A sas

Táncoló lány

Várfalon táncolok,
lábam között ütemre futnak a fürge
hegedűszólamok. 
Fülembe suttogják,
nem lehetsz különleges.
Megállok.
Belegabalyodom a dallamszálakba.
Eltűnik a testem, szépen elhalványul.
Eggyé válok a várfallal.

Gyerekkoromban fülembe suttogták a fák,
hogy különleges vagyok.
De már nem hiszem el.
Vártam, hogy beteljesülön.
Folyton csak vártam a jeleket.
De már csak én vagyok.
Visszakaptam a testem.
Már nem hallom a szelet.
Magammal nem tudok mit kezdeni.
Kell valaki. Valaki más.

A sas

A levegő köréd sűrűsödik, ahogy zuhanórepülésben közelítesz zsákmányod felé, 
nem lehet megállni, haladni kell. Elkapod a pockot, büszkén a magasba emeled.
Erőt merítesz a győzelemből, apránként tovább haladsz.
Leszállsz egy útmenti póznára, hogy rendbe rakd a tollazatod,
de egyre csak arra gondolsz, hogy milyen jó lenne találkozni valakivel,
már semmi sem áll utadba, de újra éhes leszel, újra pockot kell fogni, aztán megint,
így végül a magány marad csak neked,
tollaid egyre fényesebbek lesznek, nem éhezel többé,
csúcsragadozó lettél.

Íz 

Egy csoki, ami arra emlékeztet, akitől kaptad. 
Egy teremre, 
egy fontos eseményre, 
egy napra, 
aminek az órái beletömörülnek a gömb alakú édességbe.
Ahogy a csoki szétolvad a szádban,
eltűnnek a fontos pillanatok,
az üres csomagolópapír zörgése már nem jelent semmit,
de a csoki íze még percekig ott marad a szádban,
azt az illúziót keltve, hogy elértél valamit.