Kik voltak ők? – Emberek, sorsok, helyzetek 1848/49-ből

„A szabadságharc előtti két évtizedben támadtak az óriások. A gondviselés tudta, hogy melyik országba tegye őket, hol lesz rájuk a legnagyobb szükség. Ekkor támadt gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar, Deák Ferenc, a legbölcsebb magyar, Kossuth Lajos, a világ legnagyobb szónoka, Arany János, a legnagyobb epikus költő, Petőfi Sándor, a legnagyobb lírikus költő és Jókai Mór, a legédesebb elbeszélő. Ezek az emberek egyszerre éltek s találkoztak, beszéltek egymással. És velök egyszerre élt és írt Vörösmarty Mihály is. Valóság ez, nem mese. De miért fogytak el, és hová lettek azok az anyák, akik szülték őket?” – teszi fel a kérdést Mikszáth Kálmán.

Valahogy a karácsony szent misztériuma jut az ember eszébe. Csillag, nálunk magyaroknál egy egész csillagzat adja hírül a rég áhított Megváltó, a Szabadság születését, a Haza újjászületését. Hamlet után szabadon, kizökkent az Idő és ők születtek helyre tolni azt.

Kossuth, Görgey és még egy Kossuth...

Deák István, az amerikai Columbia Egyetem történészprofesszora írja A törvényes forradalom – Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben című könyvében.

„Kossuth államférfi volt, aki katonai kérdésekkel is foglalkozott, Görgey csak ragyogó katona. (...) Kossuth tüzes, szenvedélyes, elegáns és színpompás volt; Görgey hideg, szarkasztikus, álszerény, puritán és fensőbbséges. Kossuth hosszú hajat és divatos kerek szakállt viselt, Görgey konzervatív módon rövidre nyíratta a haját és kecskeszakállt hordott. Akadt azonban sok közös vonásuk is, mindkettő kitűnő szervezőtehetség és vezéralkat volt, mindketten mélységesen hittek hazájuk és a maguk elhivatottságában, és mindketten tudták, hogyan kell toborozni mindhalálig elszánt követőket.”

Azért volt még pár közös nevező, mindketten a Felvidékről származtak, elszegényedett, ősi nemesi családból, lutheránus vallásúak, s mind a kettő matuzsálemi kort ért meg. Kossuth 92, Görgey 98 évet élt. Hol van a stressz, a frusztráció annyit szajkózott pusztító hatása?

E két ember emberfeletti munkabírásáról, állóképességéről legendák szóltak, amikben az a legszebb, hogy nem legendák. Az akaraterő elképesztő összpontosításával képesek voltak arra, hogy a rájuk törő megbetegedéseket is szolgálatukba állítsák. Kossuth naponta 40–70 vaskos paksamétát, jelentést „dolgoz fel”, válaszol, szakszerűen intézkedik a gazdaság, pénzügy, közcsend, haderő, felszerelés dolgaiban. Közben az országot járja, lelkesít, toboroz.

Ahol szavát hallják, felizzik a remény, acélos lesz a hit. Plusz az a napi politika! Hónapokon át napi 4-5 órát alszik. Az állam legfőbb irányító testületében, a Honvédelmi Bizottmányban, melynek ő az elnöke, mindössze 31-en (!) dolgoznak – a hivatalszolgákat és kézbesítőket is beleértve. S a hatalom, közigazgatás mintaszerűen működik a mainál háromszorta nagyobb, akkor tizenhárom és fél milliós országban. Különös, a feketézés, korrupció szinte nullára csökken. Kossuth zseniálisan ismeri fel a tehetségeket, a megfelelő embert a megfelelő helyre. (Talán Henryk Dembinsky és Duschek Ferenc esetében fogott mellé. Előbbi fővezéri kinevezését Görgey és a honvédség főtisztjeinek tiltakozására visszavonja, utóbbi pedig a szabadságharc után dicsekedett el avval, hogy ő kezdettől Bécsnek „dolgozott”, szándékosan „felejtett” Pesten kétmillió aranyforintot, majdnem az egész államkasszát – mikor a kormány Debrecenbe vonult vissza, 1849 elején.)

A semmiből, vagy majdnem semmiből ütőképes honvédség született, mely nemcsak a rutinos, jól képzett, jobban felszerelt Habsburg hadsereget győzte le, hanem alaposan megizzasztotta a betörő hatalmas orosz ármádiát is.

Oroszország addigi történelmének legnagyobb hadseregét vezényelte a magyarországi hadjáratba. Még a Napóleont legyőző orosz seregek is jócskán alatta voltak ennek az erőnek. Magyarország erre nemhogy okot, de még ürügyet sem adott. Nekünk csak Béccsel és ránk uszított csatlósaival volt jogos elszámolnivalónk. Pillantsunk a szavak mögé. A magyar hadsereg élelmezéséről ékes példa az ostromlott Komárom. Minden honvéd napi porciója a kenyéradagon, egyebeken kívül fél kiló hús és fél liter bor, és ez nem csak a körülzárt Duna menti erődre érvényes.

A közhonvéd napi zsoldja nyolc, az osztrák katonáé négy krajcár. Nagyon sok szegény parasztgyerek életében nem evett olyan jól s jót, mint a honvédseregben. A haditermelés képes akár napi 500 puska legyártására, pont annyi darabra, amennyire a nagy francia forradalom ipara 1793-ban.

A magyar hadi egészségügy messze megelőzte korának Európáját. Beszéljenek a tények, a sebesültek, betegek halandósága 2% körüli, míg az öt év múlva zajló krími háborúban az angol és francia haderőben ez eléri 30-40%-ot is. (Míg Florence Nightingale föl nem lép.)

