Petőfinek a szabadságharcban való szerepeléséről alapvető könyvet ír Dienes András katonatiszt, irodalomtörténész (Dienes 1958). Ő Petőfinek a fehéregyházi csata során történő eltűnése kérdésében a legmegbízhatóbb tanúnak Heydte osztrák őrnagyot és a székelykeresztúri orvost, Lengyel Józsefet tartja, kettejük szavaira építi fel elméletét arra nézve, hogy Petőfi Fehéregyháza és Héjjasfalva között, az Ispánkútnál halt meg. A múlt hónapban ugyanitt megjelent tanulmányomban (Kit nézett Heydte a halott Petőfinek?) bizonyítottam, hogy Heydte a tetszhalott Lőrincz Józsefet, Bem hadititkárát vélte a költőnek, és ráadásul nem is az Ispánkútnál, hanem Bún falu előtt látta. Alább azt vizsgálom, hogy kit vett Lengyel József Petőfinek – merthogy ő sem a költőt látta.

1. Az üldögélő, jegyzetelő Petőfi

Lengyel József számos megnyilatkozása egyikében mondja, hogy a csata során Petőfi egy sütőkemencén ül, és a csatát figyeli:

„Alig fél óra múlva nem messze tőlem, láttam Petőfit a régebben leégett falu házai egyikének sütőkemencéjén ülni, honnan a csata változatait látszott figyelni.” (Lengyel József: Egy szemtanú Petőfi haláláról. Történeti Lapok, 1874, 399.)

Egy másik helyen azt is elmondja, hogy ez az ember szőke volt:

„Egy alkalommal a báróval találkozva a beszédet a csatára vezettem, s tudakoltam tőle Petőfiről. Tőle hallottam, miszerint igen jól emlékezett, hogy egy hegyes álszakálu szőke egyént látott az országút mellett egy mellén kapott dsidaszurás miatt elesve (…) A helyet, hol ez lehetett, megmagyarázva bizonyos valék, hogy Petőfi volt, mert az alig volt 100 lépéssel idébb, hol utolszor láttam.” (Lengyel József levele. Székely-Keresztur, aug. 25. 1860. Vasárnapi Újság, 1860, 507.)

Heydte soha nem mondja, hogy Petőfi szőke lenne (sőt feketének állítja), ám az, hogy miért veszi a Petőfit állítólag jó ismerő Lengyel szőkének a költőt, alighanem azzal magyarázható, hogy életében nem látta az igazi Petőfi Sándort. (Mezősi 1957, 197.)[1]

Ez a figyelőző Petőfi több visszaemlékezőnél is előfordul.

Györke Sándort, [2] a 11-es ezred közhuszárját a fehéregyházi/segesvári csata egyik legjobb leírójának tartják, aki szemtanúként a lehető legpontosabban írja le Bem menekülését a csata végén és mocsári kalandját.[3] Nos, ez a Györke a segesvári csata 50. évfordulója alkalmából olvasói levelet küld a Székely Nemzetnek, amelyet a lap az 1899. július 29-ei számában ismertet: a csata kezdetekor a költő Segesvár irányából érkezik, lovon, jelentést tesz az orosz hadsereg állásáról, majd egy kemence falára ül, és ott jegyzetel. Mielőtt nevetni kezdenénk e kitalációnak tűnő történeten, olvassuk el figyelmesen a szöveget:

„Fehéregyházán alul állíttatá fel az ágyúüteget Bem, honnan csakhamar elkezdődött a tüzelés. Ekkor Segesvár felől négy lovas tiszt jött s egyik közülök, kinek nyakkendője hiányzott, jelentést tett az orosz hadsereg állásáról. Bem „Ich weiss schon“ felelettel tudomásul vette a jelentést s meghagyta a tisztnek, hogy vonuljon hátra s ne vegyüljön harczba.

Később pajtásaimtól tudtam meg, hogy a jelentést tevő Petőfi volt. A költő csakugyan leszállott lováról és a harczvonalon kívül egy bedőlt kemencze falára ült, honnan a csata folyását nézte és valamit jegyzőkönyvébe írt.

Az ágyuk mellett délután két óráig maradhattam csak, a mikor csapatomat a Küküllőig előre küldötték [értsd: a jobbszárnyra, mivel Györke feltehetően úgy veszi, hogy a támadás irányát a Nagyküküllő túlsó oldalán levő orosz vezérkar megfigyelőállása, a Galgenberg/Akasztófadomb adja meg – S. A.]. Itt délután 4 óráig szakadatlan tüzeléssel szorítottuk az ellenség lovasságát. Ekkor töltényem elfogyva, hátra vonultam a tartalékhoz [a Sárpatak hídja mellé, keletre, a falu felé – S. A.], hol Petőfit még mindig abban a helyzetben láttam, mint eltávozásomkor. Nagyon el volt merülve, mert, bár többször végig nézett rajtam, nem szólított meg. Csodálkoztam azon, hogy az a tiszt, ki délelőtt karddal kezében jelentést tett, most tollal és papírral van fölfegyverkezve.

