A kairosz, az alkalmat teremtő pillanat
Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos
A kairosz, az alkalmat teremtő pillanat
A kiállítás az átmenet toposzára épített tematikus tárlat. A bemutatott művek a valóság és a képzelet, a szubjektivitás és az objektivitás határait feszegetik. Az átmenet közbeeső állapot egy változás során, egyben időtartamot is jelöl. Az átmenet szinonimái: átkelőhely, átjárás, áthasonulás, fejlődés, átalakulás, átvedlés, átmenetel, reform, átváltozás, áttűnés, átkelés.
Tavaszban járunk. R. Török Mária alkotása (Természet oltára) – az őszi színeket idézi, a korhadás és a rozsda világát, csokorba kötve. Károlyi Zsuzsanna Tájkép I–II. című műve színfoltokkal jelzi az elmúlást, a víztükröt és a kopár vízpartot. Gulyás Judit elmosódó, kimerevített hullámai a vakolatfelület málló állagát, egy fatörzs mohosodását hangsúlyozzák, egyben a föld rétegeződésére is utalnak (Víziók I–III.).
Károlyi Zsuzsanna: Tájkép I–II.
Ferenczi Zsuzsa felülnézetből láttatja az egymásba csúszó sávos és négyzet alakú felületeket, félbehagyott vásznakat (Rétegek). Regős Anna színei és geometrikus formái, acélos textúrái (Piros-zöld színátmenet, Piros háló, Kék háló) a lét folytonosságát és harmóniáját ragadják meg. A hálók az elkerített és védett, láthatatlan városi terek világára utalnak. Krajcsovics Éva monokróm színei a csend mélységét rejtik magukban, csendgyűjtemények, a felszín üressége mint palást fedi el a megdermedt világot, annak zöld és szürke zónáját (Szürke és zöld).
Ferenczi Zsuzsa: Pillanat
Kelemen Katalin: Nagy kő
Széchenyi Péter (Gyermelyi dűlő) is hangulatot rögzít, a kivilágosodó, fehér alapú akrilkép sejtelmesen idézi meg a természet és az ember alkotta nyomot. Zöld Anikó tájképe (Út az Etnához) az emlékezés kényszerét hívja elő, az ember természetromboló magatartását éri tetten, az eldobott, elhagyott tárgyak halmazát, amely, mint egy dinamó, titkos, fémes erőt sugároz. Vas-színű égboltban forog / a lakkos, hűvös dinamó. / Óh, zajtalan csillagzatok! / Szikrát vet fogam közt a szó (József Attila: Reménytelenül).
Nüánszokat – finom, manipulált átmeneteket, kontrasztokat, ciklikus mozgást, a hasonló formák jelentéktelen különbségét, változását figyelhetjük meg. Vagyis az azonos formák eltérnek, valamely térrész eltérő megvilágítása, árnyékolása révén jön létre az átmenet, az elemek közötti kapcsolat festőisége. Az idő könyörtelenségét ragadja meg Réti Ágnes (Elveszve, Vének tanácsa) és Sipos Éva (A folyó sötét lemez), semmi sem súlytalan, semmi sem megy feledésbe. Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy (Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége).
Sipos Éva: A folyó sötét lemez
Élő és halott tárgyak rituáléját látjuk. Lebegünk, repülni vágyunk (F. Dobi Ágnes Papírból madár), vagy Jákob lajtorjáján az égbe jutni (Rainer Péter Kapocs ég és föld között – Lajtorja mandorla). Mascher Róbert hűvös, mérnöki szemmel tekint tárgyára (F-16 ceruzarajz, F-16 monokróm), a képességek új szintjére. Készen állunk? Mire is? Készen arra, ami jön?
Konvenció és határátlépés fonódik egybe. Az alkotói módszerek különbözősége sem fedi el, hogy kimerevített határáttöréseket látunk. Egy pillanatot, a köztes állapot visszavonhatatlanságát és melankóliáját. Aki a Földre született, két végtelenség között van. Megelőzi az a tenger idő, mely születése előtt telt el, s követi az a tenger idő, mely majd halála után fog lepörögni. (Kosztolányi Dezső: Káté a kínai költészet barátainak)
(F. Dobi Ágnes: Papírból madár
Az átmenet meghatározhatatlansága, véletlenszerűsége mögött ott a kereső ember attitűdje, kíváncsisága és okos fejbiccentése, miben is él, és hogyan él. Az idő mint tág tér jelenik meg, aprózzuk, szeleteljük, átmenetivé tesszük. Az idő horgonyát keressük, egy pontot, amit kijelölhetünk, egy határt, amelyhez képes más határok léteznek, jönnek létre (Mayer Hella Átmenet V., Csíkszentmihályi Réka Határaimon belül és kívül, Gerle Margit Átmenet I–II.)
Mayer Hella: Átmenet V.
