Az almacsutkát rágcsáló Éva, a cigánynak öltözött férfi és a nők, akik nélkül nem létezhet egyetlen carmen sem
A Magyar Operában ülök. Egyedül jöttem, kíváncsian és csekély előzetes tudással Bizet darabját és az opera világát illetően. Megszeppenve játszom el az előfelvetésekkel, szinte mitikus távlatba helyezve a bizet-i hősnőt. Alig várom, hogy fellépjen a színre, látni akarom, ahogy hús-vér valójában megteremtődik előttem a szimbólum: azt képzelem, hogy Carmen az almacsutkát rágó Éva. A szexuális vonzerejében kikezdhetetlen cigánylány, aki a határvonalon flamencózik az állatiasan primitív és az ösztönszerűen tiszta között. Egy másik kultúra és moralitás lányának látom, aki elég magabiztos ahhoz, hogy a pisztolyt csukott szemével a halántékához szorítsa, úgy, hogy nem is látja ijedtükben összerezzeni azokat, akik körülötte állnak. Ki ne szeretne Carmen lenni?
Amikor megjelenik a színen, mégis az az érzésem, hogy nagyon ismerős. Nemcsak ez a sevillai cigánylány, akinek archetípusa megannyi formában, megannyi színpadon és kulturális reprezentációban tűnik fel, nem Veress Orsolya megjelenése az, ami emlékeztet engem arra, akit a tegnap láttam az üzletben, a buszon vagy a Sora üzletház előtti átjárónál. Carment jól ismerem. Még messzebb megyek, Carment jól ismeri mindenki. Az eseménysor fókuszában áll, szinte narrátori a teljhatalma, amivel alakítja a történéseket. Azon töprengek, hogy létezik-e a csábítás általános algoritmusa, amely Éva óta működőképes, és valóságszerű-e a vágynak ez a visszautasíthatatlan ábrázolásmódja, amit Carmen láttat. Ha pedig ez a szereplő csupán szimbolikus, mi indokolja, hogy ilyen módon értelmezzük? Kinek a szemével nézzük Carment?
Elsőként a férfi perspektívájába helyezkedem. A Don José és Carmen közötti viszony több aspektusból tekintve is problematikus: két egymástól idegen kultúra találkozása, szembetűnő értékrendbeli különbségek terhelik. Don José kissé sajnálatra méltóként tűnik fel a cigányok között. A férfi, akit a csábítás kiszámítható eszközeivel kiszakítanak természetes közegéből, ahol előkelő pozícióval bír a társadalmi és erkölcsi hierarchiában is, most esetlenné válik. Don José nem született cigánynak, az új közösségében az egyetlen erény, amivel rendelkezik, egy nő szimpátiája. A Carmenhez való ragaszkodása innen tekintve meghaladja a csábító nő sziréni értelmezését: ez a vonzalom már nemcsak a szexualitásból táplálkozik, hanem egyfajta társadalmi függőség mellékterméke is. Nem akarom azt állítani, hogy igyekeznünk kellene Don Josét felmenteni, ahogy azt sem, hogy a bűne bármilyen olvasatban is bocsánatosnak minősülne. Amit mondani akarok, az az, hogy nem a vágy démonizálásával kellene megmagyaráznunk a tettét, ezáltal szerelmi gyilkossággá bagatellizálni egy ennyire összetett kérdéskört. Nem a szerelem, a szexualitás vagy ezek viszonzatlansága hívja elő egy másik ember birtoklásának gondolatát. Ennek értelmében nincs is szerelmi gyilkosság, és Don José motivációja sem a testi vágytól elvakult férfié, hanem sokkal inkább egy pozícióját és méltóságát vesztett egyéné, aki már nem rendelkezik eszközökkel a visszacsatoláshoz.
Michaeláról szinte meg is feledkezem, amikor a L'amour est un oiseau rebelle szól. Szánom a gúnyos férfiak között szlalomozó, prédaállatként összerezzenő, kislányos Michaelát, míg rájövök: az ő perspektívája valójában az enyém. Vagyis tulajdonképpen a nézőé, aki úgy látja Carment, ahogy Bizet láttatni akarja. Ott állunk mind, világoskék egyenszoknyában egyetlen vörös pontra szegezve a tekintetünk, amitől még haloványabbá, még szelídebbé válik a mi pasztellárnyalatunk. Carmen igazából csak Michaela szemszögéből válhat azzá, aki: a másikká, az idegenné. Az ismeretlensége elég teret ad ahhoz, hogy a fantázia romantikus képzettársításai érvényesüljenek. A korlátlan vonzerő csak illúzió, a két nő kontrasztjának játéka, ahogyan Michaela ártalmatlan szelídsége is, amitől a helyes döntések, a járható út szimbólumaként tűnik fel. És a tudat, hogy Carmen sosem létezhet Michaela nélkül, felszabadító.
Nem tisztem azt mondani, hogy a helyes döntés az, ha az ember a michaelákat válassza, ahogy azt sem, hogy a carmenek mindig a birtokolhatatlan vágy szimbólumai. Szerintem nincsenek carmenek michaelák nélkül, és fordítva: egyetlen michaela sem létezhet, ha nincsen carmen. Hogy melyikük lehet a vonzóbb számunkra? Éppen az, amelyik kevésbé tűnik elérhetőnek.
A bemutató beharangozóját, a szereposztást az alábbi linkre kattintva találják meg: https://magyaropera.ro/hirek/georges-bizet-carmen-bemutato
Fotók: Kolozsvári Magyar Opera, Szabó Péter