Délután hat óra tájban dőlt el a csata sorsa. Segesvár felől nagy porfelleg között intézte támadását az orosz hadsereg s a miénk, habár Bem lelkesítő szavai és jól irányított ágyúi meg is tették a hatást, inogni, később hátrálni kezdett. Mi Bem körül csoportosultunk, ki épen mellettem állott és adta ki parancsát a rohamra. A huszártisztek ütötték, vágták a legénységet, de valami érthetetlen levertség szállotta meg a csapatot s a szembe özönlő orosz táborral alig hogy összemérte fegyverét, szaladni, menekülni voltunk kénytelenek. Egy paripa elbukott. Húszan-huszonöten estek el miatta s a hátul rohanó paripák patkói alatt lehelték ki lelküket.

Daczó Zsigmond dicső őrnagyunk is itt lelte halálát, két dzsidás ölte meg, így végződött a szerencsétlen július 31-ike. Bem iszaposan, fázva, rossz kedvvel vezetett bennünket Székely-Keresztúrra, honnan pár órai pihenés után Nagy-Szeben felé indultunk.

Petőfiről semmit se hallottam, csak később gr. Hallertől tudtam meg, hogy Petőfi elesett s egy közös sírba van eltemetve.” (Petőfi halála. Székely Nemzet, 1899. július 29.)

Eszerint a társai azt mondják Györkének, hogy a csata elején a Segesvár irányából közelítő négy lovas közül az, aki később a kemencénél telepedik le, Petőfi. A négy lovas közül az egyiknek a nyakkendője hiányzott – talán emiatt hitték azt a katonák, hogy a költőről van szó. Ugyanis Bem seregében úgy tudták (helyesen), hogy Petőfi nem hord nyakkendőt, Pap Lajos, Bem szárnysegéde például ezt mondja: „Petőfi ez alkalommal vitorlás vászonból készült zubbonyt és nadrágot, fekete pörgekalapot viselt, szokása szerint nyakkendő nélkül.” (Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 4. /1880/, 285.)

Györke leírását erősíti, hogy egy másik szemtanú, Haller Ferenc is ugyanezt a személyt nézi Petőfinek, ugyanott:

„Petőfit Haller ez idő alatt többször látta az ágyuk háta megett a hegyfordulat lábánál ülni azon 20-25 huszár közelében, kik oda ágyufödözetkép voltak fölállitva. Ott ült Petőfi a csata alatt, leheveredett a gyepre, s egy térdére fektetett papirdarabra valamit jegyezgetett.” (Thaly Kálmán levele. Vasárnapi Újság, 1860, 599.)

Hol van Györke, és hol látja Petőfit? Az ágyúkat fedezi, a közelben van Petőfi.

Hol látja Haller Petőfit? Az ágyúfedezetet ellátó huszárok mellett.

Egy Gavril Trifu nevű nyugalmazott tanár ugyanezt a történetet mondja el egy Malakovsky nevű ismerősére hivatkozva:

„Ez a Malakovsky egyszer elmesélte nekem a segesvári csatát, és azt mondta, Petőfi az ő ütegénél is járt, és ő arra biztatta, távolodjon el az ütegtől, mert az ellenség golyói erősen oda irányulnak. Egy puskalövésnyire ment el és leült egy fa árnyékába, ahol jegyzetelt. Nem sokkal később a magyar hadsereg elkezdett visszavonulni, aztán ki amerre látott, futott. Mivel az ütegje teljesen tönkrement és az ágyúsok fele halott volt, fele sebesült, az általános futásban még lóra tudott kapni és futni, mivel attól félt, hogy az oroszok elfogják és kivégzik mint orosz állampolgárságú lengyelt, ami ugyan nem volt, de a neve alapján annak tűnhetett.” (Gazeta Transilvaniei, 1902. január 17.)[4]

Trifu azt mondja még el erről a Malakovskyról, hogy korábban Szabadka város közgazdásza, adminisztrátora volt, ház- és szőlőtulajdonos, és 5-6 éve halt meg. Ugyanakkor ilyen egyént az egész erdélyi hadseregben nem találtam – Trifu eszerint az ismerőse nevét vagy elírta, vagy az újságnál a szerkesztő nem tudta jól kiolvasni a kézírást.

Miután Petőfit Bem hátraküldi, Györke a költő helyeként egy bedőlt kemencét említ, Haller gyepet, Malakovsky egy fa árnyékát – a három nyugodtan lehet egy, ugyanis a költőnek a sok kemencén való üléstől elállhatott a feneke (merthogy neki is volt ilyenje, bármilyen meglepő), és bizonyára néha leszállt onnan a gyepre. Lehetséges, hogy Haller Ferenc elfelejtette említeni azt, hogy a gyep egy fa alatt volt, mint ahogy a kemence is – márpedig az aznapi, július végi rekkenő hőségben senki sem üldögél a napon, ha van ott árnyék is, merthogy leizzad (igen, bármily meglepő, Petőfi is izzadt).