Gerle Margit: Átmenet I–II
Az átmenet egyszerre elkülönülés, kiválás, másrészt a pillanatok összekötése, sűrítése is, láncolatba foglalása. Színátmenet jön létre (Regős Anna), vagy a papír madárember repül, átmenetileg képes lesz rá, csoda történik, az emberi vágy, hogy a madarakhoz felemelkedjen, a szabadság végtelenségét szimbolizálja (a fából faragott Pinocchio megmozdul, jár, mintha maga Lázár támadna fel, születne újjá). Krajcsovics szürke és zöld színfelülete olyan átmenet, amely nem kiválás, hanem beleolvadás, rejtőzködés, eltűnni akarás, egyfajta megsemmisülés. Kettészeli a semmit, előtte volt a szürke, utána jött a zöld, de lehet fordítva is. Mindkettő a végtelent hordozza.
Az átmenet jellegzetessége, hogy sem itt, sem ott nem vagyunk. Lassított mozgásban vagyunk, be- és elmozdulunk, keressük a jövő lehetőségét. Az átmenet a változás pillanata, a rétegre bomlásé. Az átmenet egyfajta damaszkuszi út is. Ráléptünk az útra, de végig is kell mennünk rajta, vagy azt kell éreznünk, hogy végig kell menni, és csak később történhet meg a visszafordulás, az eszmélés. Az átmenet olyan változás is, amely nem mindig akaratunk által történik, jön létre, (Kiss Ilona Pitymallattól napnyugtáig, Kovács Péter Balázs Átmenet), de tapasztalatunk részévé lesz.
Kelemen Katalin kőbe rejti a fájdalmat és örömet (Nagy kő), az átmenet ellentétét teremti meg, benne az azonnalit és a transzcendens pillanatát, azt az időt, amelybe vágyunk, amely egyben képzeletünk foglya. A kör, a spirál egybeolvaszt (Zidarics Ilona Nyakék, Maczkó Erzsébet Fény-spirál, Rutka Anna Tűzvonalban), kiszakadunk a jelenből, a most-élmény metamorfózison megy keresztül (Baska Balázs Metamorfózis). A világ határai megszűnnek, a szabadság kényszere a teljesség élményébe oldódik, ruhát öltünk (Bányász Judit Flow I.), vagy felteszünk egy bakelitlemezt (Bányász Judit Átmenet), ha kell, kézzel forgatjuk, oda-vissza, lemezlovasként, a fekete piros lesz, a piros fekete. Körtánc.
Bányász Judit: Átmenet
Baska Balázs: Metamorfózis
Kovács Péter: Balázs Átmenet
Az átmenet az idő kereszteződése is, utak nyílnak, repedések válnak láthatóvá, új arcvonások bukkannak fel, színben, formában, felbukkannak és el is tűnnek (Lencsés Ida Invázió I–II.). Az átmenet az alkalmas pillanat keresése is. Az egyidejűség mint létállapot (ösztön, akarat, alkalmazkodás) jön létre, amelyben láthatóvá és lehetőséggé válik a ki- és belépés határa. Az átmenet mint haladék, az idő megszakadt fonalának javítása, egyfajta helyreállítás, rekonstruálás. Az átmenet mint levegővétel, szusszanat, hogy tisztába jöjjünk önmagunkkal és a világgal, amelyben élünk vagy élni szeretnénk.
Lencsés Ida: Invázió I–II.
Az átmenet mint vakablak. Nem nyitható, nem csukható, nem látunk át rajta, de létezik. Az átmenet egyszerre kérdés, és egyszerre válasz (Simon Zoltán A másik ház I–II.), sőt zene is, a természet zenéje és ritmusa, a zene tartja életben a virágokat. Lehet hangolni (Zsombori Erzsébet Harmóniasor), zongorabillentyűk jelölik utunkat. Gyárfás Gábor grafikája (Kodály I–II.) a géniusz zenész arcképét idézi fel, míg a híres zenészek tablóján Kodály arcképe (piros nyíllal és karikával megjelölve) egy a sok közül. Nincs nyugvópont, és ez nyugtalanítja a nézőt, el kell gondolkoznia a látottakon. Az átmenet felszín, és egyben mély is. Az utóbbi láthatatlan, vagy alig látható. Esti Kornél jut eszünkbe: Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység.
Gyárfás Gábor: Kodály I–II
Zsombori Erzsébet: Harmóniasor
Az átmenet diszkrét bája, hogy nincs végső formája, a formátlanság uralja a felületet. A bizonytalanság. Bármi lehet, nincs összkép, nincs távlat. Csak közel van, mint a vakablak. Az átmenet bizonytalan hely, benne vagyunk, meg nem is.
A kiállítás fő erénye, hogy az átmenet szétszórtságát nem tagadja, a műveket szembesíti egymással, az emlékezet részeként, az emlékezettel összekötve. Az emlékezet folyamatosságát teremti meg, egyben a folyamatosság ismétlődő megszakítottságát is.