Mi a magyar tábori betegápolás titka?

Elsősorban Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna. Flór Ferenccel együtt 172 tábori „kórodát” indít be, ahol a legmodernebb eljárások vegyülnek a hagyományos népi gyógyászattal, tapasztalatokkal.

Tisztaság, tisztaság, rend! A fertőző betegeket elkülönítik a többiektől. A lábadozók a hazai konyha által ismert legjobb, legfinomabb falatokat kapják, amennyi jólesik. A magyar hadikórházakban, a világon először, rendszeresítik a kloroformos érzéstelenítést. Kossuth Zsuzsanna felhívására önkéntes ápolónők sereglenek, segítenek, akiknek legelőször azt kell megszívlelniük, hogy a test mellett a lélek gyógyítása, az őszinte törődés és szeretet a legfontosabb.

Ép testben ép lélek – mondhatnánk. A világosi fegyverletétel a „tábori dajkát” Aradon érte. Haynau letartóztatja, mint Kossuth testvérét és veszélyes lázadót.

Ám ekkor csoda történik. Sebesülten fogságba esett osztrák tisztek, katonák sokasága jelentkezik tanúskodni, hogy Kossuth Zsuzsannának köszönhetik életüket, mert ugyanolyan gondos, emberséges ápolásban részesültek, mint a magyarok. A magatehetetlen ellenség már nem ellenség, hanem szerencsétlen ember. A Kormányzó-elnök húgát szabadon engedik... Történt mindez a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulása előtt tizenöt évvel.

Nem lírai túlzás, hogy Görgey úgyszólván koldusszegény volt. Mint maga mondta, több mint hat esztendő alatt hozzászokott „vacsorára semmit, reggelire pedig egy darab kenyeret enni”, hogy visszafizethesse a kölcsönt, amiből beszerezte a huszártisztek számára előírt felszerelést. (A 12. Nádor huszárezredet választotta, csak azért, mert itt az egyenruha paszományai nem arannyal, hanem a jóval olcsóbb ezüsttel voltak átszőve!)

Talán rendkívüli képességeihez és becsvágyához nem méltó anyagi helyzete miatt túlérzékeny, a lesajnálás látszatára is élesen, gyilkos gúnnyal reagál. Egy ilyen affér után lép ki a császári-királyi hadseregből. Amúgy igazi tudóstípus. Elemző, rendszerező elme, éles megfigyelőképesség, alaposság, fegyelmezettség és megzabolázott, de merész képzelőerő jellemzi. Amire a koronát a csatákban tanúsított halált megvető bátorsága, hidegvére teszi fel. Tényleg majdnem tudós, egyetemi tanár lett. Leszerelése után a prágai egyetem kémia szakára iratkozott, ahol felfedezte a kókuszzsír egyik összetevőjét, a pichurinsavat.

Tanárai, kollégái felnéznek rá. Később elmondja: „Én katonai sikereimnek legnagyobb részét kémiai tanulmányaimnak, a búvárkodás révén szerzett értelmi fegyelmezettségemnek köszönhetem.”

Szerénység, álszerénység? Mikor bátorságáért csodálják, csak legyint, és annyit mond, őt az Isten tökéletlenebbnek teremtette, mint a többi embert, mert neki nem juttatott abból, amiből mindenkinek adott, a félelemérzetből.

1848 tavasza őt is hazahívja, mert a Haza hívja! 30 éves ekkor. Kossuth éles szeme meglátja az egykori főhadnagyban a katonai zsenit, a jövő emberét, az ország dicső kardját. Mindenkit megelőzve, 1848 végén tábornokká léptetik elő, a magyar fősereg vezére, szervezője, kikovácsolója – és még mindig 30 éves.

Mondták, írták, hogy Kossuth lelkes idealista, Görgey hűvös realista. Mondták, írták, hogy Kossuth eleme a képzelet, Görgey eleme a valóság.

Hogy az egyik erőssége a hit, a másiké a kétely, hogy a népvezér túlzottan patetikus, a hadvezér csak azért is cinikus. Kossuth a fénybe néz, Görgey az árnyékot látja. Az egyik a színe, a másik a fonákja. És most jön a magyar történelem gumicsontként rágcsált legbutább vagy legsunyibb kérdése... Kossuth vagy Görgey?

A hangsúly általában a „vagy”-ra, azaz valamelyikük kirekesztésére tétetik. Miért olyan rettenetes észrevenni, hogy Széchenyi nélkül nincs Kossuth, Kossuth nélkül nincs Görgey, s nélkülük nincs magyar megújulás, nincs magyar tartás, nincs ébren tartó magyar fájdalom, nincs magyar remény, nincs örök példa és nincs magyar lényeg. Egyszerűsítve, Széchenyi szántott, Kossuth vetett, Görgey aratott. Előbb fényes győzelmeket, azután sötét átkokat. Tény, hogy néhány okból szembekerültek. Érezhették, talán tudták is, hogy sorsuk, történelmi megítélésük a másik kezében van. Kegyetlen patthelyzet. Se veled, se nélküled.

Történelmet csináló személyiségek nehezen képesek ezt elviselni. De mégis, ők ketten együtt, egyért – a nagyszerű Egész! Kossuth és Görgey. Így! Tévedtek itt-ott? Tévedtek. Innen a Földről sosem látszik a Hold túlsó oldala, mégis elhisszük, hogy van. Kolumbusz abban a tudatban halt meg, hogy Indiába jutott, a penicillint pedig véletlenül fedezték fel.

1848 egy hatalmas szívdobbanás volt, melynek árama ma is árad, mozgat és éltet. A többit bízzuk az Idők örök és titokzatos istenére.