Hogy Györke, Haller Ferenc és Malakovsky ugyanazt a személyt látta, ahhoz kétség nem fér: kérdem én, mekkora a valószínűsége, hogy két különböző tiszt üldögéljen a csata vonalától hátrébb, ugyanazon ágyúk mögött, egy sütőkemencénél (egy fa alatt, a gyepen), és úgy nézzen ki, mint Petőfi (illetve azt higgyék róla az emberek, hogy ő Petőfi), jegyzeteljen, illetve figyeljen? Hogy ki lehetett ez a tiszt, egyelőre nem tudom, azt viszont igen, hogy nem lehetett Petőfi Sándor: a költő ugyanis egyáltalán nem jött lovon Segesvár irányából a csata elején, és nem tett jelentést Bemnek egyrészt azért, mert nem volt lova, másrészt azért, mert Gyalókay Lajostól tudjuk (aki viszont tényleg ismerte Petőfit korábbról is), hogy a költő vele ment ki a csatatérre Székelyekeresztúrról, és nem mentek el az oroszoktól elfoglalt Segesvárra.

Eszerint Györke Sándor, Lengyel József, Haller Ferenc és Malakovsky akaratlanul is megmagyarázzák nekünk, hogy a kemencénél üldögélő tiszt nem Petőfi volt, de mindenki annak hitte.

2. A lovas Petőfi

Györkénél Petőfi lovon van. Haller József sokat levelezik a csata résztvevőivel, az egyik visszaemlékező, Damakos István szintén lovon látja Petőfit:

„[F]őhadnagyuk, Damakos [talán Bona: csíktapolcai DOMOKOS ISTVÁN – S. A.] István írta, hogy Petőfi lóháton 3 óra előtt náluk járt tollas kalappal.” (Haller József 1887. január 22-ei levele Gyalókay Lajoshoz, MOL, Gyalókay-hagyaték, 446. oldal)

2. Haller Ferenc rehabilitálása

Az eddigi tanúskodók közül meg kell vizsgálni Haller Ferenc szavahihetőségét, mert erősen sok rosszat leírtak róla az idők folyamán. Ő az a fehéregyházi gróf, aki két nappal július 31-e, a fehéregyházi csata napja előtt segesvári térparancsnokként kivonul a városból a rábízott századnyi katonájával (talán azért, mert – helyesen – úgy gondolta, száz emberrel nem tudja védeni a várost az orosz hadsereg ellen).

A Petőfi-eltűnés ügyében koronatanúnak kikiáltott Lengyel József székelykeresztúri orvos egyfolytában leszólja, pocskondiázza – Ferencet emiatt jó esetben egy megbízhatatlan fickónak képzeljük el.

Lengyel szerint Haller Ferenc részt sem vett a csatában:

„Thaly Kálmán úr is írt ez ügyben, s leírta a csatafolyamát is úgy miként azt neki gr. Haller Ferencz ur előadta. — Ezt is helyre igazítottam miután a gróf nem vett részt e csatában, s igy rosszul lévén értesülve, maga is eként értesített.” (Magyar Polgár, 1874. szeptember 20.)

„[A] gróf úr részt sem vett a julius 31-én Segesvár melletti csatában. Még délben itt testvére nejének, gróf Haller Józsefnének házában ebédelt, a csata színhelyére délután indult el stb.“ (Magyar Polgár, 1880. 191. szám /aug. 18./)

Szerencsére tudjuk, honnan veszi Lengyel ezt az állítását: a Székelykeresztúron élő Haller Józseftől, Ferenc öccsétől, aki évtizedeken keresztül perli bátyját az örökségért – azaz, finoman fogalmazva nem egy megbízható, érdektelen helyről kapja az információt.

Élete végén Haller József beismeri, hogy Ferenc részt vett a csatában, csupán azt róva fel neki, hogy túlságosan is korán, fél hatkor már Székelykeresztúron volt (azaz hamar megfutott):

„Pap [Lajos, Luis – S. A.] már du. 4 óra felé fakó lován a falu alsó végénél az országúton Keresztúrra párolgott, és már 5 órakor itt Pap Miklós kalmárnál horkolt, és 1/2 6 órakor nőmhez bátyám Haller Ferencz menvén agyonlövetéssel fenyegette cselédeimet, ha pujkahust nem adnak – na bizon szűrét hamar kitették." Haller József 1887. január 22-ei levele Gyalókay Lajoshoz, MOL, Gyalókay-hagyaték, 446. oldal)

Hadd jegyezzem meg, hogy Dienes e részt félreidézi, és Pap Lajosnak tulajdonítja a pulykahúskérést:

„A továbbiakban is különös dolgokat művel Székelykeresztúron Pap »Lui«, aki 1/4 6-kor még alszik, de ,»1/2 6 órakor bátyám gr. Haller Ferenchez menvén, agyonlőtetéssel fenyegette cselédeimet, ha pujkahúst nem adnak« .” (Dienes 1958, 530., 74-es lábjegyzet)

(Hogy Dienes figyelmetlenségből olvassa félre a szöveget, vagy tudatosan ferdít, nem tudom eldönteni – mindenesetre Haller József kézirata szépen olvasható.)

Eszerint mind Pap Lajos, mind Haller Ferenc ott volt a csatában, még ha Haller József szerint korán távoztak is. Íme, hogyan keletkezik a pletyka rosszindulattal párosítva: Haller Józsefék bizonyára híresztelték Keresztúron a cselédjeik elbeszélését, hogy a csata napján Haller Ferenc pulykahúst követelt tőlük (talán időpont megjelölése nélkül), Lengyel József hall valamit, és kiegészíti azzal, hogy Ferenc gróf pontosan délben ebédelt a sógornőjénél. Tiszta jereváni rádió, székely változatban – ami viszont sokat elmond Lengyel József szavahihetőségéről.

