Kedvesem, Ferdinánd(a)
2005-ben születtem Kolozsváron, jelenleg a kolozsvári zenelíceumban tanulok. Írásaimat a Helikon, és az Erdélyi Előretolt Helyőrség közölte.
A Sajó és Aranyos közt
A Mezőség agg lankáin valahol,
nincs rohanás, mindenki csak araszol.
Fiatalon házasodnak csakugyan
minden tisztes, kálvinista faluban.
Ünnepekkor kalács, kacsa, kocsonya,
jóllakik az ember éhes rokona,
pálinkával kínálnak a menyecskék,
mámorossá varázsolják szentestéd.
Hagyományok, munka, hit és szegénység:
nagyapámék pontosan így mesélték.
Szonett nápolyi groteszkkel
Már két szúnyogcsípés van a hátamon,
pedig csak előbb érkeztem Nápolyba.
Dobál a busz, helyem mégis átadom
a néninek, ki a sofőrt átkozza.
Kéregető lép hozzám: Polgártársam,
éhen halok! – pergőn, olaszul mondja,
majd megfulladok szitkozódásában,
mert csak lejt adok, szótlan, vállat vonva.
Otthonomtól csak abban különbözik,
hogy vonzóbbak a szobrok és a hölgyek.
Meglásd, ha hazaérek csütörtökig,
hullatok egynéhány kárörömkönnyet.
Sose szerettelek igazán, Nápoly!
– kántálnám majd, és rengetné a földet.
Kedvesem, Ferdinánd(a)
Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd,
a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat.
Márai Sándor
Mikor kacag, orrában tizenhatod
lüktetésben kalimpál a karika,
búgó hangja nem ismer alázatot.
Ránézek, dobbant: érzelem-lavina,
és senki sem döntheti el helyettem,
hogy kedvesem hajadon, vagy dalia.
Ha találkozunk, ott lapul zsebemben
a piros alma, szerelmem jelképe,
nem kéri, hogy csók előtt eljegyezzem.
Hallgatag, bájosan sötét elméje,
csüdjén a fehérség, mint két pár zokni,
de én minduntalan érzem, megérte
elmenni őhozzá, szart lapátolni.
