A palackba zárt üzenet
Kiüresedés. Ez a szó jellemzi a ma társadalmát. Már a húsz-negyven év közötti korosztály tagjai is kiégtek. Nem véletlen, hogy a Facebook dühöngővé vált, ahol bárki bármikor bármi felett hozhat ítéletet. Tízmillió orvos és tízmillió háborús szakértő országa vagyunk. Soha nem tudjuk, mi igaz, mi nem, a bizonytalanság (főleg a járvány óta) állandó kísérőnk – mutatnak rá Lőrincz P. Gabriella tárcái, esszéi. Olyan „tüneteken” keresztül világítja meg ezt a jelenséget, mint például ünnepeink megélése, megtartása, legyen az állami, egyházi vagy kulturális. Igazán és mélyen csak keveseket érint meg Trianon, Jézus születése, kereszthalála mára csak a pénzköltésről szól, nem valódi ünnep, az elmélyülés tere, a költészet napja kötelező iskolai rendezvény, ahol sokan csak testben vannak jelen. Mivé lettek a versek? Azon kevesek lelki forrása, akik még hajlandóak szépirodalmat olvasni. Mivé lett a halál? Az élet természetes velejárója tabutémává korcsosult. Mivé lett a kereszténység? Egy maroknyi embercsoport megvetendő gondolkodásmódjává. Hová lett az Isten? És mit tehet egy alkotó, egy költő, ha változtatni akar? Lőrincz P. Gabriella elmélkedésre, vitára sarkall, motivál, megoldási lehetőségeket mutat.
Az „én” felerősödésével a közösség (legyen az családi, vallási, munkahelyi, nemzeti, sportolói, alkotói) szerepe háttérbe szorult, lassan eltűnni látszik. Az egyedüllét már nem örömteli pihenő, kikapcsolódás, hanem magány. „Belefulladva az önmegvalósításba magányossá válnak generációk, minden második ember fizet azért, hogy meghallgassák, miközben a mellette ülő épp erre vágyik, csak túl kéne látni önmagunkon.” (Hogy került oda Isten?)
Jól mutatják ezt az első, tavaszi karanténhoz kapcsolódó reakciók. Sokan nagyon megszenvedték a bezártságot, a tényleges elszeparálódást, mert a közösségi média sem tudta pótolni az élő találkozást. Ugyanennyien vannak viszont, akiknek csodálatos és mélyen megélt időszak volt ez. Utóbbiak persze főleg vidékiek, akik családjuk körében élvezhették a virágba boruló természet szépségét, a napsütést. Mert végre megállt egy pillanatra a világ, lehetett pihenni, volt idő kiülni a kertbe egy könyvvel, teával, kávéval. Egyszerűen csak jelen lenni sietség, kapkodás nélkül. Mintha meghallgattatott volna a fohász, amivel régóta, sokan kérték a Fennvalót, mert nincs idő a családra, a nyugalomra. Most volt. Ha a járvány árnyékában is, de volt. Nemcsak nem kellett, nem is szabadott mászkálni sehová. A természet megélénkült, tisztult a levegő, és emberek tömegét fogta el a – talán utoljára a rendszerváltáskor megélt – remény és bizakodás. Ha rövid ideig is.
E két tényező, a közösségek széthullása és az állandó rohanás állhat a kiüresedés mögött – mutatnak rá a szövegek. És a hitnélküliség. Hogy miben hiszünk, mindegy, de valahol belül mindünknek szüksége van a vigaszra, arra az isteni szeretetre, ami feltétel nélkül átölel minket. És ami jelen is van a világban, csak észre kell venni. A hit valójában nem más, mint a hála érzete. Mindazért, amink van.
Tanulságaiban a kötet sok gondolata ismerős lehet. De egy olyan bölcs gondolkodó szeméből láthatjuk meg ezeket, mely a legapróbb részletekig fedi fel jelenlegi életünk alapélményeit, érzeteit, okukat nem gyűlölködően, nem haraggal – ahogy ma a legtöbb, társadalomkritikát tartalmazó műnél látjuk –, hanem élet- és emberszerető attitűdből világítja meg. Úgy ölelnek át ezek az szövegek, mint az anyai kezek, melyek óvnak, simogatnak és vezetnek egyszerre. Mindez gazdagon átitatva az elmúlt század tragédiáinak tanulságaival.
A könyv gerincét tehát egyfelől ezek a gondolatok adják, melyek a mai, hétköznapi ember életéről szólnak. A másik tartóoszlopa pedig az alkotásról, irodalomról, különösen a költészetről szóló elmélkedések, kisesszék. Mitől olvasó az olvasó? Hogyan születik az író? Pejoratív-e az írónő megnevezés? Dolgozik-e a költő? Mi egy könyv élete? A pályakezdő írónak különösen ajánlott olvasmány, olyan fontos és hasznos tudást közvetít, amelyet egy írópalántának elsajátítania, tudatosítania kötelező, ha ebben a szakmában kíván érvényesülni. De azok számára is, akik nem írnak, izgalmas lehet betekinteni az irodalom, az alkotás és az irodalmi élet kulisszái mögé.
„A könyv palackposta. A szerző és az olvasó közötti levelezés – kalandos útja során vagy működik, vagy nem. Az író megteszi a dolgát, ír, és továbbítja üzenetét az olvasó felé. Az olvasó is megteszi a dolgát, olvas, aláhúz, kölcsönad, csomagol, tüzet gyújt, s ki tudja, még mit csinál a termékkel. Amíg a tulajdonunkban van, szeressük a könyvet, gondoljuk végig rögös útját, s ha olyan könyv kerül hozzánk, amit kevésbé értékelünk, adjuk tovább, hiszen minden könyvnek megvan a maga olvasója, akkor is, ha azok nem mi vagyunk.” (Palackposta)
Lőrincz P. Gabriella: Reflexiók. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021.