Haller Ferenc a Petőfi-kutatás első pillanatától, 1849. augusztus elsejétől azt állítja, hogy ott volt a csatában, méghozzá Bem környezetében. Pataky József honvéd-tüzérhadnagy mondja azt, hogy Haller Ferenc Bem kíséretében volt, sőt össze is rakja, hogy a Lengyel és a Haller Ferenc által látott Petőfi egy és ugyanaz:

„Később az ideiglenesen fölállított sátorkórházban hallottam Lengyel József ezredorvostól, hogy ő a Fejéregyházán alúl elfolyó patak hídján, mely előtt Bem tüzéreimmel az orosz lovasságot lövette, látta Petőfit. Ugyanott beszélte Bem kíséretéből gróf Haller is, ki szintén sebet kapott, hogy Petőfit az ágyúfedezet közelében látta, a Kossuth- és Mátyás-huszárok közt.” (Képes Folyóirat. A Vasárnapi Ujság füzetekben 22. kötet /1897/, 340.)

Azt, hogy Haller Ferenc Bem mellett volt, minden további nélkül elfogadhatjuk, hisz az apó nem mondhat le egy olyan emberről, aki úgy ismeri a terepet, mint a tenyerét (lévén Haller Ferenc a csatatér területének a tulajdonosa).

1. A mindenét elvesztő, hét évig raboskodó Haller Ferenc

Kezdjük Haller Ferenc életrajzával. Bona Gábor így ír róla:

„Fehéregyháza, Felső-Fehér m., 1815. aug. 10. Gr. H. János nagybirtokos, cs. kir. kamarás és Kleisch Zsuzsa fia. Magyar, r. kat. Kilépett főhadnagy (1831-1841. az 1. huszárezredben szolgált), birtokán él. A felsőház tagja. Felesége Baruch Eliz, három gyermek apja.

1848. jún. 19. Sáros megye bártfai járásának nemzetőr őrnagya. Dec. 11. egy 2446 főnyi nemzetőr dandár élén részt vesz a Galíciából betört császári Schlik-hadtest elleni budaméri ütközetben. [Hibás adatok, ezek egy másik gróf Haller Ferencre vonatkoznak, aki a Felvidéken élt[5] – S. A.] 1849. áprilisától július végéig Segesvár város térparancsnoka.

1850. szept. 3. Nagyszebenben kötél általi halálra, 1852. jún. 3. tizenöt év várfogságra ítélik. 1857. kegyelmet kap (Kufsteinből szabadul). 1867. Felső-Fehér megye főispánja, ekkor és 1890. az Udvarhelyszéki Honvédegylet tagja. † Fehéregyháza, 1893. máj. 16.”(Bona: gróf HALLER FERENC)

A háromszéki Kézdivásárhely városának tanácsülési jegyzőkönyveiből azt tudjuk meg, hogy a gróf 1848. november elsejétől 1849. március végéig menekültként ott tartózkodott. (Árvay 1970, 210.) Ugyanezt mondja édesanyja is, amikor nyílt levélben próbálja megmenteni fiát az osztrák börtönökből. (Allgemeine Zeitung München, 1851. május 24., 2303.)

Imígyen ítéli halálra a haditörvényszék a szabadságharc alatti tevékenységéért:

„Hallersteini gróf Haller Ferencz, erdélyi fejéregyházi születésű, 38 éves, catholicus, házas, három gyermek atyja, hivatali rangja megtartása nélkül nyugalmazott katonatiszt, — mint fölkelési őrnagy és szászsebesi térparancsnok rögtöni kivégeztetéssel s többféle meglövetés, fosztás és zsarolás megengedésével a fölkelők elől elfutott hű gondolkozású alattvalók vagyonai elkobzása megrendelésével, a fölséges császári ház gyalázásával és a cs. katonáknak a fölkelő seregbeni hadi szolgálatra csábításával, az 1849-ki ápr. 14-e előtt és után, a forradalom részére kitünőleg és erélyesen munkált. Ítélete: kötél általi halál és vagyona elkobzása. A halálbüntetést a császár 15 évi várfogságra enyhítette. (Pesti Napló, 1852. július 1.)

Tehát miközben Lengyel József székelykeresztúri orvos közvetlenül a szabadságharc bukása után kedélyesen beszélget Heydtével, az osztrák katonai adminisztráció székelyföldi vezetőjével, azalatt Haller Ferenc börtönben ül (nem is kevés ideig, hanem nyolc évig!). Amikor hazakerül, a romokból kell felépítenie a helyi románok által 1848 őszén amúgy joggal, testvére kegyetlenkedései, gyilkosságai miatt lerombolt kastélyát.[6]

