Egy adventi vers

egy adventi vers

kiporszívóztam 
és felmostam az összes szobát,
mégsem úgy csillog, ahogy szeretném.
nem a padlóban a hiba, karcmentes,
a felmosóvízbe balzsamot tettem, 
nem hagyott nyomot, semmi maszat,
mégsem érzem tisztának,
és a csend is hiányzik.
reggelente és esténként a kémény mellől, 
a padlásról zajokat hallunk.
valami kapar, motoszkál,
a feleségem szerint egér, 
szerintem madár is lehet, 
mi van, ha fialni fog?
beköltenek? nem űzhetem el őket
a halálos hidegek előtt.

még a fásszínt is kitakarítottam, 
de minden reggel piszokba lépek, 
mert rendre oda szarnak a sündisznók.
felzabálják a kutya- és a macskatápot, 
és hálából az etetőbe szarnak.
az udvar is rég össze van gereblyézve, 
egy fonnyadt levelet nem találni.
pedig a szomszédos múzeum fekete mókusai keresik,
amikor a mi telkünkön rejtik el a diót,
de közben rongyosra rágják 
a garázsban őrzött kukoricacsuhés zsákokat.
talán fészket rak.
de mit tehetnék?
ilyenkor mind menedéket keresnek,
téli vackot, oltalmat.
kócos pulink is csak az ajtót lesi, és engem, a gazdáját,
a macska gyorsabb, amint nyílik, surran be.
nem hagyhatom kint, a hidegben.

csodaszép az új hó,
vasalt damasztabrosz kertemben.
a fagy, mint a hajra permetezett lakk, 
megőrzi a piciny lábnyomokat.
új szín érkezik,
vörösborfolt az abroszomon.
idegen macska
oson a kert végéből.
nem macska, gyönyörű róka
lépeget felém, meg-megáll.
mintha azt várná, menjek szembe vele.
én még mindig hiszem, 
hogy jönni fogsz.
jönni fogsz, ahogy
a róka, a mókus, a cinegék,
ha csalogatom, 
amikor a kutyámat szólítom, 
mindig hozzád beszélek. 
amikor azt mondom: 
gyere be, gyere be.