Fellinger Károly felvidéki magyar költő, helytörténész napjaink egyik legtermékenyebb alkotója. Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában idén megjelent Forrásláp című kötete a 70. a sorban.

Istenről gondolkodni már önmagában imádság, hiszen amiről gondolkodunk, belakja a mindennapjainkat, az álomba is beköltözik. A gondolat formál bennünket, és mi is formáljuk a gondolatot, az Istennel teljes gondolat termékeny és jóra vezet, az optimizmus, a derű vagy legalábbis a megnyugvás felé tereli az embert, világosat teremthetünk, nem sötétet.

Soraid között mindig eltévedek.
Elnyel egy hiányos szerkezet,
elbukom egy ékezeten,
vagy a sorvégi három pont egyikére ülve
belelógatom lábam a néma semmibe.

Kedvedre való ez a rejtőzködés, kétségtelen,
és élvezed, ahogy elhasalok a kétségeken,
mert túl a kimondhatón – tudjuk mindketten –
vetett vággyal vár a szövegtelen
összefonódás. Aprók leszünk, mint két pont
az eleve elrendeltség törvényének
megkérdőjelezhetetlen paragrafusában.

Nélkülünk már minden mondat értelmetlen.

– Úgy tudom, többször részt vettél a Sárvári Diákírók és Diákköltők Találkozóján. Ezek szerint már egészen fiatalon része volt a költészet az életednek. Otthonról hozod a versek szeretetét, vagy más hatására fordultál az irodalom felé?
 

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Ezúttal Czilli Aranka Késsel és villával című verseskötetét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

„Lábujjaid újszülött ötösikrek.

Terrakotta törzsüket csókolom.

Tükrös gyöngyház-feje van mindegyiknek.

Hideg patak fut végig combodon.”

(Faludy György: XXXIV. Fülledt éjszaka, 2)