Haller a szabadságharc alatt minden vagyonát a magyar hadakra költötte, de egyáltalán nem hivalkodik vele. Az egész csupán úgy derül ki, hogy a Honvéd című lap 1849. május 22-ei számában Hallert megtámadják, hogy nem tesz semmit a forradalomért („M.- Vásárhelyi barátunktól hallottuk, miként M.-Vásárhely azt hitte s hisz, s ennek következésében az ottani magyar ügyhöz szítók azt hitették el Bem altábornagygyal is, hogy a háromszéki dicső ellentállásnak lelket a Hallerek t.i. Haller Ferencz és Haller József adtak. Mi erről semmit sem hallottunk, sőt ahány háromszékit megkérdeztünk felőle, mindenik éppen ellenkezőt mondott, azt t.i. hogy a két Haller semmiben sem vett részt.”) Erre ő felháborodik, és elmondja, az agyagfalvi székely gyűlés résztvevőinek etetésére minden gabonáját odaadta, 10 ezer forintot az összegyűlt hadak felfegyverzésére, Háromszék önvédelmi harcára 20 ezer forintot adott, kiosztotta 30 darab legszebb fegyverét, az uradalmai tönkrementek, mert nem tudott velük foglalkozni, és mindösszesen 200 forinttal kellett Havasalföldre menekülnie. „Több száz ezereket érő elrablott portékáim után most sem járok, egész figyelmem a’ közügy, ’s a’ volt akkor is, midőn azon kevés áldozatot tette, mit teljességgel nem nyilvánítok vala, ha ön anonim levelező erre fel nem hí.” (Honvéd, 1849. június 7.)

Úgy tűnik, ennek a beismerésnek itta meg Haller a levét akkor, mikor kötél általi halálra ítélik amiatt, hogy „a forradalom részére kitűnőleg és erélyesen munkált”. Mindenesetre megtanulta, hogy nem kell beismerni semmilyen jótettet, és nem szabad válaszolni egyetlen cukkoló megjegyzésre sem. Lengyel József orvos évtizedeken keresztül vegzálja, de ő egyszerűen nem válaszol. Azaz egyetlen alkalommal igen, amikor tényszerűen cáfolja Lengyelt, aki azt állítja, hogy felállított egy kötözőhelyet: „Haller Ferenc gr., 1849-ben segesvári térparancsnok is azt a nézetét fejezte ki, hogy oda sebesülteket nem szállítottak, ahova Lengyel orvos »hazafiúi buzgalomból« felállított egy kötözőhelyet.” (Mezősi 1957, 201–202.) 

2. Haller találkozása „Petőfivel”

Ismerte-e személyesen Haller Ferenc Petőfit? Nagy Károly tolmácsolásán keresztül azt tudjuk meg, hogy igen:

„Haller Ferenc gróf, mint Segesvár parancsnoka s a Mátyás huszárok egyik őrnagya július 31-én [valójában július 29-én – S. A.] a muszkák elől visszavonult szedett-vetett csapatával Segesvárról Héjasfalvára, Bem elébe. Bem ugyanis ez éjjel érkezett meg ide 5 zászlóaljjal s 12 ágyúval. Innen azonban 2 zászlóalját 2 ágyúval Kőhalom felé küldött, értesülve hírnök útján arról, hogy a muszkák Kőhalomhoz közelednek.

A gróf itt, mint mondja, csodálkozva látta Petőfit, kivel Sepsiszentgyörgyön ismerkedett meg, a Bem kíséretében. Petőfi polgári ruhában volt, fekete kabátban, lehajtott gallérú ingben, nyakkendő nélkül és lóháton.” (Nagy Károly: Petőfi-Muzeum I. évf. 4. szám, 1888. okt. 1. (október-decemberi füzet).).

Mikor járt Petőfi Sepsiszentgyörgyön? Július 25-én találkozik Bemmel Bereckben, onnan lóhalálában mennek Marosvásárhelyre, útvonaluk Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely (Dienes 1958, 202.). Sepsiszentgyörgyön július 25-én este vagy 26-án reggel lehettek. Éppenséggel elképzelhető, hogy Haller Ferenc is a városban van akkor, elvégre nem gályarabként volt térparancsnok Segesváron – no meg amúgy is voltak dolgai Háromszéken, például az, hogy behajtsa a háromszéki nemzetőrség felszerelési költségére adott 40 ezer korona kölcsönt, amit végül soha nem kapott vissza (A székelyudvarhelyi reform. kollegium értesítője az 1909–1910. iskolai évről. Székelyudvarhely, 1910, 10-11.). Ám Haller nem tartozott Bem vezérkarához, csupán egyszerű térparancsnok volt, ezért az is lehet, hogy csak távolról látta az öreget és kíséretét.

Dienes András, aki Györke nyilatkozatát nem ismerhette, ezek után – helyesen – le is teremti Hallert, hogy bizony nem Petőfit látta, hanem valaki mást:

„A gróf, aki júliusban Segesvár térparancsnoka volt, onnan Székelykeresztúrra lábalt, egyáltalában nem találkozhatott a Sepsiszentgyörgyön átszekerező Petőfivel. De hogy az a »fekete lovas«, akit Bem kíséretében látott, nem Petőfi volt és ezek szerint éppen ő az, aki – mint ezt a hadjáratánál Lengyelre fogta – nem is ismerte a költőt, az ma előttünk nyilvánvaló.” (Dienes 1958, 547, 163. lábj.)

