Háló és fullánk

Morgan Loyd Malcolm Darázs című műve két fős kamaradráma, amelyet Bognár Péter fordítása nyomán dolgozott át Bíró Bence dramaturg, állított színpadra Ördög Tamás rendező.

Az alaphelyzet két nő – egykori osztálytársak – újbóli találkozása, húsz év múltán. A darab ismertetőjében a következőt olvashatjuk:

„Nagyon máshogy alakult az életük, mégis van valami, ami összeköti őket. Mindkettő nagyon akar valamit a másiktól. Az egyiknek pénz kell, a másiknak segítség. A segítségkérésből bosszúhadjárat lesz, a small talkból kegyetlen pszichothriller.”

Az előadás egyfelvonásos, hetven percbe sűríti össze a két szereplő történetét, egymáshoz való viszonyát, a múltban és a jelenben. Kettejük párbeszéde során fokozatosan sejlenek fel a múltbeli – ki nem beszélt – sérelmek, traumák. Rövid idő alatt világossá válik a néző előtt, hogy a két szereplőnek számadása van egymással.

Két eltérő sorsot láthatunk: a középosztálybeli, félénk Heather (Kiss-Végh Emőke), aki kövér gyerekként a gúnyolódások állandó célpontja volt, felnőttként dögös femme fatale-lá vált, jómódban, luxuskörnyezetben él.

A másik nő, Carla (Sodró Eliza), nem tudott kitörni a nyomorból. Továbbra is rendezetlen családi körülmények között él, negyedik gyermekét várja az alkoholista élettársa mellett, a biológiai apa személye kétséges.

Közös a két szereplőben, hogy egyikük sem boldog. Carla az otthoni viszonyainak csapdájában vergődik, fiatalon belefásulva a kilátástalannak tűnő életébe, Heathernek pedig nem lehet gyereke, részben ez okból is futott zátonyra a házassága.

A magyar változatban nem hangzanak el a karakterek nevei, semmilyen konkrét utalás nincs rá, hol játszódik a darab. Akár Magyarország is lehetne a helyszín, mivel a téma egy általános problémakört érint: az iskolai zaklatásokét. Amely sokszor kéz a kézben jár a családon belüli erőszakkal, valamint a szűkebb-tágabb környezet közönyével, így fokozza a kiszolgáltatottság érzését.

Ördög Tamás rendezésében egy csavarokkal teli szociokrimit láthatunk, amely ügyesen mozgatja az alábbi dilemmákat.

Vajon az életünket meghatározó döntéseinket önállóan hozzuk meg, vagy a belénk rögzült viselkedésminták alapján cselekszünk?

Elévülhetnek-e az iskolában elkövetett bűnök, vétségek? Elintézhetjük-e annyival, hogy „régen volt”? Tényleg úgy kell felfogni a diákélet viszontagságait, mint egyfajta beavatást a felnőtt életbe?

A cím a Pulszky Ferencről elnevezett hősdarázsra vagy pókölő darázsra (Pepsis pulszkyi) utal, amely idegmérgével lebénítja áldozatát, majd a fészkében elraktározza az utódai számára. E darázsfaj gyakori prédája a nálánál jóval termetesebb tarantulapók, amely rossz látása miatt szinte védtelen az „élő vadászbombázóként” lecsapó rovarral szemben.

A játékidő során váltakozik Heather és Carla között a pók és a darázs szerepe.

A dialógusok kíméletlenül szókimondóak, trágárságokban is bővelkednek, de nem öncélúan. Kiss-Végh Emőke és Sodró Eliza játéka hiteles, őszinte, mellőzi a manírokat. Mintha valódi, hétköznapi beszélgetést hallanánk, nem pedig előre megírt szöveget. A színésznők kiváló ellenpontjai egymásnak, közhely, de tényleg jól működik köztük a kémia. A Darázst nehezen tudnám elképzelni más szereposztásban.

A rendezés további erénye a formabontó ábrázolásmód: a bevezetőben, Carla és Heather véletlen találkozásakor fátyolszerű, vagy inkább pókhálóhoz hasonló függönyre vetített videóbejátszásban láthatjuk, hallhatjuk a dialógust. A kamera mindig a beszélő arcára fókuszál, közelképben.

Ezután változik a szín: immár Heather lakásán vagyunk. A függöny mögül egy nagypolgári szalont sejtető szobabelső bukkan elő, kerek teázó asztallal, két székkel. A díszlet minimalista, mivel a szavakon van a hangsúly. Ahol nincs helye szépelgő, álszent pátosznak.

„Négykézláb tapicskolsz a szarban. Egy senki vagy. Egész életedben azt vártad, hogy majd minden jobbra fordul, de nem. Bármit megtennél, hogy ki tudj szállni. A gyerekeid miatt, önmagad miatt. És most itt a lehetőség, hogy tiszta lappal indulj.” (Heather)

A feszültségkeltéshez alkalmazott fény- és hangeffektus a kiégni készülő villanykörte zizegése, amely időnként a darázs zümmögéshez is hasonlít. Ezzel egy időben a színpad rövid időre sötétbe borul, majd ismét kivilágosodik, a nézők ekkor szembesülnek egy újabb fordulattal.

Carla gyerekkorát végigkíséri az erőszak, ennek mintázatát követve a gyengébb, sebezhető osztálytársán vezeti le frusztrációját, de ezzel együtt szörnyet teremt. Heather húsz év múltán törleszteni akar, ezért ördögi csapdát állít Carlának. Ez lépésről-lépésre derül ki a kiváló történetvezetés során. Az elhangzott mondatok a szükséges információ újabb és újabb rétegét hántják le, ezzel párhuzamosan válik komorabbá a légkör.

A Darázs életszagúsága miatt válik döbbenetesen sokkolóvá, különösen a végkifejlet által. A konfliktus gyilkosságba torkollik, de hosszan lehetne vitázni arról: ki a tettes, és ki az áldozat?

A konklúzió, hogy némi odafigyeléssel, kedvességgel – talán – megelőzhetők a tragédiák. Heather és Carla történetében a legszomorúbb, hogy más körülmények között akár barátnők is lehettek volna. Végső soron mindketten áldozatai egy rendszerszintű problémának. Nevezetesen: a családon belüli erőszak és az iskolai bántalmazások elszenvedői nem kapják meg a kellő segítséget. Nem kerülnek ki időben a mérgező közegből, vagy szakemberhez sem jutnak el, hogy feldolgozhassák a traumákat. Annál gyakoribb viszont az áldozathibáztatás.

Az előadás a Delta Produkció égisze alatt készült, tizenhat éven aluliaknak nem, tizennyolc éven felülieknek viszont erősen ajánlott!