A pengő
1927. január 1-től 1946. július 31-ig volt a magyar állam hivatalos fizetőeszköze. Élt szűk húsz évet. Sorsa lényegében az ország sorsa. Vagy balsorsa.
Nézzük meg közelebbről. Az aranyfedezetet véve, 1 kg színarany 3800 pengőt ért. Egy akkori USA dollár átváltva, 5.7 pengő, egy német birodalmi márkáért csak 1.3 pengőt kellett adni. Ami kézzelfoghatóbbá teszi, mit is ért ez a pénz a gyakorlatban, az a bérek, jövedelmek és az árak szembesítése. Lássunk néhány példát: egy mázsa búza ára 12–36 pengő. A rozsé 9, a burgonyáé 7, a bab ára 56 pengő mázsánként. Egy kg marhahús ára 2.40, a sertéskaraj 2.60, a párizsi 2.80. De mivel extra igények és szolgáltatások akkor is voltak, íme: egy menet egy közönséges lotyóval (a nőnek nem volt szobája) 1.50 pengő, míg minőségibb szinten (a hölgynek volt szobája, plusz külcsín, belbecs stb.) 3.50–4 pengő. Ezzel szemben egy napszámos kaszás bére, (1932-ben, a nagy világgazdasági válság teljében, mikor a búza ára töredékére zsugorodott) – reggel öttől este hétig tartó rothasztó melegben 1.20–1.50 pengő.
Egy ipari munkás napi bére ugyanakkor 3–4, a vasutasé 3–5, a kezdő ifjúmunkásé 2–2.50 pengő. Babits Mihálynak vagy Kosztolányi Dezsőnek 7–10 pengőt fizettek egy-egy verselményért, rövidebb írásért. Kezdő tanító 150-et, tanár 220–260-at kapott havonta. Legnagyobb jövedelemmel Dreher Jenő bírt (sörbarátok sejtik, kiről van szó), míg 1935-ben alig 399 ezer pengőt, 1940-ben 645 ezret kaszált. A híres tudós, művész, orvos, mérnök többet keresett, mint egy miniszter vagy tábornok. Szekfű Gyula, a történész és egyetemi tanár 33 ezret vihetett haza évente, Jávor Pál ennél is többet, 35–40 ezret keresett.
A magyar királyi miniszterelnöknek 2785 pengő jutott havonta. Horthy Miklós kormányzó juttatása ennél valamivel kevesebb volt. A körülrajongott filmsztár tömöttebb bukszával dicsekedhetett, mint az államfő vagy a kormányfő. 200 pengő egy Orion rádiókészülék ára, 150 egy tíz napos osztrák sítúra, 99 egy bicikli és egy doboz hiper-szuper, mézben pácolt amerikai cigaretta, a Darling ára 1.80 pengő.
Mai forintunkra gondolva, mit mondjunk? Csendesen és mélyet sóhajtva pár tényre szorítkozunk.
A pengő a II. világháború szinte utolsó pillanatáig megőrizte vásárlóértékét. Már a harmincas években a „Balkán dollárjaként” tisztelték, valamiért megbízhatóbbnak tűnt, mint a csehszlovák korona, a német márka, a francia frank vagy az olasz líra – hogy a lejről, dínárról vagy drachmáról ne is beszéljünk. Jellemző eset, hogy amikor a magyar csapatok 1944 szeptemberében elfoglalták a dél-erdélyi Tordát, a helybéli román boltosok, kofák és kocsmárosok pengőben kérték az elszámolást, mondván: a helyzet bizonytalan, de a pengő biztos. Észak-Erdélyben 1945 végéig a pengő ugyanolyan bevett fizetőeszköz volt, mint a lej.
Az első merényletet Hitlerék követték el a magyar pénz ellen. Nem törlesztették adósságaikat – igen, igen, Németország tartozott nekünk! –, ami 1943-ban 1000 millió (= egymilliárd), 1944-ben 1400 millió pengőre duzzadt. Utóbbi önmagában kb. 50%-kal több pénzmennyiség, mint amennyi 1939-ben egész Magyarországon forgalomban volt. Olyan ez, mintha mondjuk, egy kitűnő paripa vérét 1400 pióca szívná, de a pengő ezt még túlélte.