3. Lengyel József, a cinkelt tanú

Dienes sajnos nem tudhatta, hogy Lengyel is ugyanazt a jegyzetelő személyt „látta” (az idézőjel magyarázata alább), mint Haller Ferenc, aki viszont Sepsiszentgyörgyön ismerte meg őt.

Mindennek van egy meglepő következménye. A fa alatt, a gyepen, a kemencén ülő és jegyzetelő Petőfinek lova volt, állítja mindenki, Lengyel József kivételével. Ezért fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon ezt a „Petőfit” is látta-e Lengyel, vagy sem (mint ahogy Heydte „Petőfijét”, Lőrincz Józsefet sem látta). Az ő tanúságai a leginkonzisztensebbek minden szempontból.

Az tény, hogy Lengyel sok mindent megtud Petőfiről a csata után, azt pedig beépíti saját történetébe. Így tűnik minden hitelesnek – csak hát nem az. A legmesszemenőbben egyetérthetünk Mezősi Károllyal, aki így fogalmaz: „Lengyel közlésének szószerinti ismertetéséből láthatjuk, hogy ennek a részletes, kisebb körülményekre is kiterjeszkedő adatok valóban a hitelesség látszatát kölcsönzik. Az, hogy mindezt mint szemtanú és – elbeszéléséből megállapíthatólag – a sebesülteket kötöző, operáló orvos mondotta el, meg végül az igazságra való appellálás könnyen elhitették, hogy mindez így is volt.” (Mezősi 1957, 193–194.)

Emiatt ki is húzom Lengyelt a fekete, lovas, jegyzetelő Petőfi szemtanúi közül.

4. Petőfi Ignác?

Nem tudjuk, hogy ki ő, de lassan összeáll róla is a kép:

• Haller Ferenctől azt tudjuk, hogy július 25-én vagy 26-án Sepsiszentgyörgyön jár Bem kíséretében
• Hallertől azt, hogy fekete

• Hallertől és Györkétől azt, hogy tiszt
• Hallertől, Györkétől és Damakostól azt, hogy lova van
• Györkétől azt, hogy
  • Segesvár felől jött Bemhez még a tüzelés elkezdésekor, és jelentést tett
  • délután két óráig (amikor Györkét onnan máshová rendelik) a harcvonalnál hátrébb van
  • négy órakor, mikor Györke visszajön, és a tartalékba megy, még mindig ott ül

• jegyzetelés

• Györkétől azt, hogy egy bedőlt kemencén ül, és jegyzetel
• Haller Ferenctől és Malakovskytól azt, hogy a fűben jegyzetel, az utóbbi szerint egy fa árnyékában

• Ruházata

• Haller szerint polgári ruhában volt, fekete kabátban, lehajtott gallérú ingben, nyakkendő nélkül
• Györke csak arról ír, hogy a nyakkendője hiányzott
• Damakos szerint tollas kalapot viselt.

Hogy kit nézhettek Petőfinek mások, arra Papp Kálmán jön egy hipotézissel: egy Petőfi (Petőfy) Ignác nevű (fő)hadnagyot nevez meg. Papp szerint „Petőfy Ignác hdgy. személyének felderített adatai valószínűvé teszik őt arra, hogy Marosvásárhelyről futárként ment Bemhez a csatatérre. Mindezt igazolják azok az adatok, melyek a 31. zászlóalj akkori jelenlétére utalnak.” (Papp 1989 II, 52.).

Életrajza ez:

„Pettenkoffer József uradalmi ispán és Mészáros Borbála fia. Felaranyos puszta, Komárom m., ker. Ekel, 1824. szept. 19., r. kat. Az 53. gyalogezred zágrábi ezred nevelőintézetben tanul, majd jogot végez. Joggyakornok. Nőtlen.

1848 szeptemberétől a bécsi légió katonája. Novemberben Désnél megsebesül, a pesti katonai kórházba kerül. 1849. jan. (48. dec.16.) hadnaggyá nevezik ki a 31. honvédzászlóaljhoz, de közben január elején Pesten a császáriak fogságába esik. 1849 tavaszán kiszabadul és bevonul zászlóaljához Erdélybe. Júl. 20. uo. főhadnagyi előléptetésre terjesztik fel.

Közlöny 1849/2. és 135., MOL: Hm. Ált. 1849. 25655., Szül. akv.” (Bona: PETŐFY /PETŐFI, eredetileg PETTENKOFFER/ IGNÁC)

Ezzel a megoldással viszont az a gond, hogy nem tudjuk pontosan, Petőfi Ignác egyáltalán ott volt-e a segesvári/fehéregyházi csatában. Ráadásul Haller Ferenc azt állítja, hogy a lovas Petőfit már július 25-én vagy 26-án Sepsiszentgyörgyön látja Bem kíséretében.

