Borges, Hemingvay, állatok antropomorfizálása, szerelmes versek, levélregény, performantivitás és kortárs irodalom – kulcsszavakban erről beszélgetett Kovács Újszászy Péterrel, aki ősszel az Irodalmi Jelen debütdíját vehette át, Ferencz-Nagy Zoltán és Lázár Kinga.

Kétezerhuszonhárom február utolsó napján, a Hervay Klubon Ferentz Anna-Kata és Lázár Kinga olvasott fel. A meghívottakkal André Ferenc és Nagy Zalán beszélgetett.

A hétvégén az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club szervezésében megnéztük, hogyan működik nulla fok környékén, az erdő sűrűjében a kortárs magyar líra. A rendhagyó felolvasást és a hangulatot Varga András zenész, lapunk olvasója, a természet és művészetek együttállásának alapos ismerője fényképezte. A képriportot a felolvasók és a közönségben soraiban ülő, de a performanszba aktívan bekapcsolódó költők és prózaírók verseivel "illusztráltuk".

A válasz, amivel hazajöhettem erről a formabontó kísérletről: ahogy a téli erdőnek sem kell feltétlenül hó, hogy szép legyen, úgy az irodalomnak sem kell feltétlenül a négy fal biztonsága, hogy megszólíthasson.

Böszörményi Zoltán a Regálban egy olyan teret alkot meg, amelyben az olvasó –akárcsak a regény szereplői – találkozik az átmenetire berendezett lét tapasztalatával, a bőröndből öltözködés kényelmetlen rítusával. A lehetséges olvasatok közül erőteljesen kidomborodik a román kommunizmus megidézése, a modern láger és a kivándorlás tapasztalata.

Hogyan képzelünk el egy légüres teret? Mit értünk meg egy ismeretlen nyelven? Mi olvasható ki az összemosódott betűkből? Hol születnek a történetek? Lehet-e a hiány a teremtés előfeltétele?

A kritikaírás, úgy gondolja, nagy felelősség, hiszen sok esetben a kritikus determinálja az olvasói értelmezést. A friss kiadvány olvasottságát egy pozitív kicsengésű, de akár egy erősen bíráló hangú kritikai visszhang is növelheti.

A párbeszéd kéne álljon a közösségi irodalombefogadás középpontjában, s a párbeszédnek a kritikák adhatnak utat, vagy éppenséggel összegezhetik a már kibontakozó párbeszéde(ke)t. Ez az akár polemikus, de mindenképpen dialogikus folyamat vezethet oda, hogy továbbfejlesszük magunkat a világunk ingereire való reagálásban.

Azt képzelem, hogy Carmen az almacsutkát rágó Éva. A szexuális vonzerejében kikezdhetetlen cigánylány, aki a határvonalon flamencózik az állatiasan primitív és az ösztönszerűen tiszta között. Egy másik kultúra és moralitás lányának látom, aki elég magabiztos ahhoz, hogy a pisztolyt csukott szemével a halántékához szorítsa, úgy, hogy nem is látja ijedtükben összerezzeni azokat, akik körülötte állnak. Ki ne szeretne Carmen lenni?

A vadász nem ismeri a szerelmet, de látta már lőtt sebnek a csillagokat.

Az Irodalmi Jelen néhány szerzőjét arra kértük fel, hogy írjanak az Angyalnak, a kis Jézusnak levelet, amelyben visszaemlékeznek régi, gyermekkori karácsonyokra. Néhány költő versben fogalmazta meg a mondanivalóját, de volt olyan prózaírói is, aki humoros fiktív levelet írt (Gáspár Ferenc).

„A Nagy Medve az égben,
egy szív-báli barátom
sorsom egy csillagképből
követi messzelátón.”

2018 februárjában a Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó tehetségkutató pályázatot hirdetett határon túli középiskolások számára. A megmérettetésre közel száz fiatal vállalkozott, a legjobbak alkotótáborba kaptak meghívást, ahol kezdetét vette az a mai napig tartó műhelymunka, melynek gyümölcseit e kötetet lapozgatva ízlelgethetjük. Akad köztük fanyar, édes, pikáns; van zamatosra érett és itt-ott még kissé zöldes is. Ami azonban közös bennük: a lehetőség. Céljuk és feladatuk nem lehet kevesebb, mint a kortárs irodalom vérkeringésének felfrissítése, aminek tagadhatatlanul eljött az ideje. Égetően szükséges az új, lendületes nemzedék térhódítása, akik a XXI. század nyelvén szólva, mégis a tradíciók mentén alkotnak újat.
Rózsássy Barbara