„A nap heve nem vész el. Hiába
A langy eső sem ömlik a tájra:
Ha lesz oly kor, hogy a népek előtt
A nemzet és haza összeomolt
S nem lesz hon, csak világ – a magyarnak
Lesz hazája, mert Kossuthja volt!...”

Ady Endre: Kossuth halálának évfordulóján
 

Ki volt Ő? Rengeteg a kérdőjel, felkiáltójel. Olykor egy-egy higgadt tőmondat és pont. 

Tudása páratlan; aki őt hallgatja, olvassa, az az érzése, hogy maga a történelem szól belőle. Mindezt utánozhatatlan humorral, „szögedies” ízekkel, hangulatokkal beszéli el. Sarkadon él, de a határ másik oldalán született, talán ezért is szemlél mindent több oldalról. Nagyvarjasi Szabó István idén márciusban 75 éves.

Historia est magistra vitae. Talán mindannyiunknak ez az első „latinélménye” az iskolából, legalábbis az első latin mondás, amelyet megtanulunk, legkésőbb az első történelemórán.

Ha valaki a saját, hús-vér létezésével igazolja ennek a bölcsességnek az érvényességét, az bizonyosan Szabó István – mégpedig a Nagyvarjasról való, megkülönböztetendő ezzel sok más nevezetes Szabó Istvántól.

Rég volt... 1972 szeptemberétől 1988 novemberéig tartott szentegyházi világom. Hangulatok, érzelmek, pillanatok, esetek, tervek emlékei nyüzsögnek. Csak a szépre, igazra, emberségre emlékezhetem, nem tehetek róla, nekem ilyen emlékeim vannak, és nem az idő szépíti meg őket. Ülhetsz a záptojáson évekig, akkor se lesz belőle csirkepaprikás. Ami hamisság, hitványság és bunkóság előfordul mondandómban, arról nem a székelyek tehetnek. Együtt tapasztaltunk, reméltünk és hittünk.

„Aki elfoglalja Magyarországot, az ura egész Európának.” (II. Murád török szultán, 1404–1451)
„Felejteni és újrakezdeni mindent, s mindent megismételni is, mindent, mindent felejtve. Az emlékezés oltás, védőoltás, aki nincsen beoltva, az a test védtelen, az a nép védtelen, bután, ártatlanul, ostobán nyitott a legsúlyosabb, de legsilányabb támadásnak is. (...) Emlékezni aprólékosan, tüzetesen kell egyébként, a bűnök és a sebek minden napjára, minden órájára.” (Cseres Tibor)

„Tisza sorstragédiája, hogy ő jelentette be a háborút, a győzelem ígéretével és a háború végét, a vereséggel.” – Nagyvarjasi Szabó István írása.

Eredetileg a trójai Laokoon mondta, „Félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is”. Mikor ott állt Trója kapuja előtt az óriási faló, tele pisszenés nélkül lapító ógörög kommandóssal. A „trójai faló” -hoz számos szinonima tapad, beetetés, megvezetés, becsapás, csali, átverés, szívás stb. Mikor valami nem az, aminek látszik, vagy nem is látszik. (A zárójelbe tett részek a cikk szerzőjének beszúrásai.)

1927. január 1-től 1946. július 31-ig volt a magyar állam hivatalos fizetőeszköze. Élt szűk húsz évet. Sorsa lényegében az ország sorsa. Vagy balsorsa.

Háromszázhúsz éve (1693), hogy Sarkad megszabadult a török hódoltságtól. Tudnivaló, hogy már 1375-től (!), váltakozó hevességgel dúltak a török–magyar csaták, bő „háromszáz éves háborúvá” terebélyesedve. A Magyar Királyság 1396-tól (nikápolyi csata) már egyértelműen önvédelmi harcokat vívott. Lenni vagy nem lenni? A török az „egyetlen igaz hit” nevében, az iszlám igéitől feldoppingolva, hódított! Kitűnő, fanatizált, kemény harcosok voltak.

 „A legjava annak, amit a történelemnek köszönhetünk, az a lelkesedés, amelyet ébreszt.”

(Goethe)

„A halál mindent megold. Van ember, van probléma. Nincs ember, nincs probléma.”

Kőrösi Csoma Sándor (Csomakőrös, 1784 március 27. – Dardzsiling, Észak-India, 1842. április 11.).

Valamikor, a múlt század hetvenes évei körül, egy kedélyes, kötetlen beszélgetés közepette megkérdeztük B. Gy.-t, kedvelt professzorunkat a kolozsvári egyetemen, mikor lesz a világvége. A válasz: akkor, mikor összetévesztjük az igazságot a hazugsággal, a szüzet a kurvával és (itt fölemelte az ujját, kis szünetet tartott) ezt észre se vesszük!

Első ráhangolódás. Az alábbi két idézet segíthet történelmünk, önismeretünk csillagzatának markánsabb értelmezéséhez.
„Ha Magyarországot a sarokba kívánjuk szorítani s kicsinek akarjuk megtartani, a legjobb, ha az antiszemita Romániával működünk együtt.” (Adolf Hitler: Asztali beszélgetések. Monológok a vezéri főhadiszálláson, 1941–1944.)

Bölcs emberek mondják, hogy egy nemzet akkor hal meg, ha nincs az egyéni és csoportérdekeken túlmutató CÉLJA. Azt is mondják, ha letér a saját, Isten szabta ÚTJÁRÓL.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

A háború több rossz embert csinál, mint amennyit elpusztít – mondotta Immanuel Kant. Mondják még, hogy a legrosszabb béke is jobb minden dolgok legrosszabbikánál, a háborúnál. De mi van, ha bosszúállást, önkényt, megaláztatást, hazugságot és rablást kapunk az áhított béke leplébe csomagolva? Miféle béke az, mely túszokká tesz minket? A háborús bűnösöket megbüntették. És békebűnösök, békesikkasztók nincsenek? Több mint kétezer éve beszélünk a báránybőrbe bújt farkasról.