Ezek után nem úszhatjuk meg a Petőfi Ignáccal és alakulatával való behatóbb foglalkozást. Mind Papp (i. m.), mind Hermann Róbert (Hermann 2012, 450–454., Petőfi/Petőfy Ignác és a 31. honvédzászlóalj c. fejezet) felfejtik e személy és az alakulata tevékenységét a forradalom alatt. Az utolsó hivatalos hírünk róla 1849. július 19-éről van, amikor a 31. honvédzászlóalj parancsnoka, Puhl Ignác őrnagy főhadnagyi kinevezésre terjesztette fel egy Kolozsváron keltezett iratban (Hermann 2012, 451, 78-as és 87-es lábj.). E honvédzászlóaljjal kapcsolatban  a Kolozsváron tartózkodó, erősen jól értesült John Paget július 19-én azt jegyezte fel naplójába, hogy Bem a havasokból éppen akkor érkezett zászlóaljat egyenesen Marosvásárhelyre rendelte (Hermann 2012, 451, 87-es lábj., Horváth 1928, 361)  A parancsot Bem korábban adta, mert annak még el is kellett jutnia Kolozsvárra.

Július 20-án Stein Miksa ezredes, a gyulafehérvári ostromsereg parancsnoka ezzel ellentétes rendelkezést hoz: három zászlóaljat Puhl őrnagy vezetésével Szamosújvárra küld. El is indulnak, ám Kemény Farkas visszarendeli őket Apahidára és Szamosfalvára, majd Kolozsvárra (Hermann 2012, 453.).

Elképzelhető, hogy a Bem parancsa és a neki beosztott Stein ellentétes utasítása (amúgy a földrajzi távolság miatt a két vezér nem tudhatott a másik parancsáról) között vergődő Puhl őrnagy salamoni döntést hoz: egy kisebb alakulatot elküld Bemhez, a nagyobb részét pedig Stein, majd Kemény parancsainak megfelelően vezeti. Szóval elképzelhető, hogy már július 19-én egy kisebb csapat elindul Kolozsvárról Marosvásárhelyre, csatlakozni Bemhez. Ha köztük van Petőfy Ignác is, akkor nyugodtan lehet július 25-én vagy 26-án Sepsiszentgyörgyön.

Úgy néz ki, hogy ez a Petőfi is túléli a csatát. Józsa Antal történész egy 2001. január 21-én kelt, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, Glatz Ferencnek írt levelében arról ír, hogy: „Legutóbbi kolozsvári kutatásom alkalmával meglepő dokumentumra leltem, ami különben mindig is szem előtt lehetett, s senki sem dugta el (Az Erdélyi Magyar Múzeum gyűjteménye). Ebből kiderül, hogy 1849. augusztus 3-án Petőfi még élt, és jelentett Bemnek!” (https://mvsz.info/?p=1964). Józsa azonban a levelet nem publikálta (feltehetően erről is írt a Konstantin nagyherceg című, beharangozott és soha meg nem jelent kötetében – ennek kéziratát sem találom, mintha elnyelte volna a föld). Maga az irat állítólag azóta eltűnt a levéltárból,  Kónya-Hamar Sándor hiába kereste (személyes közlés), így aztán nem tudjuk, hogy pontosan miről van szó ebben.

Kovács István ezt a Petőfit Ignáccal azonosítja: „Mintha nem akarnák tudomásul venni, hogy az 1849. augusztus 3-án Bemnek jelentést tevő Petőfi az nem Sándor, hanem a 31. honvédzászlóaljban szolgáló Petőfi (Petőfy) Ignác főhadnagy”. (Kovács István 2019, 16.) Tény, hogy ez tűnik az egyetlen logikus megoldásnak, mivel tudjuk, hogy Bem kétségbeesetten keresteti a költőt a fehéregyházi csata után még hosszú ideig – ha ő augusztus 3-án jelentést kap tőle, akkor nyilvánvalóan az egész törökországi magyar emigráció tudott volna róla.

Eszerint Petőfi Ignác is túlélte a csatát. További sorsáról viszont semmi hír, a forradalom végéig ő is eltűnik, mint a költő.

---

Hivatkozott irodalom

Árvay 1970: Árvay József: Az első háromszéki nyomda és hírlap. Aluta 1970/2. 191–216.

Bona: Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/ , betöltés: 2024. 03. 28.

Dávid – Mikó 1972: Dávid Gyula – Mikó Imre: Petőfi Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972

Dienes 1958: Dienes András: Petőfi a szabadságharcban. (Irodalomtörténeti Könyvtár 3.) Budapest, 1958

Hermann 2012: Hermann Róbert: A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála. Hadtörténelmi Közlemények, 125. évf. (2012), 2. szám, 437–462.

Horváth 1928: Horváth Jenő: A szabadságharc utolsó napjai Erdélyben. Paget János feljegyzései, 1849. június 13 – augusztus 27. Hadtörténelmi Közlemények, 29. (1928), 482–496.

Kovács István 2019: Kovács István: A gondolkodás felelőssége. Hitel, 32. (2019) február, 14–18.

Melkovics 2018: Melkovics Tamás: A főrendi liberális ellenzék (1825–1848). Az 1839–40-es diéta főrendi ellenzékének helye és szerepe  a polgári átalakulás felé vezet úton.  Doktori disszertáció, Történelemtudományi Doktori Iskola, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 2018

Mezősi 1957: Dr. Mezősi Károly: Petőfi utolsó napja és halála. Hadtörténeti Közlemények, 1957. 3–4.; 187–222.

