Egyirányú utca

Szűk, egyirányú utca vitt a nyaralóhoz. Szélesebb autó nem fér el – kérdezte is Zolit a tulaj, hogy milyen kocsival jönnek, mert lehet, hogy praktikusabb kicsit föntebb parkolni, az udvarba egy mikrobusszal már nem lehet befordulni. Egy régi présházat alakítottak át, azt bérelte ki egy hétre, összkomfort, csendes hely, kocsival mégis minden közel van. Szép a kilátás, bár a Balatonnak csak egy kis csücske látszik, a falu már inkább a harmadik, mint a második vonal. A tulaj nyáron egy cirkuszi kocsiban lakik a telek végén, nem zavarják egymást, segítőkész, egyedül a macskája, Jucika ragaszkodik a ház előtti padhoz meg a hintaágyhoz, mikor hova süt jobban a nap. Tarka, öreg jószág, nehezen mozog már, enni is inkább csak nedves tápot – a maradék fogainak már puha étel kell. Akár anya, gondolta. Bori néninek is inkább fagylalt kellett már, mint nápolyi, krokett vagy sült krumpli. Arra is gondolt, hogy jót tenne anyának egy kiscica, lekötné, volna mivel foglalkozzon, szeretgetné. Jucika is, ahogy közelít hozzá valaki, felemeli a fejét, elfordítja, jelzi, hogy jól esne neki egy kis vakarászás. Mikor anya kiült a padra, látszott a macskán, hogy az ölébe ugrana, de már nincs annyi ereje. Ő vette föl, odatette anya ölébe, aztán nézte, hogyan dédelgeti egymást a két öreg.

Elintézett mindent, amit akart, megvolt az üzleti tárgyalás Veszprémben – igazából telefonon is megoldhatta volna, de erre hivatkozva tudott biztonságos távolságra lenni az anyjától. Bea, a húga nyugtalanító dolgokról számolt be, mikor Zoli az édesanyjukat elhozta a nyaralásra: összefolyik tér és idő, keverednek a nevek, a személyek, hazajönnek a miséről, öt perc múlva pedig elkezd öltözni, hogy mi van lányom, te nem akarsz jönni misére? Hétfőn érkeztek, csütörtökig gyakorlatilag minden napra jutott valami hasonló – valahogy az ragadt be neki, hogy a Dunakanyarban vannak, ahova negyven éven át jártak nyaralni, az iskolai táborba. Bori néni legalább három hetet lehúzott nyaranta a táborokban, Bea és Zoli ott nyaralhattak vele. Most pedig hol Visegrádot akarta megnézni, hol a szentendrei szerb templomot.

Kérdezte Zolit, hogy is hívták azt a szűcsöt, aki az utcájukban lakott, és megvette a nyulak bőrét, általában kettőt vágtak le egy vasárnapi ebédhez. Anya a fürdőkád fölött nyúzta meg mindkettőt, ott folyt ki a vérük, a belek mentek egy vödörbe, aztán ki a kukába. A bőrt, mondta Bori néni, mindig Zoli vitte át a szűcsnek. Zoli emlékezett: Berényinek hívták a szűcsöt, a gond csak az volt, hogy jóval az ő születése előtt meghalt, a történet Bori néni gyerekkorában játszódott, bár később is a magyar átlagnál több nyulat ettek, mindenki szerette a családban. Ha úgyis megy tárgyalni Zoli Veszprémbe, megnézhetné, hogy árulnak-e a piacon felpucolt nyulat, kettőjüknek egy elég is lesz, ha zsenge a húsa, ő is tud belőle enni. A piacon nem volt nyúl, de kapott egy tippet, pár faluval arrébb van egy gazdánál, de csak rendelésre vágnak, megbeszéli anyával, és holnap vagy holnapután elhozza. Komolyan gondolta, szeretett anyával együtt főzni, és ki tudja, könnyen lehet, hogy ez az utolsó alkalom rá. Vett jégakkut meg egy hűtőtáskát, visz haza Beának, hadd jusson neki is még egyszer igazi, anya-féle nyúlpörkölt. Anya egyedül már ilyesmit nem csinál, hordják neki az ebédet, maximum egy rántotta vagy egy virsli, ami belefér. Néha egy egyszerűbb sütemény, ha vendégei jönnek, volt diákjai meglátogatják.

