljam, naggyá neveljem, és továbbadjam az életet. Kettős ez a szülőföldhöz való kötődés is: olykor erő- és ihletforrás, máskor gúzsba kötő, szorító, kényelmetlen béklyó, olykor fojtogató kötél a nyakamon, de mégiscsak idetartozom. Ahogy telik velem és bennem az idő, egyre inkább úgy érzem, bárhol tudnék élni, mert mindenhol találnék értelmet és célt az életemnek. De ha nem itt élnék, állandó honvágyam lenne.

– Tanárként hogy tapasztalod, mennyire fogékonyak ma a legfiatalabbak a költészetre? Van-e egyáltalán esély ma verseket tanítani és megszerettetni?

– Nagyon fogékonyak. Nincs veszve semmi. A gyerekek és a haranglelkű kamaszok a legfogékonyabbak a versekre. Ha nem riasztjuk el őket a leckeszerű „verselemeztetésekkel”, ha megtanítjuk őket nyitott szívvel hajolni a vers fölé és beengedni azt magukba, versfogyasztókká tesszük. Nehéz, pengeélen sétálós munka az irodalomoktatás, de olyan szép, hogy semmi másra nem tenném ma sem az életemet ezen kívül.

Laik Eszter

Részlet a költő nagyváradi estjéről készült tudósításból

varad.ro, 2021. május 31.

„Czilli Arankát és költészetét ismerhette meg a nagyváradi közönség a május 29-én megejtett irodalmi délutánon a Tibor Ernő Galériában. Volt szó többek között egy varázslatos szekrény rejtelmeiről, gyermekségről és felnőttségről, e kettő közötti kapocsról és »átjárhatóságról«, Czilli Aranka lírájának sokarcúságáról. A kovásznai szerzővel Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője beszélgetett.
Czilli Aranka kovásznai író, költő, magyartanár a beszélgetés elején elmondta: útján sokat segítette a kisváros bensőségessége. Ha nagyobb pezsgésre vágyott, Sepsiszentgyörgy elérhető közelségben található, de szüksége volt a kisvárosi meghittségre.
Aztán a félénk tizenéves kikerült a nagyvárosba, Kolozsvárra. Ugyanis a kincses városban járt egyetemre, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz–magyar szakán diplomázott. Szakmát és emberséget tanult. Tanárai közül megemlítette például Balázs Imre József nevét. Tanárainak sokat köszönhet abban, ahogy formálódott, alakult a szakmai élete. Férjével, Czilli Balázzsal, aki dramaturgiát végzett Kolozsvárott, némi dilemmázás után úgy döntöttek: Kovásznán telepednek le. Így Aranka visszatért szülővárosába.
Czilli Aranka Térey-díjas költő lett. E díj sok mindent jelent számára. Volt szerencséje személyesen is megismerni Térey Jánost, mégpedig a sárvári diákköltő- és írótáborban. Térey úgymond óriásként le tudott ereszkedni a tizenévesekhez, tudott velük jókat beszélgetni. Úgy érzi, csodaszámba megy az, hogy elnyerte a Térey-díjat. Álomszerű volt az egész.”

Tóth Hajnal

A teljes tudósítás itt olvasható.

Czilli Arankát Szűcs László kérdezi a nagyváradi Tibor Ernő Galériában

(Fotó: varad.ro)