A semmi és a minden távlatában nehéz identitásunkat mederben tartani: meddig tartok mint ember, s hol kezdődik a fa? Kinyilatkoztathatom-e a nem emberinek a fájdalmát? Nyújtózkodhatok-e az ég felé? A 2018-as Szégyenhez képest Muszka Sándor legutóbbi kötete, az Idegen állat az emberként létezést nem az elkerülhetetlen halál felől fosztja meg kitüntetettségétől, hanem a semmi és a minden tágasságában. A két véglet dialektikájában egyik fél sem kerekedik felül. Muszka „a semmi ellen a mindent” (Séta) hívja, ugyanakkor a minden kellemetlen szegletén elborzadva azt kérdezi, hogy: „Ugye ez itt még nem az a genny, a kín, / ugye ez itt már a semmi”. Talán ennek az oszcillációnak a végigkövetésével oldható fel legkönnyebben a versek tömörségéből adódó meg-megbicsaklás és a kötet hangulaton túli értéke.

Mohák álmodnak nyelved alatt.
A városra fátylat lélegzetünk terít.

Egymást követő éjjelen
a segesvári csatáról álmodom,
a fehéregyházi szabdalt völgyekről,
sűrű erdőiről, a héjjasfalvi poros útról,
ahol az akkori szemtanúk utoljára látni véltek.

Kiüresedés. Ez a szó jellemzi a ma társadalmát. Már a húsz-negyven év közötti korosztály tagjai is kiégtek. Nem véletlen, hogy a Facebook dühöngővé vált, ahol bárki bármikor bármi felett hozhat ítéletet. Tízmillió orvos és tízmillió háborús szakértő országa vagyunk. Soha nem tudjuk, mi igaz, mi nem, a bizonytalanság (főleg a járvány óta) állandó kísérőnk – mutatnak rá Lőrincz P. Gabriella tárcái, esszéi. Olyan „tüneteken” keresztül világítja meg ezt a jelenséget, mint például ünnepeink megélése, megtartása, legyen az állami, egyházi vagy kulturális.

Lírai mélységek és filozofikus magasságok: ezek jellemzik Csontos Márta legújabb, tizedik verseskötetét, a Carpe diem-kísérleteket. A közel száz verset tartalmazó kötet a 2018–2021 közötti líratermését tartalmazza, amelynek a fele korábban publikált anyag (Agria, A hetedik, A Vörös Postakocsi, Együtt, Ezredvég, Helikon, Hitel, Napút, Nyugat Plusz, Tiszatáj, Újvárad, Várad). A kötet négy ciklusra tagolódik: Az embergép tragikomédiája, Naplójegyzetek, Kiszakított lapok, Carpe diem; mindegyik ciklust egy-egy mottó vezet be, Mészöly Miklós, Pilinszky János, Fekete István és Nemes Nagy Ágnes szövegeivel. „…hirdetem, hogy minden / szerepkörben a lét ajándéka vagyok, / túl akarom kiabálni a fájdalom / harangzúgását” – fogalmaz a szerző Látványterv című versében, amelynek kulcsszava az első és utolsó versszakaszban is feltűnő (belső) üresség

De ha a meddő próbálkozások órája lejárt,
s a kérges gond fölé zömök felleg hajol,
látod-e, mit vontat:
gyermekkori emléket

nézem az erdőt,
várom a tisztást,
tükörképem
lüktet a holdon.