Bea elmondta, hogy egy reggeli után Bori néni feltette a kávét, aztán, ahogy lefőtt, a kiöntőből a lapos tányérba töltötte, majd értetlenül nézte, hogyan folyik szét az asztalon. A legnyugtalanítóbb az itt töltött pár nap alatt az volt, mikor tévéhíradó közben, mintha két külön adást néznének, megkérte Zolit, hogy ugyan kisfiam, kapcsold már ki, hát borzasztó, ahogy ez a nő káromkodik. Zoli egy pillanatra elbizonytalanodott, de rájött, hogy a hiba nem az ő készülékében van. Nem vitatkozott, kikapcsolta a tévét, és elhatározta, hogy felhívja egy orvos barátját. Diagnózist persze nem kapott, de abban megerősítette a hívás, hogy ki kell vizsgáltatni. És abban a félelmében is, hogy a szóba jöhető folyamatok mind ugyanabba az irányba mutatnak. Visszafordulás, javulás nem várható, csak a romlás lassítása, a teljes szétesés elodázása.

Még mielőtt visszaindult Veszprémből, hívta Beát, de a húga nem vette fel. Írt egy SMS-t, hogy anyával tényleg gondok vannak, majd beszéljünk. Alighanem kevés lesz az, ha kap egy kismacskát érzelmi társnak. Kevés, hogy Bea naponta ránéz, hogy Zoli minden este felhívja, hogy beprogramozták a telefont, és az egyes gomb automatikusan Beát hívja, a kettes Zolit, a hármas a mentőket. Lassan el kell kezdeni gondolkodni egy idősotthonon, talán nem is lassan, hosszú várólisták lehetnek, és nem lehet tudni, mennyire gyorsan romlik anya állapota. Hiszen, gondolt bele Zoli, azt sem tudják, mi a baja, legelőször el kell vinni kivizsgálásra. Amíg itt vannak, le is szervezi, vasárnap mennek haza, ott fog aludni, hétfőre kér időpontot egy magánklinikára, majd azt mondja anyának, hogy látásvizsgálat, gyógyszerfelíratás, vagy valami ilyesmi.

Leparkolt az udvaron, kereste Jucikát, hogy megvakargassa a füle tövét. Valahogy nagyobb biztonságban érezte volna magát, ha a macska táraságában mondhatná el anyának, hogy lesz nyúl, meg is főzik, visznek haza Beának is, és milyen jó híre van, sikerült időpontot szerezni hallásvizsgálatra, vírustesztre, szemüveget íratni. A cica nem volt sem a hintaágyban, sem a padon, lehet, hogy anya beengedte a lakásba, meg az is lehet, hogy elvonult, az öreg macskák el szoktak menni meghalni, valami ilyesmit hallott, bár lehet, hogy az a kutyára igaz, a macska pedig éppen hogy a gazdáját keresi, akkor lehet, hogy a tulaj cirkuszi kocsijánál van, végül is mindegy, gondolta, és benyitott a présházba. Úgy érezte magát, mint mikor először látott német összetett mondatot, foszlányokat elkapott belőle, de sokára esett le a teljes üzenet. Anya elég rossz állapotban volt, vérzett a keze, folyt belőle rendesen, megpróbálta bekötni egy zsebkendővel, de az kevésnek bizonyult, mindenképp orvost kell hívni, futott át Zoli fején, ide kevés a kocsiban lévő Betadin és a kötszer. Gyere anya, menjünk a fürdőszobába, kimosom a sebed, Bori néni ment is engedelmesen, a lábuk alatt valami ragadt, valószínűleg alvadt vér, de Zoli nem nézett le, a feladatra koncentrált, beértek a fürdőszobába, Bori néni közben motyogott, hogy így nem lesz jó, a szűcs nem veszi át, ilyet még nem láttam, hogy így harapjon, és odabent állt össze a kép, nem lesz több főzés anyával, talán nyaralás sem, nem hétfőn fogják otthon kivizsgálni. Jucika szakszerűen kizsigerelve lógott a kád fölött a szárítón, a vére csepegett a kádba, a szétszabdalt bundája a földön… Zoli koncentrált, hogy el ne ájuljon. Akkor először a sebet kimosni, aztán a mentőket hívni, és elmondani nekik, hogy az utca szűk és egyirányú, jobb, ha majd föntebb állnak meg.