Irodalmi Jelen
  • Lakatos-Fleisz Katalin

    „Ugyanaz a kép fogadta mindig”

    Az elbeszéléseket olvasva rá kellett jönnöm, hogy „veszélyes”, csábító történetek. Méghozzá azért, mert az azonosuló olvasás lehetőségét kínálják fel. Férfiszereplő ide vagy oda, az olvasó csakhamar a saját történeteként olvassa ezeket.

  • Lakatos-Fleisz Katalin

    A nő mindig máshol van

    Bár a nőt a társadalom elvárásai ezerkarú polipként ölelik-fojtják magukhoz, az írásokban folyton érezzük: a nő valójában nem ez. A nő nem lelhető fel sem a társadalmi szerepmintákban, sem az aktusban, sem az anyaságban, sem a kozmetikai üzlet tükrében, de a mániákban és a kényszerekben sem. A nő mindig máshol van. Szüntelen önkeresés, felkiáltójel, lefutó szem a társadalom szövetében.

  • Bálint-napi versdialógusok 

    a pőreség fehér foltjai villannak fel, a sóhajok felett árkádok magasodnak, a nesztelen omladékain csók pihen. 
  • Lakatos-Fleisz Katalin

    Táj olvasószemüveggel

    A regény olvasása során olyan érzés kerítheti hatalmába az olvasót, mint amikor egy burjánzó mintájú keleti szőnyeget szemlél. Távolról nézve a szőnyegminta egy nagy egészt rajzol. Közelről nézve viszont a nagy minta sok kicsire ágazik szét, az egyes motívumok újabb motívumokat rejtenek magukban.

  • Lakatos-Fleisz Katalin

    Vannak vidékek

    Hangtalan esik a délután, ablakkeret fényesül, angyalszárny rezzenti az üveget, szól a Vocalise.
  • Lakatos-Fleisz Katalin

    „Végtére minden csak játék”

    „Varga Melinda könyvében ugyanis a műfaji konvenciókon túl fontosabb a játék. Aminek azért mégiscsak szabályai – játékszabályai – vannak. A szabályok viszont – a helyszíni riporttól eltérően – nem előzetes elgondolás szerint alakítják a szöveget, hanem az egyes szövegek jelölik ki őket.” – Lakatos-Fleisz Katalin kritikája Varga Melinda A fásult kebelnek nincs költészete című kötetéről.

  • Lakatos-Fleisz Katalin

    Köszönőviszonyban a mindenséggel

    Habár az Északi szajkó alcíme szerint Versek gyerekeknek és gyerekekről, a versek legalább annyira szólnak a csodára fogékony, gyermeki énjüket megtartó felnőtteknek is. Ha gyerekversként tartjuk számon őket, a műfaj legnemesebb hagyományait folytatják. Nem ringatnak hazug illúziókban, nem divatokat utánoznak, hanem életünk hétköznapi csodáival szembesítenek. Egyszerűen, minden nagyotmondástól mentesen.
  • Lakatos-Fleisz Katalin

    Könyv egy elfeledett óriásról

    A bevezető fejezet már meghatározza a monográfia alaphangját, a személyes barátságon alapuló saját olvasatot, az eleven értelmező kapcsolatot. A Fodor-szakirodalom alapos ismerete, a művekkel való azonosulás és a bíráló, kritikus attitűd egyaránt jellemzi a kötetet. Sántha értelmezései egyrészt üdítően személyesek, másrészt nem titkolt céljuk, hogy Fodor Sándor méltatlanul háttérbe szorult életművét kiemeljék az elfeledettségből.

  • Lakatos-Fleisz Katalin

    Hajótörött Kolozsvár főterén

    A kötet egyetlen, a kolozsváriak számára nagyon is kultikus helyet idéz meg: Kolozsvár belvárosát, a Főteret, valamint annak környező utcáit, méghozzá egy merész metaforával tenger képében. És ha már tenger, akkor a tengeri tehenek, azaz a lamantinok, és persze az elmaradhatatlan sirályok – melyek mindig a fejünk fölött köröznek – gazdag képi világba burkolóznak.