A második csapást, amibe a pengő már belefulladt, a hazánkat felszabadító dicsőséges Vörös Hadsereg mérte rá. Amint az ország területére léptek, nyakló nélkül hozták forgalomba az un. vörös pengőt. Szigorúan köteleztek minden bankot, vállalatot, intézményt és magánszemélyt, hogy a szovjet papírpénzeket (aminek fedezete a dávájcsász és a joptvojmáty volt...) a régi jó pengővel azonos értékű fizetőeszközként fogadják el. A szovjet nyomdák sztahanovista lendülettel ontották a bankjegyeket, határ a csillagos ég, hogy a nagy Sztálin kedvenc szavajárását idézzük. Ráadásul itt volt a kétszeresen is végigrabolt, háború dúlta, lepusztított ország. A többit akárki elképzelheti. Ám a pengő, amely tudott élni, tudott meghalni is. Nem szürkén, unalmasan múlt ki, hanem mint egy vérbeli primadonna a színpadon.
Bekerült a Guinness rekordok aranykönyvébe!
Fantasztikus, elképesztő – a világtörténelemben egyedülálló, szó szerint megmérhetetlen infláció volt az ő feledhetetlen hattyúdala. Ha 1945 augusztusában (az ország romokban...) egy kg kenyér ára már 6 (hat) pengő, tíz hónap múlva, 1946 júniusában ugyanannyi kenyér 5 850 000 000 (ötmilliárdnyolcszázötvenmillió) pengőbe került. Volt idő, amikor az árak 15 óránként duplázódtak. Az 1946. augusztus 1-én bevezetett forint értéke 400 ezer quadrillió pengővel volt egyenlő. Mennyi ez? Tessék a 4-es után legalább huszonkilenc nullát írni, de inkább amennyit csak bírunk, csak minél több legyen és – annyi.
A pengő világszerte, sőt bizton mondhatjuk, Galaktika-szerte fölényesen bebiztosított első helyét az afrikai Zimbabwe Köztársaság pénze próbálta elorozni nemrég, de még a magyar csúcs közelébe sem jutott.
Végül is jöjjön a kényes kérdés: hány mai forintot érne a békebeli, erős pengő? A válaszhoz akrobata mutatványok kellenek. Akkor még volt bilgerli csizma, slinger bugyi, lópatkolás, fapapucs, bábaasszony, tajtékpipa, gatyamadzag – de nem volt szilikonmell, okostelefon, légkondi, Viagra, sajtburger, plazmatévé, hüvelygomba-reklám és Győzike.
Ha szigorúan a dollár (1938) – pengő (1938) – dollár (2020) – forint (2020) fokozatain át bukdácsolunk, akkor a pengő ma kb. 1050 forintot ér. De ha az aranyhoz viszonyított értékét vesszük (1 kg színarany 11 500 000 (tizenegymillióötszázezer) Ft. és ha ezt elosztjuk 3800-zal, akkor 1 pengő = 3026 forint. Nem(csak) az „arany középút” kényelmessége, ha rábólintunk, hogy az igazságot valahol 1500–2000 forint között kell keresni. Most már mindenki osszon-szorozzon, viszonyítson, spekuláljon, hogy mikor volt jobb, akkor-e vagy most.
A pengő egy kirabolt, feldarabolt ország (Trianon) oxigénje, plusz vitaminja lett. Megbízható volt, mint a Hoffer traktor, a Magyar Királyi Posta, a Botond rajszállító terepjáró, a kakastollas csendőr, a MÁV, mint a Zrínyi rohamlöveg, a Tungsram és a magyar ember. Néha van egy olyan teljesen irracionális, konok érzése az embernek, hogy a pengő önmagában is érték volt – több mint értékmérő, árjelző vagy fizetőeszköz. A magyaron kívül még öt nyelven, köztük románul is rányomtatták a címletet. S a végtelen számú nullák tengerében oldódott fel, mint Buddha a nirvánában. A pengőt a semmiből teremtették és a semmibe tért vissza.
