Elemi teória
De minek
Huszonhét éves lettem én –
hová ide már költemény
– elég.
Te még?
Ajándék ez, ha kell, ha nem,
amit akarok, meglelem.
De hol?
Sehol.
Huszonhét évem itt hagyott,
s a bérek most se túl nagyok.
Az ám,
hazám!
Lehettem volna sikeres,
de a MOL társat nem keres.
A NER
ma nyer.
Számít, mit tett a felmenő?
– kérdem én tőle, erre ő
megint
leint.
Arca mint fáklya, úgy ragyog,
elhiszi azt, amit gagyog.
De jó
meló.
Hol és minek van itt helye?
– A keretbe más fért bele.
Beton-
ba von.
Pár embernek nem érdeke
a földön pihenő eke.
A szó
karó.
Napóleon meg csak nevet:
“Fegyver kell, nem szó, ez Kelet” –
eu.
EU?
Világmegváltás
I. Elmei teória
Egy nap azon gondolkodám
ágyban, párnák közt, lefekve:
megváltani a világot,
na, azt miként is lehetne.
Kéne egy nagy forradalom,
meg egy tömeg ember,
oszt’ mindenki a Nagy dalom
énekli, ki felkel.
Vakok között nagyothalló,
aki közbe’ néma,
a világot is megváltó?
Az nem lehet léha!
II. A tettek
Csontot piszkál húsról le a kakas.
Örüljél, mert, amit kapsz, nem avas.
Majda’ mondom ilyenke’ szép rigmusokkal kezdjük,
addig amíg ki nem fogy a kérdésük és mertjük.
Mert mi értünk meg csak mindent, mi leszünk a nemzet,
hogyan lesz majd a trónfosztás – egy pár kérdést felvet.
Addigra már lesz katonám, élő pajzsom, szívem,
mert ha én nem indulok meg, akkor bizony ti sem.
Mindig tudtam: hullahegyen fel kell vala mászni,
járulékos veszteség ez, és nem lári-fári.
Azt mondom, hogy úgy tanultam történelem órán,
majd ugyanígy lenyomom ezt a többiek torkán.
Írtam én egy hosszú regét, minden fontos benne,
a népem a fényes eszét csakis ebből fenje.
Boldog lesz az én kis nyájam: barakkom be’ vidám.
Nem lesz itten vak ember, és nem lesz nekem vitám.