Mikár 1891: Mikár Zsigmond (szerk.): Honvéd-névkönyv. Az 1848/49-diki honvédseregnek 1890-ben még életben volt tagjairól. Budapest, 1891.

Papp 1989 II.: Papp Kálmán: Az ottfelejtett ember – A Petőfi-rejtély megoldása, II. rész. Szivárvány. Irodalmi művészeti és kritikai szemle. Magyar Ház, Chicago, 1989. február, 30–73.

Suciu 2011: Dumitru Suciu: Soldați fără uniformă ai Landsturmului românesc și starea protopopiatelor ortodoxe din Transilvania după Războiul Național din 1848–1849. Editura Argonaut, Cluj-Napoca, 2011.

Szádeczky 1886: Dr. Szádeczky Lajos: A Haller grófok nemzetségkönyve. II. A család története. Turul 1886, 7–69.

Tiboldi 1999: 1848–49-es vonatkozású bejegyzések a Székely Nemzeti Múzeum könyveiben. ACTA – 1999 (ALUTA – XXIII, ACTA HARGITENSIA VI). A Székely Nemzeti Múzeum és a Csíki Székely Múzeum Évkönyve. Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda, 195–200.

---

Jegyzetek

[1] „Ha azonban történetesen Heydte mégis úgy tájékoztatta volna Lengyel Józsefet, hogy a halott hegyes állszakállú szőke férfi volt, Lengyelnek itt Heydtét korrigálnia kellett volna, a maga tudomása alapján; hiszen ő — amint elmondotta — közelről ismerte Petőfit! (…) az olyan jó megfigyelőnek, emlékezőnek, amilyennek Lengyel a saját leírásából mutatkozik, Petőfi legjellegzetesebb külső tulajdonságáról, hogy nem szőke, nem is barna, hanem fekete volt, biztos tudomással kellett volna rendelkeznie.”

[2] Györke Sándor (1929–1917): 1849-ben a 11-es huszárezredben szolgál (Tiboldi 1999, 399.), 1849. június 19-20-án közvitézként harcol a tömösi csatában (Jónás András: Csata a tömösi szorosban – 1849. június 20. https://www.hetfalu.ro/lapok/02_h04.html). 1890-ben tagja a Rikán-belőli Honvédegyletnek, Sepsiszentgyörgyön él (Mikár 1891, 260.). 1901. december 8-án a baróti honvédemlékoszlop avatásán képviseli a honvédegyletet (Székely Nemzet, 1901. december 11.). A Székely Nép 1917. október 10-ei száma közli, hogy Sepsiszentgyörgyön 88 évesen elhunyt (eszerint 1829-ben született).

[3] 1999-ben közli Tiboldi Zoltán egy könyvbe „elrejtett” visszaemlékezését. Györke 1911-ben a könyvet a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárának adományozza, csataleírása egészen Tiboldi szövegközléséig ismeretlen volt a kutatók számára. Györke tudósítása annyira életszerű, annyira egyezik minden más szavahihető közlő adataival, hogy fel sem merül a lódítás vagy pontatlanság lehetősége. Csak megerősíteni tudom Tiboldi értékelését: „Leírását el kell fogadnunk mint hiteleset, mert lényegében megegyezik a GRACZA György, illetve a HORVÁTH Mihály könyvében leírtakkal. KOVÁCS Endre is hasonlóan tárgyalja könyvében, amely a rendelkezésünkre álló legszakszerűbben megírt BEM életrajz, csak GYÖRKE leírása részletesebb és pontos helyhez és névhez köti a történteket.” (Tiboldi 1999, 196.)

[4] „Acest Malakovsky m-a enarat odată lupta de la Sighişora şi ne spunea, că Petőfi a umblat şi pe la bateria lui şi că el l-a îndemnat să se depărteze de lângă baterie, deorece începeau a bate tare glonţele inimicului în ea. S’a dus la depărtare de-o puşcătură şi s’a aşedat la umbra unui arbore, de unde privia lupta şi făcea însemnări. Nu peste mult armata maghiară a început a se retrage, apoi o luă la fugă, care încătrău. Fiindu-i bateria demontată total, tunarii parte omorîţî, parte răniţi, er fuga generală, el încă apucă pe cal şi fugi în ruptul capului, temându-se a fi prins şi împuşcat de Ruşi ca polon, supus rusesc, ce nu era, dar se părea a fi după nume.” (Gazeta Transilvaniei, 1902. január 17.)

[5] Hallerkői HALLER FERENC gróf (Buda, 1793. 04. 17. – Pest, 1850. 06. 27.), életrajza megtalálható itt: Melkovics 2018, 144–146. Ő negyedik unokatestvére a mi fehéregyházi Haller Ferencünknek. (Szádeczky 1886, II. tábla)

[6] Haller József számos fehéregyházi románt kivégeztet, ezen tetteket Ioan Ianovici fehéregyházi ortodox pap veszi jegyzőkönyvbe 1849. december 19/31-én. ( Suciu 2011, 93–94.) Lásd a Kronstadter Zeitung 1849. október 20-ai számát is, miszerint egy kivégzőosztaggal bejárta az egész kerületet, sőt a szomszédos székeket is, és hangulatától függően 50-70 botütést osztottak szét a 60-70 éves emberek között.