Fluxus és forma
Várakozás (Anticipation), előérzet, hővillanás… Áramlások, erő-hullámok, szikrák, el-illanás, amott formák bomlanak, néhol enyhül a hatás…
A miniatűr világ piramisai mikrokozmikus terekbe menekültek… Ismeretlen repedésekből, töredezett ér-hálókból kirajzolódó geometrikus formák. Szimbolikus Szemek… Vég-ek, kiszögelések, remények (a lila párába burkolódzó háromszögek jegyében)…
Lynda Stevens kiállítása nyomán
(Art9 Galéria, Budapest, 2023. 04. 18. – 05. 05.)
Isteni háromszögek helyett: profán-intim terek, geometrikus kitárások, beszögelések, tapaszt(al)ások, rejtett pupillák, kvázi-kubista szervek, opálos ablakok, kapuk – s újabb és újabb ablakok, kitárva az érzékelések (és tapintat-rések) dimenziói felé… Igen! Nyitott szerv-szemek mindenhol…
Magán-ügyi dobozok, lét-töredékek kibontása: a mágikus öntudat-ládákba bármit rejthetünk, higany- és homokképeket, csillagport, cellulózt, csonkított emlékeket, preparált titkokat… Fluxus és nexus! Lappangó művészettörténeti kiterjedések, mondhatni: traktusok és generatív gesztusok keverednek az elme üstjében…
Elektromos térerők, mágneses erővonalak. Delejezések! A mágneses fluxus nem más, mint az adott felületen lévő indukcióvonalak száma. Minden folyik, minden változik. A fluxus persze tágabb fogalom, mert többféle aktivitás belefér. Most egy-egy izmus izom-nyers karcolata és velő-nyoma is lappang a befordult térben…
A FIT (Fejlődési Irányvonal Teszt) azt vizsgálja, amikor még képlékeny, nem kristályosodott ki, tehát szinte kialakulásakor (in statu nascendi) kutatható a jellem. Ezen pszichológiai teszt által már idejekorán kimutatható a jellemkép, avagy: a jellem eszköztára kivetül, így az egyén jövőkép-lehetőségei is kirajzolód(hat)nak…
Valahol (talán a bizarr történetek részecskéi között) olvastam, vagy képzeltem, hogy egy jó pszichometrikus eszköz egy precízen megtervezett csapdára emlékeztet. Amikor a psziché beleesik, vergődni kezd, és minél jobban vergődik, annál több nyomot hagy…
Lynda Stevens világának álom-tereiben visszatérő motívumok sorakoznak… Szimbolikáktól is megsebzett, átérző, ön-dinamikus áthatások. Az áthajlások és áthallások hallucinatív, fröccsenő fixálásai (indirekt) meta-poézisek, netán anti-tézisek és art-protézisek? – Nem tudhatjuk biztosan.
Nemespenész-kristályok a fortyogó láva-falban, de lassan kihűl minden… A konkrét és fiktív időkben ébredés-képzeleg a leíró (a néző) – és az ábrákkal, szófoszlányokkal, lekopott jelekkel, lemállott üzenetekkel teli falat figyeli:
talán Tarkovszkij egyik (szinte mozdulatlan) jelenetében, egy elhagyott szobában, ahol zöldes-kékes párás félhomályban, eső-áztatta ablakon át tekint vissza magára egy meghasonlott, jelenés-telített, szentekkel is beszélgető ember… A kamera a fal központi részletére, krétával fölvésett számokra fókuszál: 1+1 = 1!
Fosszíliák berregő kép-relief-zörrenései, becsavarodó kövület-formák csigahéj-mocorgásai az elszabadult, tétován lebegő, miniatűr piramisokban. Hieroglifák és mixtúrák az utazó táblaképeken: áttetsző cukorsüvegen át ábrándozva…
Fellobbanás, kilebegtetés, lobogás… Flesh-flesh-flesh: vakító villanás! Mélykék réz négyzetek rezegnek (Copper squares in deep blue), a lila háromszögek pedig a szomorúság mögötti ködben: szavak nélkül értekeznek… Streams of Triangles: patakzó, áradó, majd zúduló háromszög-vízesések óriási kivetítőn: egy meteorológus hologram-termének üvegfalából kiszakadva…
A belátások tereiben insulák, kis insula-csoportok, sajátos szigetek jelennek meg, melyek megfoghatatlan lelki térképekként folynak szerte, párologva folynak, s csak folynak, tova-folynak…
Csönd!
In Xanadu did Kubla Khan
A stately pleasure-dome decree:
Where Alph, the sacred river, ran
Through caverns measureless to man
Down to a sunless sea.
Xanaduban Kubla kán
Egy impozáns örömkupola rendelet:
Ahol Alph, a szent folyó futott
Barlangokon keresztül, mértéktelenül az emberhez
Le a napmentes tengerre.
(Google fordító)
So twice five miles of fertile ground
With walls and towers were girdled round:
And there were gardens bright with sinuous rills
Where blossom’d many an incense-bearing tree;
And here were forests ancient as the hills,
Enfolding sunny spots of greenery…
Kubla kán tündérpalotát
építtetett Xanaduban,
hol roppant barlangokon át
örök éjbe veti magát
az Alph, a szent folyam.
Mérföldnyi jó földek, folyó-erezet,
miket pompás torony s kőfal övezett.
S ott tömjénfa nyílt, illat volt a lomb,
tündöklő kertek és kanyargó patak;
ott sötét erdők, időtlen szakadék, furcsa domb:
ölelték a napos pázsitfoltokat.
De ó, amott: a cédrus-födte bércen:
mélybe-málló hasadék szakadt!
Micsoda vad hely! Démon-kedvesét sem
siratja szentebb, iszonyúbb vidéken
elhagyott nő a sápadt hold alatt!
S e szakadékból, forrva, zakatolva,
mintha a föld gyors lélegzete volna,
hatalmas forrás lüktetett elő:
torkából, mint felugró jégeső
vagy mint a pelyvás mag a csép alatt,
ívben repült a sok nagy szirtdarab:
s táncos sziklákkal együtt így okádta
a folyót a kút örök robbanása.
A kéjpalota nézte sok száz
lenge tornyát a vízen
és egy zene volt a forrás
és a barlang egy ütem.
Élet és művészet, ihlet és csoda:
jégbarlangok és napfénypalota!
(Samuel Taylor Coleridge: Kubla Khan, részletek. Szabó Lőrinc fordítása, átköltött mondat-betétek: Nagy Zopán)
