Második kiadás – Kosztolányi Ádám

2023. október 18-án a veszprémi Pannon Egyetem Manuscriptum rendezvénysorozatának második alkalmával Arany Zsuzsanna beszélgetett Bíró-Balogh Tamással. A két jeles Kosztolányi-kutató sok mindent megmutatott nekünk Kosztolányi fiáról, Ádámról, akit apja tréfásan csak „második kiadás”-nak nevezett, mert olyannyira hasonlított rá. A szabadegyetemi beszélgetés a laikus érdeklődő és a szakember számára is tudott újat mondani.

A két irodalomtörténész tehát Arany Zsuzsanna, a Sziveri Intézet vezetője, az est főszervezője, a veszprémi Pannon Egyetem docense (PE HTK), nem mellesleg az első Kosztolányi-életrajz írója (Kosztolányi Dezső élete, 2017), valamint Bíró-Balogh Tamás, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa (SzTE JGyPK), számos kötet szerzője és szerkesztője. Pezsgő beszélgetésük megmutatta, hogy a hasonló témákat kutató irodalmárok egymás felé fordulása új minőséget teremt; vállaltan az is céljuk volt, hogy az előző generációk ellentéteit feloldva megmutassák: nagyon sok jó dolog származik abból, ha leülünk egymással egy közös asztalhoz – szó szerint és átvitt értelemben is.

Arany Zsuzsanna

A beszélgetőtársak mindketten fontosnak tartják az új kéziratok, dokumentumok feltárását, amelyek szélesebb spektrumú képet mutathatnak irodalmi személyiségekről, mint az eddig megismertek. E gondolat mentén szó esett Radákovich Máriáról, akivel Kosztolányi Dezső utolsó éveiben levelezett, és akit az író kései szerelmeként szokás emlegetni. Itt a vendég Bíró-Balog Tamás Ha nem volnátok ti. Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei című könyvét állították reflektorfénybe a beszélgetőpartnerek. Keresztes Erzsébet hagyatékáról is szó esett, aki Kosztolányi Ádám dajkája volt, és akiről az imént jelzett könyvben is olvashatnak az érdeklődők; sőt, még egy matematikakönyvet is bemutattak, ami Kosztolányi Árpád – Kosztolányi Dezső tanár apja – tulajdona volt a benne feltüntetett „ex libris” szerint.

Az est apropóját konkrétan az adta, hogy a Sziveri Intézetben kutathatóvá váltak a Kosztolányi Ádám-kéziratok, Bíró-Balogh Tamás pedig épp a Kosztolányi fiú életművének úttörő feltárója. 2018-ban jelent meg az irodalomtörténész szerkesztésében Kosztolányi Ádám Keserű nevetés. Összegyűjött írások című könyve, amelyben a nagy író fiának életéről és személyiségéről is képet kaphatunk. A beszélgetés legnagyobb részében ez a különleges személyiség kelt életre.

Bíró-Balogh Tamás

Azt est címeként is használt „második kiadás” megjelölés beárnyékolta Ádám egész életét. Apja a halálával – a fiú 21 éves korában – iszonytató űrt hagyott maga után, miközben az elvárás világos volt Ádámmal szemben: legyen apja szellemi örökségének folytatója. Ő igyekezett is megfelelni a kívánalomnak. Nagy műveltséggel vértezte fel magát, megjelent művei ezt mutatják, bár szépirodalmi vénája nem igazán volt. Fordítások és esszék születtek tollából, stílusa, de még kézírása is hasonlított apjáéhoz. Integrált gondolkodói attitűd jellemezte, vallásfilozófiai gondolatokat is taglalt, az antiszemitizmus kérdéskörével is foglalkozott.

Írásai megjelentek a Magyar Csillagban, az Újholdban, az Élet és Irodalomban. A Révai Kiadónál jól megfogalmazott lektori véleményeket írt, amelyekre a kiadó hallgatott is. 1958–64-ig Ausztriában élt és publikált magyar nyelvű lapokban. Irodalmi-tudományos tevékenysége mellett apja jogdíjai biztosították számára az egzisztenciát. Ha jelentős mennyiségű műve nem született is, de egész életében alkotott és folyamatosan publikált, és munkáinak színvonala nem hagy kétséget írójának tudása, műveltsége és magas szintű gondolkodása felől. Az, hogy nem tudott beilleszkedni a „normális” életbe – Arany Zsuzsanna szavaival outsider maradt –, Bíró-Balogh Tamás szerint több életválságnak köszönhető.

Az első az a túlzott figyelem, ami Kosztolányi életében ráirányult, mint a többi Nyugat-gyermekre is. A második az elfojtás elleni küzdelem, amit szülei folytattak Freud követőiként. Azt akarták ugyanis, hogy ne érje őt az a trauma, hogy eltitkolják előle például az emberi testet, ezért túl korán tártak fel előtte olyan titkokat (a testiséggel kapcsolatban), amelyek egy öt év alatti gyerekben több kárt okoznak, mintha egyáltalán nem ismerkedik meg velük. A harmadik trauma a vészkorszak és menekülés megpróbáltatásai. A negyedik anyja önéletrajzi ihletésű naplóregénye (Tüzes cipőben), melyben Harmos Ilona a neveket megváltoztatva leírta saját életüket. Bizonyos helyeken olyan színben tüntette fel a fiát, hogy Ádám a megjelenés után nem mert barátai szeme elé kerülni, akik – legalábbis ő úgy érezte – meg sem akarták már ismerni. (Az persze továbbra is kérdéses, hogy mi volt ebben a műben a valóság, és mi Harmos Ilona fantáziájának a terméke. Ő regénynek szánta, nem emlékiratnak.)

A Manuscriptum-beszélgetéseken kéziratokat, hagyatéki tárgyakat is bemutatnak a szervezők

A beszélgetésből olyan irodalomtörténeti adalékok is kibomlottak, mint hogy a Kosztolányi családról fennmaradt egy burleszkszerű néhány perces mozgófilm, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján megtekinthető, vagy hogy Kosztolányi Ádám életének utolsó éveiben részt vett egy, az apja novelláiból (A kulcs, Fürdés, Kínai kancsó) összeállított filmben, ahol nemcsak narrátorként emlékezett Kosztolányira, de szinte meg is személyesítette, merthogy döbbenetesen hasonlított rá (Ranódy László: Színes tintákról álmodom). A film 1980-as bemutatását már nem érte meg, de a rendező szerint összeszedetten szólt hozzá a forgatókönyvhöz, és hozzáértően működött közre a film alkotásában egészen haláláig.

Az izgalmas témák között a beszélgetők végezetül megvitatták azt kérdést is, vajon vannak-e olyan adatok, tények, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra, csak a kutatóra.

Fotók: Szabó László