„Ugyanaz a kép fogadta mindig”

Amikor kezembe vettem Lőrincz György Ma éjjel eljövök érted című kötetét, rögtön a fülszöveg ragadta meg a figyelmemet. Nagyon erős mondattal indít, miszerint: „Ez a könyv a férfiválságok könyve.” Ilyenkor óhatatlanul elvárások teremtődnek az olvasóban ‒ a tematikát illetően mindenképp. De mit jelent a férfiválság az elbeszélések szerint?

A tíz történet főhőse – a Penzum Helga kivételével – valóban mind férfi. Tegyük hozzá: ez utóbbi történet is a férfi nézőpontjából mutatja be a női karaktert.

Az elbeszéléseket olvasva rá kellett jönnöm, hogy „veszélyes”, csábító történetek. Méghozzá azért, mert az azonosuló olvasás lehetőségét kínálják fel. Férfiszereplő ide vagy oda, az olvasó csakhamar a saját történeteként olvassa ezeket. Az olvasó akkor is könnyen azonosul a főhősök életproblémáival, ha nő. Baleset következtében elveszíteni szeretteinket, megérezni az öregség, a halál előszelét, eljátszani egy házasságon kívüli szerelem lehetőségével – nagyon is általános emberi élethelyzetek ezek, nemi különbségektől függetlenül.

Különösen izgalmas az elbeszélésekben rendre felbukkanó központi válság: a választás, a ’hogyan tovább’ kérdése. Főleg ott kiélezett ez a kérdés, ahol a szereplők életében minden rendben van, mindent elértek, amit akartak (Sóvárgás, A köztiszteletnek örvendő férfi). Mégis hiányzik valami. A kivívott pozíciók, elvárt és betöltött szerepek csapdaként zárulnak életükre.

És itt már egészen eltávolodunk a nemi különbségektől. Férfiválságokról talán tényleg annyiban van szó, hogy a társadalmi szerepekbe, kivívott pozíciókba való belefásulás a férfiakat veszélyezteti elsősorban. Különösen életük delén túl. A beérkezettség tudata, az, hogy már nincs miért küzdeni, mint valamilyen állóvíz, elnyeléssel fenyeget. Viszont a társadalmi elvárásoknak halmozottan alávetett férfisorsokban valóban arcot és tapintható alakot kap a válság. (A szó eredeti értelmében vett vál-ságról, mint a választás nehéz tétjét kiélező sorsokról, élethelyzetekről van itt szó.) Az általános az egyedire utal úgy, hogy az egyedi történet minden feszültségét, a részletek zamatát az általánosból mint magból meríti. A választás tétjét kiélező elbeszélésekben nagyon lényeges az irónia és annak értelmezést kitágító szerepe. Az elidegenítő, távolságtartó perspektíva.

A kötet egyik vál-ságos története az unalmas életével bajlódó Berze Károlyé (Sóvárgás). A narrátor hosszan, részletezően vezeti rá az olvasót a főhős hiányérzetének jellegére, előbb csak alkati kívülállásként érzékeltetve. (Mint aki nem találta meg a társadalom által sikeresnek kijelölt útban a beteljesülést.) Majd meghatározatlan nosztalgiaként, elvágyódásként.

Ügyes fokozásként, amikor az olvasó már elhiszi, hogy a férfi hiányérzetének oka csakis a magány vágya, megjelenik az ismeretlen, autóstoppos nő. Az eddig görgetett hiány egy új szerelembe helyeződik át. Bár nem történik köztük semmi, az erkölcsösségbe, a házastársi hűségbe kapaszkodás sem törli el a főhős karakterének, suta közeledési kísérletének nevetségességét.

A köztiszteletnek örvendő férfi című elbeszélésben a nemi különbségektől való távolítás még élesebb. Mert nem ironikus az, hogy a kisvárosi elismert orvos, rádöbbenve élete unalmára, ürességére, a bolti lopásba menekül? És hosszan gyötrődik amiatt, hogyan emeljen el egy körömvágót (!), hogyan cselezze ki a kamerát és a biztonsági őröket? Hogy aztán a lopást és szánalmas lelepleződést követően a bűn, erkölcs és képmutatás fogalmairól töprengjen? Ezt az elidegenítő nézőpontot teszi teljessé a bizalmas barát szólama, aki leplezetlenül – talán túlontúl is nyílt bölcselkedéssel ‒ bemutatja főhősünk lelki alkatát. Ez az elbeszélés egyike a kötet legjobb írásainak. A bolti lopás mesteri bonyolításával, a múlt és jelen síkjain való átjárással, a társadalomrajzi adalékkal az a biztos alap hullik darabokra, amire a kisvárosi orvos teljes életét építette. Elég a legkisebb normasértés, hogy kiessünk közösségünk kegyeiből, és élvezettel szedjenek darabokra. De az etika sem kap jobb minősítést. Dr. Borostyán Lajossal együtt az olvasó is rádöbben, hogy az etikusság álarca alatt megcsontosodott szokások követelik a maguk jussát. Hogy a férfi különcsége, kívülállása ellenére foglya annak a társadalomnak, amely körülveszi. Ha pusztán csak vívódásai tennék ki az elbeszélést, lélektani realizmusában így is jelentős lenne, viszont az irónia a semmit súlyossá, tömbszerűen tapinthatóvá teszi.

A Penzum Helga című elbeszélésben az elidegenítő, ironikus nézőpont tartja fenn a történetet. A kisszerűség itt egy pletykaéhes női karakterben nyilvánul meg, de ugyanaz a bezárt, vágyakról lemondó élet tartja őt is fogva, mint az írások többi alakját. Azzal a különbséggel, hogy Penzum Helga nincs tudatában hiányainak. Ami feszültté, izgalmassá teszi a történetet, az az egyes szám első személyű elbeszélő – a tömbház egyik névtelen lakója ‒, aki a megszenvedett „barátság” nézőpontjából mutatja be alakját, viszont a bölcselkedő, nyíltan leleplező szólamoktól távol marad.

A kötet történeteinek többrétegűségét bizonyítja, hogy a főhősökre hurokként rátekeredő élet a tömbházlakásnyira kiszabott tér függvénye is. Az olvasóban párhuzamként felrémlenek a magyar irodalmi hagyomány azon szövegei, amelyek a bezártságot, elszigetelődést, a kitörés lehetetlenségét problematizálják. (Többek között Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Török Gyula regényei.)  De a Lőrincz-szövegek genius locija mégis más. Habár a történetek levegője jellegzetesen erdélyi, fenyőillatú, a városi térben berendezkedett (beletörődött?) embernek a táj szépsége legfeljebb részvétlen díszlet, ablakból kitáruló, mindennapos látvány. Kinézni az ablakon már megszokottá vált mozdulat, napi reggeli rutin. A látvány nem teret nyit, hanem behatárolja a tekintetet. Talán csak a faluról városra került első generációs értelmiségi őrizget magában nosztalgiát (Ma éjjel eljövök érted, Éjszaka). Ahogy a közelgő halál szorításában különös erővel villannak fel a fiatalkori erdei bolyongások. Az időskori magányt azonban a szülőfalu sem képes megváltani, a téli erdő, ahova a férfi menedéket keresve kiűzi magát, legfeljebb „az időtlenség és a jövőtlenség távlattalanságát” rejti (A karácsonyfa). Megállni és széttekinteni a részvéttelen, ember nélküli tájban: ezt kínálják Lőrincz György történetei. Nem ringatnak illúziókban, a vigasz, ha van egyáltalán, a forma, a kimondás pontosságában keresendő.

Lőrincz György: Ma éjjel eljövök érted. Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2021.