Megcsalt természet

március

az utcán a fák már virágból 
hímeznek madeirát,
és sziromcsipkések a pocsolyák.

két fiatal nő babakocsit tol 
maszk nélkül, egymás mellett.

serdül az év, a természet
beeteti a világot most is szerelemmel, 
pedig mindenhol a covid-19 foga rág.
ki fogja ki?

a tavasz mégis terveket sző, mint mindig, 
ahogy én is
az éjszaka hintaágyán,
pedig a 39 fokos lepedőn fekszem
priznicben, a fejgörcsös nap után.
és mellettem a laptop mailt hallucinál.
 
ismeretlen vagyok most magamnak.
neki is én.
fakír szememben a végtelen
+ a sok volt tűszúrás-szerelem. 
ott van mind a szívemben 
hurokra kötve, és az élet, 
mint a tárgyak nélküli kiállítás.
 
orvost hívjak, 
vagy szedjem be az emlékeket,
akár tablettát?

augusztus 

hajamban száraz szirom, mint korpa.
áthangolódva kiírom sorsom, magam.
névtáblámra azt, hogy senki ne keressen.
felesleges.
érzelmileg túltáplált, 
hatvanas nő,
ágyflörtre se kapható.

mailekből avart teremtő,
összesöpri magát és kuka.
szúnyoghálón kapaszkodó, szürke fény-
nyalábokból ki fűzne gyöngyemlékláncokat?

kinyitom az ablakot. 
csiripelés lent, 
fészekbe költözködő fecskének
egyedül itt nincs helye. 
leverem, szégyellem,
de fiókái nincsenek.